A BioWare bejelentette, hogy késnek az Anthemhez a következő két hónapra tervezett újdonságok, vagyis gyakorlatilag a teljes "Act One" néven belengetett megjelenés utáni tartalomcsomag. Ez alól kivétel a The Sunken Cell, ami a héten elérhetővé vált.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem csak a Cataclysm, vagyis az első négyfős, raidszerű tartalom nem jelenik meg időben, de csúszik a mastery rendszer, a guildek, az új legendary küldetések, a heti stronghold kihívások, és további freeplay események.

Azt nem tudni, hogy ezek pontosan mikor érkeznek, de a Cataclysmmel kapcsolatban a BioWare elmondta, hogy a jövő hónapban bővebb tájékoztatást ad, ez ugyanis nagyon fontos számukra, és sokan dolgoznak rajta. Az ígéretek szerint nem csak egy újfajta kihívást jelent majd új lootokkal, hanem előrébb viszi a történetet is.

Addig is azonban a prioritás, hogy alapvetően igyekezzenek minél inkább gatyába rázni a játékot. "Egy csomó bugot kijavítottunk, és olyan változtatásokat eszközöltünk, amik már a megfelelő útra tettek minket. Ezzel együtt tudjuk, hogy még sok időbe fog kerülni, mire az Anthem az a játék lesz, amire mindennyian vágyunk" - nyilatkozta a BioWare.

"Olyan dolgokat helyeztünk előtérbe, mint a hibák javítása, a stabilitás, a játékmenet, ami azt jelenti, hogy az Act 1 tartalmai késnek. Persze, alapvetően is tettünk félre időt az ilyen jellegű munkára, de a valóság az, hogy jóval több dolgot kell megoldanunk, mint terveztük."

A stúdió hozzátette, tudják, hogy ezzel sokaknak csalódást fognak okozni, és az ilyen jellegű nézőpontokat tiszteletben tartják. Azonban biztosítanak mindenkit afelől, hogy a BioWare nagyon hisz az Anthemben, és azt szeretnék, hogy a lehető legjobb legyen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2019. ápr. 26. 8:16
#3

"A BioWare előbb rendbe akarja tenni a játékot. "
Ez egy paradoxon, ugyanis az "újdonságok" jelen esetben nem újdonságok, hanem ALAP dolgok, amik a játék rendbetételéhez kellenének, szal ez a mondat kb. egyenértékű azzal, hogy majd akkor rakjuk rendbe a játékot, ha előbb rendbe raktuk a játékot.

Mellesleg az a rész kimaradt a cikkből, hogy konkrétan GRATULÁLTAK maguknak az eddigi teljesítményükért.
Igen, szó szerint gratuláltak ahhoz, hogy a beígért mentőcsomag 90%-át nem voltak képesek megcsinálni.

Inkompetencia netovábbja. Egy normális cégnél ilyenkor MINDENKIT kivétel nélkül kirúgnának.
Még akkor is jobban járnának, mer itt az egész bagázs INKOMPETENS:

denielstein
denielstein
2019. ápr. 26. 8:00
#2

Próbálom visszafogni cinizmusom...de nem megy:

Semmi baj, Magrathea szólt, hogy ez nem is olyan rossz mint amilyennek az emberek mondják. Oszoljunk, nincs itt látnivaló.

Amúgy emlékeznek még az emberek mit mondott Patrick Söderlund a 2017-es E3-on?
Tudjátok amikor azt az Anthem trailert mutatták az embereknek ami 99.9% kamu volt?

"Anthem is a 10-Year Journey Like Destiny,"

Aha, egy tíz éves utazás...csak törölték az induló járatot.

i2k010
i2k010
2019. ápr. 25. 15:59
#1

"Ezzel együtt tudjuk, hogy még sok időbe fog kerülni, mire az Anthem az a játék lesz, amire mindennyian vágyunk"

Hahaha...

Vissza az oldal tetejére