A Samsung a Galaxy Note9 esetében már villantott egy hivalkodó színkombinációt a kék házba bújtatott citromsárga tollal, idén pedig még tovább mehet. Néhány napja már lehetett olyan pletykákat hallani, hogy a Galaxy S10e okostelefon megvásárolható lesz citromsárga kivitelben is, most pedig már képünk is van arról, hogyan festhet majd ez a felsőkategóriás okostelefon.
A fekete, zöld és gyöngyház fehér kivitelek mellé érkező citromsárga mobil finoman szólva is feltűnő jelenség, de igazából a frontján nem lehet látni az extrém színárnyalatot, ugyanis a vékony káva fekete marad ennél a kivitelnél is, mint a többieknél. Viszont a gyenge minőségű, kiszivárgott renderen úgy tűnik, hogy a fémből készülő keret már enyhén sárgás árnyalatú lesz. Az alábbi képen megfigyelhető a legolcsóbb Galaxy S10 variáns minden eddig ismert színváltozata, és a különböző ruhába bújtatott eszközök esetében azt is ki lehet szúrni, hogy a vállalat különböző gyári háttérképet fog társítani az eltérő színekhez.
Az érkező készülékekkel kapcsolatosan folyamatosan látnak napvilágot a különböző információk, ezúttal is van a specifikációkra vonatkozó friss adat. Egy a Twitteren megjelent bejegyzés alapján az összes friss Galaxy S modell ugyanolyan, 8,1 milliméter vastag lesz. A legkisebb, 5,8 hüvelykes megjelenítővel szerelt Galaxy S10e felülete 142,5 x 70,5 milliméteres lehet, a Galaxy S10-nél a 6,1 colos panel 149,9 x 71,6 mm-es keretbe lehet majd foglalva, a 6,4 hüvelykes Super AMOLED egységgel felvértezett Galaxy S10+ pedig 157 x 75,3 milliméteres vonalak határolhatják majd.
A Samsung február 20-án fogja bemutatni az újdonságokat, amikről szép lassan már szinte minden információ kiderül.































