Az elmúlt években több tucatnyi televíziót tett le az asztalra a Xiaomi, és most a Redmi márkanév alatt egy új modellel rukkolt elő. Egy középkategóriás készülékről beszélhetünk az alábbiakban a képességei alapján, viszont a termék olyan nagy lett, hogy ehhez a vásárlóknak már hozzá kell majd igazítania a szobát, ahova kerül.

Az újdonság egyszerűen csak Redmi Max névre lett keresztelve, ami nem szorul magyarázatra a 86 hüvelykes képátló mellett. 4K Ultra HD felbontással szolgál a termék (LCD), és szinte minden szögből tökéletes lesz a képminősége. Az elmondottak szerint 92 százalékban képes a tévé lefedni a DCI-P3 színteret, és van benne HDR támogatása, hogy kellően jó dinamikával tudja tálalni a műsorokat. Ezen a fronton a HDR10+ minősítéssel is rendelkezik, és kezeli a HLG-t, valamint a Dolby Visiont egyaránt.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy van 120 Hz-es megjelenítési módja is a Redmi Maxnak egyebek mellett, amit nagyon jól ki lehet majd használni például az új generációs konzolok mellette. A vállalat elmondta, hogy a berendezés teljesen megfelel az új PlayStation és Xbox gépek mellé. Van itt VRR és ALLM szupport is a HDMI 2.1 felett. Amikor nincs natív 120 Hz-es tartalom a készülékre, akkor a MEMC segít majd javítani a látványt, ezzel élvezetesebbé téve például a sportközvetítéseket.

Galéria megnyitása

A Xiaomi saját rendszer található majd a 86 colos Redmi Maxon, ami az Android TV alapot használja, és a MIUI-ból merít. A MediaTek MT9650 rendszerchip található a készülékben, ami négymagos, Cortex-A73 egységek dolgoznak benne egy Mali-G52 IGP mellett. A lapka direkt multimédiás területre van kihegyezve, így jól bírja majd a gyűrődést. A RAM 2 GB, a tárhely pedig 32 gigás kapacitással szolgál.

Galéria megnyitása

Van kettő darab USB csatlakozó, amiken például külső adattároló kapcsolható a szerkezethez szükség esetén. Támogatott a 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi és van Ethernet csatlakozó is a hálózatba kötéshez, interneteléréshez. Biztosított a Bluetooth 5 modul is, a fizikai aljzatok terén pedig akad összesen 3 HDMI (e-ARC) és egy optikai csatlakozási lehetőség is.

Galéria megnyitása

A fejlesztők a hangrendszerről sem feledkeztek meg, bár egy ilyen monstrum mellé azért már valószínűleg érdemes lesz egy megfelelő hangprojektorra beruházni. A Redmi Max 12,5 wattos teljesítményű hangszórókból vonultat fel kettőt, és virtuális térhangzással igyekszik majd szolgálni. Támogatott itt a Dolby Digital Plus, a Dolby Atmos és a DTS-HD is, szóval ilyen téren nem lehet ok panaszra. A lehető legjobb hangzás elérése érdekében még gépi tanulást is használ a készülék.

Galéria megnyitása

Az LCD televíziók tömege általában nem túl nagy, de egy ekkora televízió esetében már más a helyzet. 43,6 kilót nyom a Redmi Max 86”, és bizony el kell azon gondolkodni, hogy mire teszi az ember, mert eléggé masszív bútor kell alá adott esetben. A szerkezetet lehet szekrény mellett falra is szerelni egy kellően erős fali konzollal, plusz a Redmi nyújt hozzá olyan nagy talpat is, amin magában állhat a szoba kívánt pontján.

Galéria megnyitása

A Redmi Max 8000 jüanba fog kerülni, ami átszámítva a jelenlegi árfolyamok mellett 375 ezer forintnak felel meg. Ez meglehetősen nagy összeg egy tévéért, azt beláthatjuk, ugyanakkor hasonló méretben 500 ezer forint alatt sem lehet kapni alternatívát, és innen nézve az újdonság nagyon magasra teszi a lécet az ár-érték arány tekintetében. A forgalmazása a berendezésnek március 4-én indul Kínában, és később más területeken is elérhető lehet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Morph76
Morph76
2021. márc. 5. 8:00
#3

Aztán, milyen lcd technológián alapul? Ips, VA, mi a világítás, egde, direkt led, backlight?

vlevi
vlevi
2021. márc. 4. 20:45
#2

Ajjajjj. Android, MIUI, 2GB RAM? Nem túl jó kombináció :) Nekem volt Sony TV-m, 2G RAM-al, az Android kakasztrófa volt rajta. A mostani, szintén Sony TV-ben 3G RAM van, igaz, a proci is újabb, de úgy már közel tökéletes a sebesség.

Ch00ler
Ch00ler
2021. márc. 4. 12:10
#1

Az ára meglehetősen barátságos ebben a méretben. Ez az Android TV kicsit riasztólag hat, de ha azt nezem, hogy egy mostani jobb VGA ara 600k korul van, akkor abbol kijon egy konzol es ez a TV is. Ami verhetetlen elmenyt biztosit :)

Vissza az oldal tetejére