A Starbreeze bejelentette, hogy hosszas huzavona utána vissza tudták vásárolni a kiadó 505 Gamestől a PayDay-sorozat tulajdonjogait. Ez azt is jelenti, hogy a csapat szabadon belevághat a PayDay 3 fejlesztésébe, ugyanakkor teljesen csak akkor szabadulnak meg a kiadótól, ha az a játék megjelent.

A megállapodás értelmében ugyanis az 505 Games megkapja a PayDay 3-ból származó bevétel 33%-át, egészen 40 millió dollárig. Onnantól kezdve már a Starbreeze lesz az egyedüli és teljes tulajdonos.

A Starbreeze egyébként összesen 30 millió dollárért vette meg a PayDay tulajdonjogait, ami nem tűnik rossz üzletnek, tekintve, hogy a PayDay 2-vel összesen több, mint 14 millióan játszottak már.

Sajnos a PayDay 3-ról nem is rendelkezünk több információval, azt sem tudjuk, hogy mikor jelenik majd meg és milyen platformokra.

Örömhír viszont, hogy a PayDay 2 PC-s változata már teljesen a Starbreeze fennhatósága alatt áll, így a Steamről minden bevétel hozzájuk megy, míg a konzolos verziók esetében továbbra is osztozik a fejlesztő és a kiadó. Ez azonban lehetőséget adott arra, hogy a Starbreeze tulajdonában álló Overkill (a PayDay 2 fejlesztője) a legutóbbi frissítéssel eltávolítsa a sokak által szidott mikrotranzakciós rendszert a játékból, így a Black Market most már mindenki számára ingyenes.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
noir66
noir66
2016. jún. 7. 11:36
#4

Rakétavetőnek hívják és fizetős cucc. :F

Igen, elég sok a lampion a játékban, sokszor alap cuccokkal is jobb vagy másoknál.

thestock
thestock
2016. jún. 7. 14:52

Jah hogy a DLC-t érted "fizetős cucc" alatt.

Nem szívesen költök játékra,annyira nem hogy csak akciósan vagyok hajlandó játékot vásárolni. Mivel tetszik a játék,szoktam vele játszani,így akció keretein belül 0,5-1 euro/db áron meg szoktam venni a "fizetős cuccokat".Remélem nem bántok meg vele senkit,de ha valaki ennyit nem képes kifizetni hogy támogassa szeretett játékát,az finoman fogalmazva sóher :)

noir66
noir66
2016. jún. 6. 11:14
#3

A jobb fegyverek mind fizetősök, nézd meg. Persze lehet kínlódni ócska cuccokkal is nehezebb fokozatokon vagy alább adod és mész könnyebben. Nehezebb fokozatok sikeres teljesítése után meg több hatványozottan több xp-t kapsz. Ha nem teljesíted a pályát akkor kb nem kapsz semmit.

thestock
thestock
2016. jún. 6. 15:04

Nincs vásárolt fegyverem,mégis az esetek 90%-ban első vagyok gyilokban. Nem hiszem hogy ez olyan sokat számítana. Márcsak azért sem mert megfelelő fegyverrel az "alap" katonák,a teaser,és talán a cloaker is 1 golyó,így mindegy hogy 220-at,vagy 250-et sebez a fegyver, a hatása ugyanaz. Még azt is megoldották hogy a dozer is kiiktatható legyen 1 lövéssel.

noir66
noir66
2016. jún. 3. 14:31
#2

Ez a lépés nagyon pozitív.

Én pont a mikro tranzakciós szopatások miatt fejeztem be a Payday 2 gammát. Igaz nélküle is lehetett tolni, de minden szaré húgyé kellett benne fizetni, így se szarom, se hugyom nem volt benne.

thestock
thestock
2016. jún. 3. 20:36

Mi az amiért fizetni KELL?

thestock
thestock
2016. jún. 1. 23:36
#1

Kíváncsian várom a 3. részt :)

Jó hogy eltörölték a mikrotranzakciót,de személy szerint nem nagyon foglalkoztam vele. Nem láttam azt hogy jelentősen befolyásolná a játék menetét,nem kényszerültem rá hogy erre költsek. Szerintem kicsit felfújták ezt a dolgot.

Vissza az oldal tetejére