Az AMD X570-es lapkakészletével szerelt alaplapokra már nem kell sokat várni, ugyanis július 7-én a boltok polcaira kerülnek, természetesen a RYZEN 3000-es sorozatú asztali processzorokkal karöltve. Az új alaplapok a hírek szerint nem lesznek olcsók: átlagár terén az Intel Z390-es megoldásokat is túlszárnyalhatják majd, amennyiben hihetünk az előrejelzéseknek. Az új processzorokat természetesen a 400-as sorozatú lapkakészlettel szerelt alaplapokkal is használni lehet majd, ehhez azonban szükség lesz egy BIOS frissítésre. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a régebbi alaplapokhoz nem jár majd PCI Express 4.0-s támogatás, ám ez egyelőre nem tragédia, hiszen a benne rejlő lehetőségeket nem is igazán lehet még kiaknázni. A PCI Express 4.0-s sávokat használó SSD kártyákra még várni kell, valamint a bővítőkártyák szegmensében is csak az érkező Radeon RX 5700-as sorozatú termékek épülnek az új szabvány köré.

Galéria megnyitása
Az AMD később B550-es és A520-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapokat is kiad, igaz, ezeket már nem a vállalat, hanem az ASMedia fejleszti, ahogy azt korábban megszokhattuk. Az új lapkakészletek a tervek szerint az év negyedik negyedévében válnak elérhetővé az alaplapgyártó partnerek számára, így a kész alaplapok majd csak 2020 első negyedévében jelenhetnek meg.

Érdekes információ, hogy a B550, illetve az A520 esetében csak részleges PCI Express 4.0-s támogatásra számíthatunk, vagyis csak a processzorban található PCI Express 4.0-s hub szolgálhatja ki a slotokat, az alaplapi vezérlő minden esetben csak PCI Express 3.0-s támogatással érkezik. Ez azt jelenti, hogy a PCI Express 4.0-s szabvány köré csak a legfelső x16-os slot, illetve az egyik M.2-es slot épülhet.

Az új alaplapok természetesen megkapják a tápellátással kapcsolatos újításokat, valamint a memóriamodulok huzalozása terén is előrelépést képviselhetnek, amelyek jobb tuningpotenciálhoz segíthetik hozzá a platformokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2019. jún. 17. 18:48
#3

Sok eszük van,még fél évet váratnak,azért ne csodálkozzanak ha nem veszik sokan az új procikat mert nincs alaplap hozzá és nem fognak 60 ropi fizetni ahhoz ami kapható,ez szemétség,hogy a drágábbat adják csak,ez kártelezés.Csak 3 éve akarok gépet fejleszteni de ezek miatt nem lehet mert mindig csak húzzák a dolgokat.

hici
hici
2019. jún. 18. 8:25

@Samanoske hacsak nem akarsz SSD-ket raid-be kötni, akkor felesleges a B 550. Tekintve hogy a B550-re páylázol ez nem valószínű szóval vegyél egy x470et vagy egy b450et frissített BIOS-szal és kész

tomm27
tomm27
2019. jún. 17. 12:36
#2

ha nagyon tullovik az arat akkor egy jobb fajta x470 + 3700x arany vetel lesz

Whysper
Whysper
2019. jún. 17. 10:24
#1

Szóval  most kijön a 3000 es  széria  és  cask 570-es lapokat tudok bármelyik alá tenni  5xx  kategóriából?  550-t meg majd cska fél év múlva?

Whysper
Whysper
2019. jún. 17. 15:00

@hici Tudom pont ez volt az Én kérdésem is  Én cask akartam egy  550-es lapo t,de   fél év múlva? Azért az  vicces

Vissza az oldal tetejére