Képen az 5G-s LG V50 ThinQ

Képen az 5G-s LG V50 ThinQ

Az LG egészen biztos, hogy ott lesz a Mobil Világkongresszuson, és le fog leplezni egy csúcsmodellt a G8 ThinQ képében, erről ugyanis már hivatalosan is beszámolt a vállalat. Most pedig úgy fest, hogy egy másik felsőkategóriás eszközt is vihet magával a vállalat Barcelonába.

Evan Blass megszerzett egy olyan képet, amin már nem is a G-széria következő tagja szerepel, hanem a V40 ThinQ utójául szolgáló V50 ThinQ. És szinte biztosra lehet venni, hogy már a V-szériás okostelefon is jelen lesz majd az MWC-n, de elég jó esély van arra, hogy ez még nem most fog teljesen elrajtolni, hanem csak demonstráció céljával állítja majd a kamerák kereszttüzébe a vállalat. Az @evleaks Twitter-csatornán megjelent információk alapján már szinte ki lehet jelenteni, hogy a V50 ThinQ lesz az LG Mobile első 5G hálózati modemmel felvértezett mobilja.

Galéria megnyitása

Blass igazából nem sok kommentárt fűzött a közzétett renderkép mellé – aminek a minősége egyébként finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után –, de ez magában foglalja a lényeget. „LG V50 ThinQ for Sprint 5G” vagyis a Sprint 5G hálózatához készített V50 ThinQ modellről beszélhetünk, aminek jól kivehetően ott van a hátoldalának a felső részén az amerikai szolgáltató saját 5G piktogramja. A képen február 24-i dátum szerepel reggel 9 órával, ami egyértelmű utalás a leleplezés időpontjára. És korábban arról lehetett hallani, hogy a Sprint még az év első felében elindítja az 5G hálózatát, amiben az LG Mobile eszközének kulcsfontosságú szerepe lehet.

A szerkezet dizájnja eléggé egyszerű, letisztult a renderen, viszont néhány dolgot érdemes rajta kiemelni. A hátlap ezúttal is üvegből készülhet, és egyértelműen kivehető a háromkamerás modul, amihez egy LED-es villanó is kapcsolódik, valamint olyan, mintha az eszköz frontján is kettő képalkotó lenne egymás mellett (talán itt is lesz ToF egység, mint a G8 ThinQ előlapján). A hátoldalon megfigyelhető még az ujjlenyomat-olvasó is, szóval ez a biometrikus egység nem lesz a kijelző mögé rejtve.

Galéria megnyitása
Hivatalos képen az LG 5G-s mobiljának a hűtése

Az LG Mobile szakemberei ezt a készüléket a Snapdragon 855 mobilplatformra építik, hiszen ennél lehet jelenleg legegyszerűbben megoldani az 5G támogatást a Snapdragon X50 hálózati modem igénybevételével. Korábban az LG meg nem nevezett, de 5G-s támogatást nyújtó mobilja kapcsán már lehetett olyat hallani, hogy egy masszív hővezető cső lesz a burkolat alatt, szóval vélhetően ezzel is számolni lehet a V50 ThinQ-nál. És állítólag egy 4000 milliamperes akkumulátor lesz a színfalak mögött, melynek köszönhetően nem lesz probléma az üzemidővel.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap