A Vulpine a Clockwork Giant Games új, a felfedezésre nagy hangsúlyt fektető akciójátéka, melyben a procedurálisan generált világokban különböző fegyvereket a fogaik között hordozó állatok bőrébe bújhatunk.
Összesen három fegyverosztályból (kard, lándzsa, kalapács), illetve szintén három, méret szerint összeválogatott állatcsoportból válogathatunk. A kicsik gyengébbek, de gyorsabbak, ilyen például a nyúl. A közepesek esetében nagyjából egyensúlyban van az erő és a sebesség, ilyen a róka. A nagy állatok lassúak, de erősek, mint a medve, vagy az orrszarvú. Minden állat képes bármelyik fegyver használatára, tehát akár egy kalapáccsal rohangáló nyúl is elképzelhető karakterként.
A Vulpine-t egyedül, vagy online multiplayerben játszhatjuk, maximum 32 fős csoportokban. A bossok sokkal nagyobbak, mint a legnagyobb játszható állat, tehát jól jönnek majd a társak. Az ellenfelek között olyan finomságok is lesznek, mint a hatalmas, kék tatu, vagy a tűzokádó szarvas-sárkány hibrid, legyőzésükkel erőforrásokat szerezhetünk, melyekkel fejleszthetjük a fegyvereket.
A játékhoz jelenleg a Kickstarteren gyűjtenek támogatásokat, 22 ezer dollárt szeretnének összekalapozni, ennek kétharmada már megvan a cikk írásakor. Ha sikeresen zárul a kampány, a Vulpine megjelenését 2019 tavaszára tervezik.





























