Az AMD az idei év elején, a CES alkalmával mutatta be első Fusion sorozatú központi egységeit, amelyeket a vállalat a netbookok és nettopok piacára szánt, ahol a Zacate és Ontario APU-k az Intel Atom processzorainak dolgát próbálják majd megnehezíteni, méghozzá igen jó esélyekkel. A gyártó idén a Brazos platform tagjainál érdekesebb, integrált videó vezérlővel nem rendelkező processzorokat is piacra fog dobni, amelyek a kereskedelem fő áramába szánt megoldások piacát áraszthatják el, méghozzá a második negyedév folyamán.

A Bulldozer processzorokat a fent említett egységeknél sokkal jobban várja a piac, a friss hírek szerint pedig már nem kell sokat várni ezen termékek megjelenésére sem. A jelenlegi tervek szerint június folyamán nem kevesebb, mint nyolcféle Bulldozer processzor mutatkozhat be a nagyközönség előtt. Az újdonságok szállítása valamikor a június 20-ai hét folyamán kezdődhet meg, így nem sokkal ez után a boltok polcain is viszontláthatjuk majd a friss központi egységeket, amelyekből – a Brazos platform tagjaival ellentétben – remélhetőleg elegendő mennyiség áll majd rendelkezésre, már a hivatalos rajtot követően is.

Galéria megnyitása

A Bulldozer architektúra köré épülő processzorok 32 nm-es csíkszélességgel készülnek, beépített DDR3-as memóriavezérlővel rendelkeznek, viszont integrált videó vezérlőt már nem tartalmaznak, így klasszikus központi egységnek minősülnek, nem APU-nak (Accelerated Processing Unit).

Az új processzorokból első körben nyolcféle modell áll majd rendelkezésre, amelyek között négy darab nyolcmagos FX8000-es sorozatú processzort, két darab hatmagos FX6000-es sorozatú modellt és két darab négymagos FX4000-es sorozatú központi egységet találunk. Sajnos az újdonságok specifikációival kapcsolatban egyelőre még nem szivárogtak ki információk, de azért ez is több mint a semmi, ugyanis legalább már tudjuk, hogy meddig kell várni a termékek érkezéséig.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

96 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sinnfein
sinnfein
2011. okt. 11. 8:19
#71

AMD FD8120FRW8KGU Fx 8120 8c AM3 16mb 3100MHz Tray

$237.63

General information

TypeCPU / Microprocessor

Market segmentDesktop

FamilyAMD FX-Series

Model number FX-8120

CPU part numbersFD8120FRW8KGU is an OEM/tray microprocessor

FD8120FRGUBOX is a boxed microprocessor

Frequency (MHz) 3100

Turbo frequency (MHz)4000

Package938-pin micro-PGA package

SocketSocket AM3+

Estimated release dateOctober 12, 2011

Architecture / Microarchitecture

MicroarchitectureBulldozer

PlatformScorpius

Processor core Zambezi

Core stepping B2

Manufacturing process0.032 micron

Data width64 bit

Number of cores8

Floating Point UnitIntegrated

Level 2 cache size 8 x 1 MB

Level 3 cache size8 MB

MultiprocessingUniprocessor

Features

MMX

SSE

SSE2

SSE3

SSE4

SSE4a

AES instructions

Advanced Bit Manipulation

Advanced Vector Extensions

AMD64 technology

Virtualization technology

Enhanced Virus Protection

Turbo Core 2.0 technology

On-chip peripherals

Dual-channel DDR3 memory controller

HyperTransport 3.1 technology

Electrical/Thermal parameters

Thermal Design Power (W) 125

Notes on AMD FD8120FRW8KGU

The processor has unlocked clock multiplier

The fastest supported memory is DDR3-1866

sinnfein
sinnfein
2011. okt. 10. 23:41
#70

Az USA-ban ennyiért osszák: $283.26

AMD FX-Series FX-8150 (FD8150FRW8KGU / FD8150FRGUBOX)

General information

TypeCPU / Microprocessor

Market segmentDesktop

FamilyAMD FX-Series

Model number ? FX-8150

CPU part numbersFD8150FRW8KGU is an OEM/tray microprocessor

FD8150FRGUBOX is a boxed microprocessor

Frequency (MHz) ? 3600

Turbo frequency (MHz)4200

Package938-pin micro-PGA package

SocketSocket AM3+

Estimated release dateOctober 12, 2011

Architecture / Microarchitecture

MicroarchitectureBulldozer

PlatformScorpius

Processor core ? Zambezi

Core stepping ? B2

Manufacturing process0.032 micron

Data width64 bit

Number of cores8

Floating Point UnitIntegrated

Level 2 cache size ? 8 x 1 MB

Level 3 cache size8 MB

MultiprocessingUniprocessor

Features

MMX

SSE

SSE2

SSE3

SSE4 ?

SSE4a ?

AES instructions

Advanced Bit Manipulation ?

Advanced Vector Extensions

AMD64 technology ?

Virtualization technology ?

Enhanced Virus Protection ?

Turbo Core 2.0 technology

On-chip peripherals

Dual-channel DDR3 memory controller

HyperTransport 3.1 technology

Electrical/Thermal parameters

Thermal Design Power (W) ? 125

Notes on AMD FD8150FRW8KGU

The processor has unlocked clock multiplier

The fastest supported memory is DDR3-1866

CyberPunk666
CyberPunk666
2011. okt. 11. 0:05

Estimated release dateOctober 12, 2011

ezek szerint napokon belül meglesznek a tesztek, és meglátjuk mit is tudnak?... de jó is lenne...

pidzse
pidzse
2011. szept. 20. 22:40
#69

srácok mikor jelenik már meg a bulldozer mikor lehet már kapni?Azt olvastam mindenhol hogy 2011 szeptember 19 mamár 20. van és sehol sem lehet még kapni irjon már valaki nekem aki tud is valami konkrétat mi van már mert már venném meg a 8 magosat itt az emilem : pidzse4@gmail.com ide irjon már valaki aki tud is valamit köszi.

toma187
toma187
2011. márc. 10. 17:26
#68

asaca - 2011-03-10 11:04:11

Nem, hanem a Supreme Commander! Egyéni játék, 81x81 Km pálya, 4 csapat min. 1000 egység max. Addig nem sikerült eljutni xD

Küldetésekben nem volt gondja, vitte kényelmesen.

carraroxt
carraroxt
2011. márc. 10. 13:19
#67

Tekintettel a korábbi hozzászólásaid stílusát, és tartalmi értékét, inkább nem kívánok vitába menni ezzel kapcsolatban.

Pusztán a tapasztalataimat írtam le. Azt, hogy a gyári energiatakarékossági cuccok tömkelege rész- és teljes terhelésen semmit nem spórol, üresjáratban meg 7W helyett 5,5W-ra hozza a procit én nem tekintem eredménynek. Ahhoz, hogy hatékonyan tuningolhass ezeket ki kell kapcsolni. És mivel tapasztalatból tudom, hogy alacsonyfeszes tuninggal gyakran több mint 20%-ot lehet megtakarítani mind üres mind terhelt állapotban, szerintem az én verzióm jobban közelíti a valóságot. Ezt többféle Core2-es és AM3-as procival is végigjátszottam. És bár az Intel legújabb cuccainál már tényleg fejlettebb az energiagazdálkodás, azért valószínű ott sem lehetetlen, hogy ezzel még jobb lesz.

berner
berner
2011. márc. 10. 12:21
#66

carraroxt - 2011-03-10 11:42:33 - "A gyári energiatakarékossági funkciók általában semmit nem érnek..."

most fogok érdekeset írni. Mint az INTEL-nél és amd-nél igenis ér, és nem is keveset a gyári beépítés. Egyiknél sokat a másiknál is jelentőset...

Szóval ülj le fiam egyes....

carraroxt
carraroxt
2011. márc. 10. 11:42
#65

Egyébként a fogyasztástól nem kell annyira parázni. Alacsony feszre tuningolva (minden energiatakarékosságot ki kell kapcsolni hozá) nagymértékben lehet csökkenteni bármelyik proci terhelt és üresjárati fogysztását is (főleg az AMD-két mert nekik szerencsétlenebb gyári beállításaik vannak). Példaként nekem egy Athlon II 250-es 1,4V gyárin ~50W-ot zabált, míg 1,21V-on csak 32W-ot (mindkettő IBT-vel mérve). A gyári energiatakarékossági funkciók általában semmit nem érnek...

asaca
asaca
2011. márc. 10. 11:04
#64

toma187 - 2011-03-09 13:30:30

Melyik játék volt az?

AC 2?

berner
berner
2011. márc. 10. 8:22
#63

józsef m. - 2011-03-09 20:31:05 - majd a tesztek során azt mondod hogy DÖBBBBBBBBB, mert bizony nem hogy a sandit még az i7-eket sem....

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 10. 13:22

Azt én tudom ,hogy mit kell mondjak, meg azt is tudom ,hogy e mit fogsz mondani, az erdménytől függetlenül.

JackFeryll
JackFeryll
2011. márc. 9. 20:40
#62

i5 2500k volt tervben eddig, szerintetek nagyjából hasonló árban lesz a Bulldozer?

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 9. 20:58

Hasonló áron is lesz Bulldozer,az biztos..:$

BobaFET
BobaFET
2011. márc. 9. 20:24
#61

Azért elég sok idő kellett az AMD-nek h letiporja majd a core i7-seket...

Sztem nm nagy szám ...

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 9. 20:31

Nem csak azokat fogja, hanem a sandyt is, attól meg azért nincs olyan messze.

atti2010
atti2010
2011. márc. 9. 14:50
#60

Terror Az általad linkelt grafikon azt mondja hogy nem lehet sokat csökkenteni a fogyasztóson, de:::::a Llano Képes kapuzni a magokat és lekapcsolni a VGA-t ha éppen nem 3D-s műsor megy, így már elképzelhető a dolog.

toma187
toma187
2011. márc. 9. 13:30
#59

asaca - 2011-03-09 12:07:46

Nekem is ilyen procim van, és meg vagyok elégedve vele. Tényleg nem fogyaszt keveset, de a teljesítménye sem rossz, eddig csak 1 játék fogott ki rajta. De ezt nem is netezéshez kell használni, ahhoz elég egy két magos is.

Annyival meg nem fog kevesebbet enni az új proci, hogy vissza hozza az árát (hacsak nem szükséges a nagyobb teljesítmény)

Terror
Terror
2011. márc. 9. 13:00
#58

Gondolod, hogy fogyasztás terén olyan drasztikus lesz a csökkenés? Frászt. Nézd meg a felhozatalt, ha már négymagos, esélyed sincs a spórolásra.

fogyasztás

asaca
asaca
2011. márc. 9. 12:07
#57

Én special tükön ülve várom,mert elegem van a 955-böl!Meg eszi a fizetésemet.

140 watt alaponjáraton.Gtx 460-van mellé...bla bla.Tudjátok miröl beszélek.

berner
berner
2011. márc. 9. 11:55
#56

józsef m. - 2011-03-08 19:06:13 - WEHEHEHEH szépp ez tetszik de komolyan :D :D :D most az egyszer tényleg tetszik..

Más ez már nem nyali fali megint tény:

Sajnos a kép hülyeség lesz mert nem hogy.... de még csak a közelében sem lesz... erről ennyit, ez már most tény.

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 9. 17:28

Nem,berner-nek nem kell, öbele kódolták, neki nem kell eredmény, ö maga dönti el az eredményt,és ennek megfelelöen nyilatkozik.

Milyen minöségben...:D

Turai
Turai
2011. márc. 9. 0:06
#55

Balucsek

De szép állom lenne ha már most piacra kerülnének az AMD alaplapjai.

Ráadásul mivel teljesen kompatibilis visszafelé (ha igazak a hírek) így ha valaki a jövőben Bulldozerben gondolkodna belevenne ideiglenesen egy AM3 CPU-t.

De a legnagyobb pozitívuma az lenne, hogy mire piacra kerülnének az AM3+ CPU-k addigra a piac el lenne látva alaplapokkal minden kategóriában.

Ráadásul mire ide is eljutna minden alkatrész az is lesz jó pár hónap.

Enno
Enno
2011. márc. 8. 22:20
#54

annyival nem jobb az intel amennyivel drágább is , részemről . szóval én soha nem fogok intelt venni az biztos

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 8. 22:31

Sokszor úgy drágább ,hogy nem is jobb.

atti2010
atti2010
2011. márc. 8. 21:59
#53

Balucsek Ne viccelj velünk, az Intel megvehetné az összes félvezetőgyártót 1-1 ben szőröstől bőröstől, gondolod hogy az AMD-t legyűri???? mert a Sandy 2 hónappal elkésik?? Én szerintem még mindig nem tudjátok felmérni menyire veszélyes ez a PC felhasználók számára,majd 2014-ben mikor Itel procit vesztek 800$ és legyűri a Sandyt szuper lesz.

Enno
Enno
2011. márc. 8. 21:57
#52

Na igen ez életképes elképzelésnek tűnik,

Kíváncsi leszek minden esetre nagyon az árakra majd mit mondanak rájuk mind lap mind proc terén , ha lapot 25-30ból kapnék egy életképest procit hozzá meg mondjuk 50ért biztos ilyet vennék, csak aztán ne az legyen hogy majd a kezdeti szériák aztán kiforratlanságokra meg pár hónap használat után derül fény amiért lehet majd szívni :)

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 8. 22:19

Ők nem fogják elkövetni azt a hibát mint az intel a sandy-val, jó is hogy nem ugrottak a keringöre amikor a hoppon maradt OEM gyártók kopogtak náluk a sandy pofára esése után.:$

Balucsek
Balucsek
2011. márc. 8. 21:45
#51

Amúgy én az AMD helyében már most piacra dobtam volna a lapokat (illetve pár hónappal a proci elé időzítettem volna), hogy aki most akar gépet venni az az alaplap útján rá legyen "erőszakolva" egy leendő bulldozerre. És ez most eléggé beválhatott volna nekik, hogy a sandy startja balul sült el...

atti2010
atti2010
2011. márc. 8. 21:38
#50

józsef m Nem lenne rossz ha megjelölnéd kinek válaszolsz, nem lennék ennyire derűlátó a mostani AM3b lapokkal hiszen senki sem tudja mit veszítesz és miért.

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 8. 21:56

atti2010

A forum részen látszik,:$

  • nem lennék ennyire derűlátó a mostani AM3b lapokkal hiszen senki sem tudja mit veszítesz és miért.*

ezt nem egészen értem ,lehetne részletesebben!?

atti2010
atti2010
2011. márc. 8. 21:18
#49

tibaimpLenneb írtam hogy tavaly bedőltem egy Intel procinak, hát nem ájultam el.

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 8. 20:59
#48

Nálam 3:2 az arány AMD :itel fronton, a laptopot is beszámítva, :O,de amig marad ez az ár-teljesitmény viszony, addig nem lesz ujabb inteles gép a portán.

tudor30
tudor30
2011. márc. 8. 20:57
#47

Akkor kuporgatok alaplapra is! Kösz az okítást mindenkinek.

jozsefm
jozsefm
2011. márc. 8. 21:21

Megér annyit hidd el, jobb lesz ez igy, és addig is amig összejön a pénz a CPU-ra addig használhatod benne a régi AM3-as procit, mert az viszont tökéletesen fog müködni benne!

/ 3
Vissza az oldal tetejére