Képeken a Huawei P30 Pro

Képeken a Huawei P30 Pro

A Huawei csak március 26-án fogja bemutatni a P-széria új generációját, de a Digital Trends számára megadatott az a lehetőség, hogy az MWC ideje alatt, a színfalak mögött megtapogassa a készüléket. A szaklap néhány fotót is közölt a masináról, amelyeken jól láthatóak a várható újdonság külső jegyei.

A Digital Trends szerencsés munkatársa a P30 Prót vehette a kezei közé, hogy közelebbről is megismerkedjen vele. A beszámoló szerint ez még nem egy működő termék volt, hanem csak egy előzetes prototípus, amit nem is lehetett bekapcsolni. A dizájnt viszont már így is meg lehetett tekinteni, és a specifikációt illetően is fény derült néhány dologra.

Galéria megnyitása

A P30 Pro a kialakítását tekintve nem fog jelentősen eltérni a P20 Prótól, de a pereme egy kicsit másként lesz megoldva, ezen a területen jobban fog hasonlítani a Mate sorozat új tagjaihoz. A hátlapon már az összes kamera egyetlen keretbe lesz foglalva, jelen állás szerint nem kell olyan tagolásra számítani, mint az elődnél. Azt is ki lehet jelenteni a látottak alapján, hogy kacsa az a korábbi pletyka, hogy már négykamerás modult kaphat a P30 Pro. (A lap ugyanakkor nem veti el teljesen annak a lehetőségét, hogy lesz egy még jobb, esetleg egy 5G támogatással is megtoldott modell, és annál egy fejlettebb kamerarendszer fog felbukkanni.)

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Az eszköz hátoldalán szerepel egyebek mellett a Vogue felirat, ami a Digital Trends elmondása alapján nem egy különleges kiadásra utal, hanem pusztán a termékre, ugyanis elvileg ez a P30 Pro kódneve. A kamerák mellett olvasható a Summitor szó, ami eléggé hasonlít a Leica legendás 50 milliméteres optikájának, a Summitarnak a nevéhez. Talán új zoomolási lehetőségre fog ez utalni, vagy csak egy a korábbiaknál jobb optikára. Előre láthatólag a 3,5 milliméteres Jack aljzatról le kell mondania az érdeklődőknek, ugyanis a Digital Trends által megvizsgált prototípuson csak egy C-típusú USB csatlakozó található a hangszórórácsok közé ékelve. Sajnos a Huawei azt már nem engedte meg a lapnak, hogy az előlapról is készítsen felvételt, ez ugyanis még nem volt végleges.

A vállalat illetékesei semmit nem mondtak a Digital Trends számára a mobiltelefonról, szóval csak megfoghatta és részben körbefotózhatta a szaklap az eszközt, egyéb tájékoztatásban nem részesülhetett. De elképzelhető, hogy a március végén esedékes rajt előtt még hallani fogunk az új generációs P-szériáról más forrásból.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap