KAMERA NÉLKÜLI IPHONE 12 PRO KÉSZÜLT 1,5 MILLIÓS ÁRON

A Caviar ezúttal minden eddiginél messzebbre ment, és bejelentette, hogy iPhone 12 Pro Stealth néven „kameramentesítette” a mobilt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. dec. 6. 13:16
Kamera nélküli iPhone 12 Pro készült 1,5 milliós áron

Az orosz Caviar a luxuskategóriás, módosított okostelefonjairól ismert. A vállalat általában mindenféle extrém anyagokba foglalja a különböző felsőkategóriás mobilokat, miközben az eszközök képességeit változatlanul hagyja. Ezúttal viszont nem ez történt, korlátozottabb lett a átalakított iPhone 12 Pro, de a vásárlóknak mégis nagyon mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

A Caviar által most bemutatott iPhone 12 Pro a Stealth utótagot kapta, ami azt jelenti, hogy lopakodó, és arra utal, hogy ez egy extra biztonságos mobil, amit véletlenül sem lehet arra használni, hogy a kamerákon keresztül megfigyeljék rajta a felhasználót. Merthogy egyetlen kamera sincs a termékben. Vagyis egészen pontosan egyetlen működő kamera sincs itt.

Galéria megnyitása

A tervezők az iPhone 12 Pro Stealth hátoldaláról teljesen eltüntették a képalkotókat. Ez azt jelenti, hogy így nincs kamerapúp sem, szóval az egész eszköz dizájnja elképesztően letisztulttá vált hirtelenjében. Teljesen szokatlan látványt fog nyújtani a termék ilyen formában. Mivel az Apple az előlapi kamerát ez modulba egyesíti a Face ID-val, ami a továbbiakban is szerves része marad az iPhone 12 Prónak, mivel enélkül nem menne a biometrikus azonosítás, így a frontkamerát csak működésképtelenné tették a tervezők. A Face ID más szenzorokat használ, így ezt nem befolyásolja a módosítás.

Galéria megnyitása

Az iPhone 12 Pro Stealth egy rendkívül radikális megoldást nyújt arra a problémára, hogy egyesek tartanak attól, hogy a kamerákon keresztül megfigyelhetik őket. Ugyanakkor azt a tényt nem lehet vitatni, hogy itt tényleg biztonságban lehetnek azok, akik esetleg emiatt idegenkednek az okostelefonoktól. Egy szűk réteget érinthet ez az igény, de igazából a Caviar termékénél nem emiatt lesz szűkös a vevőkör, hanem leginkább az árazás és a limitált példányszám okán.

Ezért az igazán egzotikus termékért alaphangon 5000 dollárt kell fizetni, ami közel 1,5 millió forintos összegnek felel meg, és jön belőle egy arany variáns is 5520 dolláros áron, ez pedig már valamivel több mint 1,6 millió forintot kóstál majd. Mindkét verzióból 99 darab készül majd, és a szerkezetek keretén fel lesz tüntetve, hogy melyik hányadik.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy minden kamerát számításba véve igazából az Apple okostelefonjában a kamerarendszer az egyik legdrágább „komponenshalmaz”, és ezt itt nem is kapják meg a vásárlók – persze, akik ezt a gépet veszik, azok nem is vágynak erre.

Egyébként azt kell tudni erről a készülékről azontúl, hogy nincs kamerája, hogy a burkolatot a Caviar szakemberei lecserélték kiemelkedően strapabíró titán ötvözetre, és a hátlapi panelen csak a vállalat márkajelzés látható, az is az egyik sarokba téve, egyébként a szálhúzásos mintázat uralja a házat. Bármelyik színről beszélünk, csak PVD bevonatról van szó, tehát itt nem kell magas aranytartalomra számítani, az csak az ennél is sokkal drágább modellekre igaz a Caviárnál.

Galéria megnyitása

A kameramentességen túl az iPhone 12 Pro minden tulajdonsága változatlan maradt. Arról sem esett szó, hogy a MagSafe technológiás vezeték nélküli töltés ne működne az új felépítés mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
laprasx
laprasx
2020. dec. 8. 6:23
#11

Akkor a régi kameramentes Nokia 3310 mennyit érhet?

yoman3d
yoman3d
2020. dec. 7. 9:10
#10

Ez jó megoldás, tetszik az irány. Már csak azt a fránya mikrofont kellene még kiiktatni, és tökéletes. lehallgathatatlan telefon lenne, szinte ingyé.

peti19870621
peti19870621
2020. dec. 7. 3:44
#9

Első kép: Bread cutter plat. Második kép: Kenyérvágó deszka. Harmadik kép: Shindatta Pan Kattaa Puratto, Yideo: Pedo Bear Married with Boku no Pico Bello. Ötödik kép: Limit END, Hatodik kép: dö la Coffin.

Dragon3k
Dragon3k
2020. dec. 7. 6:58

@peti19870621  hatodik? Csak 5 kép van a cikkben és egy videó.

humaniod
humaniod
2020. dec. 6. 21:50
#8

El lehet vele kerülni a mindennapos macerát beléptetésnél. Aki úgysem használja a mobilját fotózásra, annak ez egy plusz kényelmi szempont, negatívumok nélkül.

humaniod
humaniod
2020. dec. 7. 11:36

@Smooth44  Kicsit tényleg túl olcsó.

hardXful
hardXful
2020. dec. 6. 21:21
#7

.

axe
axe
2020. dec. 6. 19:17
#6

nem tudom, de ha félnék attól, hogy megfigyelnek, pont nem egy olyan telefont vennék ami ezt próbálja kiküszöbölni, hanem egy 3000forintos butamobilt... meg hozzá egy dobozt ami leárnyékolja amikor nem használom

axe
axe
2020. dec. 7. 15:42

@peti19870621  elég jól el tudom képzelni a dolgokat vizuálisan, de kellene a szösszeneteidhez háttéranyag is mert anélkül számomra sokszor nincs összetett értelme

qwertzzui
qwertzzui
2020. dec. 6. 18:59
#5

Mert a telefonnal a kamerát szokták használni LEHALLGATÁSHOZ. Igen! :D A kamera csak extra, attól még mindig van benne 3 mikrofon (4, de mivel a hátsó kamerák mellett volt....) amivel simán lehallgatható az illető :D

humaniod
humaniod
2020. dec. 8. 23:15

@peti19870621 Ilyeneket nagyanyám szokott írni, mikor véletlenül visszakapcsolja a telefonján a prediktív szövegbevitelt.

expander
expander
2020. dec. 6. 18:32
#4

Ritka sok barom van, ja :D

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. dec. 6. 18:25
#3

Oké, és jackdugo lesze-e rajta?

Smooth44
Smooth44
2020. dec. 7. 7:55

@PARASZT  az nem, de bluetooth kamera jár hozzá

Zotya21
Zotya21
2020. dec. 6. 18:22
#2

mennyi hülye ember van :D 
akkor ragassza le a kamerát a simán xD

thedeveloper
thedeveloper
2020. dec. 7. 9:08

@Sa.Sá.Ta.  Ha csak újat tud, az nem gond. A legtöbb embernek régi van. :)

predike07
predike07
2020. dec. 6. 18:16
#1

Aki attól tart, hogy kamerán keresztül megfigyelik (telefon a nap jelentős részében zsebben van vagy lerakva az asztalra) annak ez tökéletes választás. Bár akkor ne is telefonáljon mert azt meg lehallgatják.

Ajaj nehéz dolog ez. Főleg, hogy az előlapi kamera ki van kapcsolva. És ha nincs?Ha hazudtak és az egész egy nagyobb terv része? Akkor telefonálás közben nem csak hallani amit beszél, de a fülét is látják.

peti19870621
peti19870621
2020. dec. 7. 4:37

@predike07 9 Darmából, az egyik azt javasolja, hogy ne vegyél hódot magadnak. Mert belső éned ezt suggalja, s a hód szőrös, ezért a világűrt választod vele az úszási színhelyednek. -Hát persze nem kell baromságokra költeni, elherdálni, mert a marketinges pont ezt akarja tőled. Hogy güriz neki egy életen át, s nyeld, s nyald a békát érte. - A mű-hód nem lenne jobb? Nem szifon igaz, de nem kéne etetni a markettinges pici farát, aki ellopja az adatok legjavát, hogy eladja rézf.szu ficsurjainak nagy haszonnal.

Vissza az oldal tetejére