Az eredeti Starcraft HD-ben felújított változata érkezhet a közeljövőben egy koreai internetes oldal szerint.
Az iNews24 (fordította a Kotaku) több forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a játék jelenleg fejlesztés alatt van a Blizzard műhelyeiben és szeptemberben fogják nyilvánosságra hozni meglétét. A hírek alapján megmarad az eredeti játékmenet, de a grafikát mai szintre hozzák és alakítanak a kezelőfelületen is. Az nem tisztázott, hogy valóban egyáltalán nem lesz-e semmiféle változtatás a játékmenetben, mint ahogy az sem, hogy a felújításba beletartozik-e az egyjátékos és a többjátékos mód egyaránt, illetve hogy beleveszik-e a Brood War kiegészítőt is. A szeptemberi bejelentés mindenesetre ideális lenne, hiszen ekkor ér majd véget a Starcraft II World Championship Series.
A Starcraft 1998-ban jelent meg, egy évvel később követte az említett Brood War kiegészítő. Az egyik legkedveltebb RTS-nek számít, ennek ellenére a Blizzard – aki most természetesen hallgatásba burkolózik – csak több, mint egy évtized után adta ki a folytatást, mely három részből áll össze. Az első rész, a Starcraft II: Wings of Liberty 2010-ben jött ki és egészen 2015-ig kellett várnunk, hogy lezáruljon a trilógia.
































