A OnePlus az idei évben több okostelefont adott ki, mint korábban bármikor. Ez főleg annak tudható be, hogy a szimpla „számozott” széria mellett megjelent a palettán a Nord termékvonal is. A felsőkategóriában a OnePlus 8 és 8 Pro, valamint a 8T jelent csak meg, de jövőre ez a sorozat is tovább bővülhet.

A OnePlus 9 és a 9 Pro páros érkezéséről már régóta lehet pletykákat hallani, és ebben semmi új nincs egyébként sem. Az viszont már érdekes, hogy állítólag jönni fog 2021-ben egy OnePlus 9 Lite modell is. Ami szerencsére egyáltalán nem lesz annyira Lite, mint ahogy azt más gyártók esetében megszokhatták az emberek.

Galéria megnyitása

A fejlesztők a OnePlus 9 Lite okostelefon esetében állítólag a Snapdragon 865 rendszerchipet használhatják majd fel ismételten, ahogy tettek az idei csúcsmodellek esetében is. A OnePlus 9 és a OnePlus 9 Pro már biztosan a Snapdragon 888 mobilplatfromot alkalmazza majd, és így lesz gyengébb a Lite jelzővel illetett szerkezet, de amennyiben tényleg így alakul, abban az esetben bizony kiváló tempóról tud majd gondoskodni a OnePlus 9 Lite is.

A csúcsmodellek alá közvetlenül besoroló mobil az elmondások szerint megkapja majd a Fluid Display technológiát, ami a OnePlus esetében azt jelenti, hogy legalább 90 Hz-es képfrissítésre lesz képes a panel, de akár a 120 Hz is elérhető majd. Egészen biztos, hogy AMOLED technológiás panellel jön majd a OnePlus 9 Lite, és állítólag a kamerarendszere nagyon hasonló lesz majd ahhoz, mint amit a OnePlus 8T esetében kapnak jelenleg a vásárlók.

A OnePlus azzal a céllal hozhatja el ezt az okostelefont, hogy egy jobb ár-érték arányú okostelefont is biztosítson a csúcsmasinák mellett. A készülék a spórolás jegyében állítólag műanyagból készült hátlapot fog kapni, viszont az Android 11 operációs rendszert vonultatja majd fel, akárcsak a társai, és egyértelmű, hogy megkapják majd az OxygenOS 11 grafikus felhasználói felületet is. A OnePlus 9 Lite 65 wattos teljesítményű gyorstöltéssel is szolgálhat majd, szóval tényleg nem egy megszokott „Lite” készülékre számíthatunk.

Arról is vannak pletykák, hogy a OnePlus 9 Lite ára 600 dollár körül alakulhat majd. Ami összevetésképpen 150 dollárral lenne olcsóbb, mint amennyibe most a OnePlus 8T kerül, és az eddigi információk alapján nagyon hasonló képességekkel rendelkezik majd ahhoz. Ez a masina együtt futhat majd be a OnePlus 9 sorozat csúcsragadozóival, szóval március környékére lehet tenni az érkezését.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére