Bár az iPhone 12 csak néhány hete került a boltokba, már arról lehet híreket hallani, hogy mire számíthatunk az iPhone 13 generáció esetében. Most arról számolhatunk be, hogy Ming-Chi Kuo elmondása alapján az Apple mindent a régi kerékvágásban folytathat 2021-ben.

Az elmúlt években az új felsőkategóriás iPhone modellek szeptemberben jelentek meg. Idén viszont ez másként alakult, ami részben a jelentősebb változásoknak, részben pedig a koronavírus-járványnak volt betudható. Bár 2011 óta nem volt arra példa, hogy az Apple eltért volna a szeptemberi időponttól, arról szó nincs, hogy ez már a jövőben is így maradna. Voltak olyan pletykák, miszerint a cég erre játszik, de ezek most meg lettek cáfolva.

Belső forrásokra hivatkozva Ming-Chi Kuo arról adott hírt, hogy a cupertinói alakulat tervei szerint az iPhone 13 már szeptemberben fog befutni. Persze azt igyekezünk hozzátenni, hogy az esetleges váratlan helyzetek persze jövőre is keresztbe tehetnek az Apple-nek, de ezekre ugyebár sosem lehet előre felkészülni. És bizony ebben az ágazatban, ahol a Just-In-Time stratégiát követik a beszállítók a feszített tempó miatt, bárhol csúszik hiba a gépezetben, az jó eséllyel kihathat a termékek megjelenési időpontjára.

Galéria megnyitása

Még sok víz folyik le addig a Dunán, míg elkészül az iPhone 13, de már lehet pletykákat hallani a széria képességeiről is. Az Apple az idei évben sikeresen bevezette az 5G támogatást, méghozzá úgy, hogy az kiterjed a Sub-6 és a mmWave tartományokra is. Jövőre pedig végre meglépheti majd a vállalat a 60 Hz leváltását, és 120 Hz-re léphet tovább.

Az Apple új rendszerchipet fog készíteni az iPhone-ok számára, ami nagy valószínűséggel változatlan elnevezési sémát fog követni. Tehát az iPhone 13 modellek már az Apple A15 lapkával a burkolatuk alatt kerülhetnek majd bevetésre. Ennek a fejlesztéséhez a vállalat már nemcsak az Apple A-széria révén szerezhet tapasztalatokat, hanem a személyi számítógépekbe szánt M1-en keresztül is. Egyelőre persze semmit nem lehet erről tudni, de tekintve, hogy legutóbb a processzor terén történt itt a legkisebb fejlődés, nem lenne meglepve, ha a következő körben a CPU-nál is belehúzna a vállalat.

Ming-Chi Kuo korábban arról is elejtett már néhány pletykát, hogy az iPhone 13 esetében az Apple megtartja majd a mostani négyfős felállást, szóval szerepel a tervek között az egészen kompakt, kicsi masinának a frissítése is, ami mindenképpen jó hír. És úgy tudja Kuo, hogy a vállalat szakemberei nagy hangsúlyt fektetnek majd az ultra-széles látószögű kamerának a fejlesztésére a következő körben. Szóval ilyen tekintetben is a riválisok nyomába ered az Apple.

Galéria megnyitása

Az iPhone 12 Pro Max kamerarendszere nagyon jól sikerült, és ha minden jól megy, akkor jövőre talán még közelebb kerül majd az androidos csúcsmodellekhez, talán le is körözheti azokat. A jelek szerint az Apple sikeresen elkapta a fonalat, és az iPhone 13 széria minden szempontból jobb lesz majd az iPhone 12-nél, és még késni sem fog, ha minden a tervek szerint alakul.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére