KAPHATÓ A VILÁG LEGNAGYOBB PASSZÍV CPU ÉS GPU HŰTŐJE

A MonsterLab 3 kilogrammos monstruma sajnos nem kompatibilis az éppen kapható számítógépházak többségével, de DIY projekt részeként azért lehet létjogosultsága.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. nov. 12. 8:11
Kapható a világ legnagyobb passzív CPU és GPU hűtője

A MonsterLabo még 2018 folyamán mutatta be különleges számítógépházát, amelyet a Computex 2018 folyamán már meg lehetett tekinteni. A The First névre keresztelt termék különlegessége az volt, hogy igen combos passzív hűtést alkalmazott, amivel a GPU és a CPU által termelt hőt egyaránt el lehetett vezetni. A hűtő nagyméretű lamellákból állt és 6-6 darab hőcsövet tartalmazott mind a CPU, mind pedig a GPU esetében, így igen komoly hűtőteljesítményt tudott elérni.

Galéria megnyitása

A vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy a speciális hűtőt nem tartják meg a The First exkluzív megoldásaként, hanem önálló formában is elérhetővé teszik, így aki teljesen egyedi rendszert szeretne építeni, ami ütőképes passzív hűtéssel rendelkezik, új opcióra is gondolhat. A hűtés a „The Heart” nevet kapta és abszolút nem kicsi, hiszen 265 milliméter magas, 200 milliméter széles és 185 milliméter mély, tömege pedig 3000 gramm körül helyezkedik el.

Az újdonság méretéből adódóan a kereskedelmi forgalomban lévő számítógépházak többségével sajnos nem kompatibilis, de ha egyedi számítógépházat szeretnénk építeni, amelyben teljesen hangtalanul dolgozik minden komponens, akkor érdemes lehet számításba venni lehetőségként. És persze érdemes szem előtt tartani a kompatibilis termékek listáját is.

Galéria megnyitása

A CPU-ra illeszkedő blokkrész egyébként 100 W-os hűtőteljesítményt kínál, míg a GPU esetében 120 W-os hűtőteljesítmény áll rendelkezésre, így egy szerényebb teljesítményű gamer konfiguráció el tud ketyegni vele passzív módban.

Ha pedig egy extrém csendes 140 milliméteres ventilátorral is ellátjuk a hűtőtömböt, mindkét hűtőteljesítményhez hozzáadhatunk további 40 W-ot, így pedig már egész kellemes mozgástér jöhet össze.

Galéria megnyitása

A feketében és fehérben egyaránt elérhető hűtőtömb 180 euróba kerül, míg a hűtőtömbbel felszerelt, Mini-ITX alaplapot fogadó „The First” házért 349 eurót kérnek el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pidzse
pidzse
2020. máj. 7. 11:43
#10

Tök jo hogy azt irjátok hogy kapható de akkor miért ninc snálatok ilyen? Hol lehet megvásárolni? Szeretném megvenni de nem kaphato se nálatok se sehol se egyik magyar boltban sem. Nem olyanról kéne cikket irni amit forgalmaztok is? Mert tök jó hogy itt bereklámozzátok de kapni nem lehet sehol.

Junglefighter
Junglefighter
2019. nov. 13. 5:06
#9

Az a sör ott jár hozzá? Hol tudom a leggyorsabban megrendelni? 4et kérnék! A szín mindegy ilyen 3 betűs CGPGU  dolgaim  nincsenek itthon úgyse. Ajtótámasznak mög jó lesz.

pdx006
pdx006
2019. nov. 12. 21:37
#8

Kéne a francnak. Előző gépembe még én is vettem egy batári nagy hűtőt, mondjuk azt is inkább azért mert a gyári stock hűtő zajos volt és akkor valami drágábbat vettem, ha már vettem. Az új gépbe természetesen nem lehet felszerelni, viszont a gyári hűtő már nem porszívó hangú 100% járaton sem, és elég jól hűt, sőt még jobban is hozzávetve hogy két és félszer erősebb cpu-ról van szó mint azelőtt.  Manuális tuninggal nem foglalkozok, rábizom az alaplapra ha esetleg arra van szükség,  ott se volt hőmérséklet probléma de inkább energiatakarékos módot használom többnyire, netezéskor például minek menjen a cpu full sebességen tök feleslegesen, olyankor leesik automatikusan 2GHz környékére.  Na meg úgy szívják magukba a retket ezek a bordák, hogy még maga az ember is talpig retkes lesz, ha nekiáll kitakarítani.

Szabina2019
Szabina2019
2019. nov. 12. 17:35
#7

A hőingadozás az elektromos alkatrészek legnagyobb ellensége márpedig azt csak aktív hűtéssel lehet rendesen kivédeni, ez részemről egy hatalmas nagy otromba bukta.

fofoka
fofoka
2019. nov. 14. 21:17

@chimp azért ez a gondolatvonat ennyi infótól még nem fog beindulni. 0.2 kg vs. 3 kg. Ennyi? Hõvezetés, hõkapacitás, konvekció (környezeti hõmérséklet és film koeff.)... Ennél még középiskolában is többet tanítanak. Másik: csak úgy általánosságban kijelented, hogy egyik technológia jobb, mint a másik? Ne vicceljünk már..

Renthal
Renthal
2019. nov. 12. 13:41
#6

Nem mondanám a legnagyobbnak.. Az meg csak simán nem kapható: Calyos NSG
https://www.kickstarter.com/projects/1489140137/nsg-s0-worlds-first-fanless-chassis-for-high-perfo
Ennek pedig még van is értelme.

Szabina2019
Szabina2019
2019. nov. 13. 1:53

@Renthal Az valóban jól néz ki!

Levy_Szh
Levy_Szh
2019. nov. 12. 12:16
#5

Elképzelés : Kreatív

Kivitelezés :  Szzaaaaaaarrrr

Néz má rá!! Vagy 1 percig agylatam mire áteset hogy televan dizájn hibákkal.

Proci megy a képen jobboldali lapra és a vidikarit meg átöleli a baloldali. A vidikarit bekell csusztatni a csövek alá .. és ha nekem egy kurva nagy karim van és nem fér bele ? :)

Aztán meg a procis résznél mi is az a nagy kivágás ? Ja az a RAM helye okés csak alacsony ram és akkor elképzeltem az alaplapom ... ami kurva széles elfér ott a 4 ram foglalat?  ÉS!! Te nem a ram mellet van a 24 pines áram csatalakozó ??? 

stb ...

fofoka
fofoka
2019. nov. 14. 21:22

@Levy_Szh Mondjuk szerintem az ilyen passzív hûtõket fõleg kis teljesítményû gépekbe veszik a népek (lásd mini ITX-es konfig a cikkben), szóval nem biztos, hogy nagy vga-val kellett volna számolni a tervezés során. Egyszerûen neked nem jó és kész.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. nov. 12. 12:06
#4

Valami nem stimmel (vagy én nem értem). Ennél nagyságrendileg kissebb méretű hűtők egy nem túl hangos ventilátorral visznek bika CPU / GPU-kat, ennél meg csak plusz 2x40W-ot ad hozzá? Ilyen hatalmas felületekkel?

Levy_Szh
Levy_Szh
2019. nov. 12. 13:22

@developer nagynak tűnik de ha összeveted egy rendessel az első ami felfog tünni hogy a lemezek kurva szélesre vannak téve. Passzív légáramlás miatt kell.

Rendes cooler fele ekkora de kétszer-háromszór ilyen sürüek a lamellái, így sokkal több a hőátadó felület , csak kell hozzá venti hogy átnyomja a levegőt a szűk helyen.

Szabina2019
Szabina2019
2019. nov. 12. 10:34
#3

Baromsag.

nyunyo19
nyunyo19
2019. nov. 12. 10:24
#2

És hőleadás szempontjából a fehér vagy a fekete a jobb? :D

j4ni
j4ni
2019. nov. 12. 12:16

@nyunyo19 fekete

chimp
chimp
2019. nov. 12. 8:58
#1

nem úgy néz ki mint amire rá mernék bízni egy "szerényebb" konfigot sem. Ráadásul ha ez bekerül abba a házba amihez csinálták, gyanús hogy semmi airflow-t nem kap. Főleg hogy azért a saját bemutató képükön is ott van a hely ventinek és még ki is írták hogy Fan slot. Na most neki is állok tesztet keresni egy olyan konfigról ahol passzívan fut ez a remekmű :D.

BiroAndras
BiroAndras
2019. nov. 14. 10:36

@chimp

Abban jobb, hogy a GPU-t is passzívan hűti, vagy legalábbis egy darab ultra csendes ventivel. De nem is azt mondam, hogy vennék, vagy hogy tetszik, csak azt, hogy elvileg tudhatja amit ígér.

Vissza az oldal tetejére