Egyre biztosabb, hogy az Apple az idei évben felszámolja a továbbra is nagy bemetszést a képernyőből, erről a napokban számoltunk be. Egy szaklap friss értesülései szerint pedig nem is áll meg itt a vállalat, és 2023-ban már teljesen egybefüggő, zavartalan képfelületet biztosíthat.
Tavaly az Apple hosszú idő után kisebbre faragta azt a bemetszést, ami miatt igazából az iPhone X megjelenése óta folyamatosan kapta a kritikákat. Évek kellettek ahhoz, hogy a vállalat foglalkozzon ezzel, de most úgy tűnik, hogy eléggé alaposan felpöröghet most a „probléma” kezelése. Miután a cég egy számmal kisebbre faragta, a kiszivárgott információk szerint az iPhone 14 Pro esetében már el is fogja tüntetni a bemetszést. És még itt sem fog megállni.
Ha minden igaz, akkor az idei csúcsmodelleknek már két lyukban lesz a kamerája és a Face ID szenzorcsoportja, a TheElec pedig ágazati információkra hivatkozva egyenesen azt közölte, hogy 2023-tól pedig teljesen eltűnik az előlapról a kivágás. A teljes felületén zavartalan látványt nyújt majd az ideit követő iPhone generáció, ami nagy valószínűséggel az iPhone 15 számozással érkezik.
A beszállítói lánc egy tagjától származó információ szerint az Apple nem meglepő módon a Samsung által fejlesztett technológiát használná fel a kamerák és a járulékos érzékelőknek az elrejtésére. Jelenleg is az OLED képernyők jelentős részét biztosítja a dél-koreai alakulat a cupertinóiak részére. A TheElec elmondása alapján a Samsung Display és az OTI Lumionics közösen fejleszt egy olyan új generációs előlapi kamerát, ami már magas minőséget lesz képes biztosítani a kijelző mögé elrejtve is.
Elsőként állítólag a Samsung Galaxy Z Fold 2023-as kiadásában debütálhat majd ez a technológia. A Galaxy Z Fold5 előre láthatólag jövő év első felében fog befutni. És ezt követően, az év második felében bukkanhat fel ez a fejlesztés már az iPhone-okban is. Tehát szó nincs arról, hogy az Apple ne foglalkozna a bemetszés felszámolásával, csak egész egyszerűen jelenleg még nincs meg ahhoz a megfelelő technológia, hogy meg tudja oldani a kamera elrejtését, és ez ne okozzon komoly minőségromlást.
Vannak már most is olyan okostelefonok, amiknek a kamerája a megjelenítő mögé van elbújtatva, de azt is ki lehet jelenteni, hogy attól függetlenül, hogy ezek létrejöhettek, nem igazán nevezhetőek minőségi megoldásnak. Videotelefonálásnál még csak-csak elfogadható minőséget tudnak produkálni, mert ott általában nem olyan magasak az elvárások, de a szelfizésre szinte alkalmatlanok. A Xiaomi vezetője a saját megoldása kapcsán el is mondta, hogy aki szeretne önarcképeket készíteni, inkább ne vegye meg a Mix 4-et.
Az Apple pedig arra mindig igyekszik adni, hogy bármilyen technológiához nyúl, az tényleg magas színvonalat biztosítson, akár milyen innovatív is. A cég erre hivatkozva nem használt sokáig AMOLED technológiás kijelzőket sem. De a jelek szerint amint megoldódik a jó minőségű rejtett előlapi kameráknak a kivitelezése elindul majd ebbe az irányba is.


































