Bár a DLC-k megítélése a legjobb esetben is csak felemás, a 11 bit studios legújabb kiegészítője ellen aligha emel majd bárki kifogást. A „War Child Charity DLC” címet kapó expanzióból ugyanis a fejlesztőcsapat egyetlen fillér hasznot sem lát majd. A nekik jutó rész teljes egészében a fegyveres konfilktusok sújtotta övezetekben élő, vagy azok elől elmenekülni kénytelen gyermekek megsegítésén munkálkodó War Child alapítványé lesz.

Az 1993-ban alapított szervezetet a boszniai háború borzalmait látva alapította meg két angol filmkészítő, Bill Leeson és David Wilson. A szervezet elsősorban a traumán átesett fiatalok önbecsülését igyekszik visszaadni, valamint pszichológiai tanácsadással segít nekik abban, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Ezt a célt szolgálja az is, hogy fokozott figyelmet fordítanak a gyerekek oktatására.

Fontos megjegyezni, hogy a kiegészítő feltelepítése után nem szabad egetrengető változásokat elvárni. Az ugyanis csupán pár, tehetséges utcai művész által készített graffitit ad hozzá a játékhoz, amiket megtalálásuk után külön galériában nézhetünk meg. A DLC különlegessége, hogy bár három különböző áron kínálják, a tartalma ugyanaz.

Azon a tudaton kívül tehát, hogy adományukkal az átlagosnál többet tettek több ezer, szerencsétlen sorsú, semmiről sem tehető fiatalért, nem jár semmiféle bónusz azoknak, akik 0.99 helyett 9.9, vagy 19.99 euróért veszik meg a War Child Charity DLC-t. De talán ennyi is éppen elég.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Shinjiii
Shinjiii
2015. márc. 11. 17:39
#1

Azért ennél többet is tehettek volna bele. Nem akarok szívtelen lenni, de ahhoz ,hogy jótékonykodjak, itthon is van pár ezer alapítvány, és ugyanennyi hajléktalan a főváros utcáin.

Freelancer
Freelancer
2015. márc. 11. 20:42

Háromszáz forintért szerintem ez korrekt tartalom, igényesek nagyon a rajzok.

Vissza az oldal tetejére