A Tesla nemcsak az elektromos autók gyártásában jár az élen, hanem abban is, hogy buta funkciókkal keltse fel az embereknek a figyelmét. A cég megoldotta, hogy virtuális fingópárnát lehessen tenni a felhasználók alá, egyre szélesebb játékkínálatot vonultat fel, Darth Vader hangján lehet kifelé beszélni, és így tovább, nagyon sok dolgot fel lehetne még sorolni.

Most pedig a vállalat előrukkolt egy új extrával, ami nem más, mint egy mikrofon a járműveihez. A TeslaMic nevű kiegészítőt a vállalat Kínában kezdte forgalmazni, és ezt úgy tervezte, hogy tökéletesen működjön a különböző Teslák fedélzeti rendszerével. Az újdonságot a kínai újévhez avagy holdújévhez igazított frissítéssel együtt jelentette be a cég.

Galéria megnyitása

A frissítéssel kerül bevezetésre a Teslákon a Leishi KTV nevű karaoke platform, amivel az emberek még jobban kiélhetik majd az autóban éneklés örömét. Hiszen ennek a „hobbinak” nap mint nap rengetegen hódolnak. Az egyébként is nagyon komplex infotainment rendszer új lehetősége biztosan sokaknak az arcára csalhat majd mosolyt, és ezáltal élvezetesebben lehet majd eltölteni azt az időt, amit például egy töltőnél várakozva kell kibírni.

A TeslaMic csomagban kettő darab mikrofon van, és nem éppen kedvező az ára. 1200 jüant kell érte leszurkolni, ami átszámítva nagyjából 60 ezer forintos összegnek felel meg. Viszont szemlátomást minőségi a kiegészítő. Hogy elérhető lesz-e Kínán kívül? Nos, ezt nagyon nehéz megtippelni is.

Galéria megnyitása

A Tesla ismét bizonyította, hogy vannak még a tarsolyában érdekes ötletek, de talán az ilyen dolgok nélkül már nem is lenne az igazi a Tesla-élmény. A márka velejárója, hogy rendszeresen szállít az embereknek „easter egg” extrákat. Eleve a különböző modellek jelzése is egy poént ad ki (S3XY). Ezek révén is azt mutatja, hogy nem egy hétköznapi márkáról van szó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére