A Samsung az idei évben minden eddiginél nagyobb versenybe kezd az OLED televíziók piacán, aminek eddig leginkább a külső szemlélője volt. Az LG ellen szeretne a Samsung egy versenyképes kínálatot felállítani, és a dolog pikantériája, hogy ehhez a képernyőket az LG fogja biztosítani a riválisának.

Tavaly derült ki, hogy a Samsung leszerződött az LG-vel, és a legnagyobb konkurensétől fogja az OLED paneleket vásárolni az új generációs televíziókba. Az LG által szállított egységek révén a Samsung egy színesebb, szélesebb kínálatot lesz képes kiépíteni. Ennek köszönhetően született meg az S85D modell, az S90D és az S95D szériák alatt.

A Samsung az eddigieknél kedvezőbb áron kínált OLED technológiás televíziókat három méretben indítja el. 55, 65 és 77 hüvelykes képátlóval lehet majd ezeket megvásárolni. Az új modellsorozat legkisebb tagja 1700 dollárba kerül majd, 2100 dolláros áron jön a 65 colos változat, a legnagyobb termékért pedig 3400 dollárt kell majd kifizetni. Arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy Magyarországon mennyibe kerülnek majd ezek a készülékek, de biztosan az S90D széria alá fognak érkezni.

Galéria megnyitása

Mérettől függetlenül 4K Ultra HD felbontással rendelkezik az S85D sorozat, és azért az látni kell, hogy ezek még egyáltalán nem a tipikus, spórolós modellek lesznek, attól függetlenül, hogy kedvezőbb áron jönnek. Például a drágább készülékekben alkalmazott NQ4 AI Gen2 rendszerchippel lesznek szerelve, és ennek köszönhetően a teljesítményre és az extrákra sem lehet majd panasz.

Galéria megnyitása

Egy sor mesterséges intelligencia alapú képjavító eljárást fog támogatni az S85D Samsung tévé. Egyszerű filmnézésnél, játékoknál, és általánosan a hangzás javításánál is az MI jelenlétéről beszélt a vállalat. A színvisszaadásban jeleskedni fog az új termékvonal, és kiemelték a bemutatóban, hogy itt már megjelent a Pantone színminősítés is, a jó látványvilág zálogaként. Biztosított lesz a felbontás felskálázó funkció is egyebek mellett, és készülék a színvilágot valós időben fogja az OLED technológiához optimalizálni, minden jelenetnél.

Galéria megnyitása

A Tizen OS operációs rendszer fut majd a Samsung S85D televíziókon, annak jóformán minden hozzáadott értékével. Ez azt jelenti, hogy biztosított például a kiemelt Xbox támogatás is, melynek köszönhetően a játékosok örömüket lelhetik a tévében. 120 Hz-es megjelenítést támogat a termék, ami ugyancsak azt jelzi, hogy azért jöhet még ennél olcsóbb modell is a jövőben. Négy HDMI csatlakozót kapott az újdonság, és mindegyik támogatja a 120 Hz-es átvitelt.

Galéria megnyitása

Van Dolby Atmos támogatás is a tévében, ennek köszönhetően még immerzívebb élmény lesz a televíziózás. A megjelenítőt is képes virtuális hangkeltőként használni az S85D, hogy még pontosabb legyen az objektumkövetés. Ha pedig kerül mellé egy Samsung hangprojektor, akkor a hangszórókat össze lehet hangolni egy egységes hangrendszerré.

Galéria megnyitása

A Digital Trends egyenesen rákérdezett a Samsungnál, hogy ki gyártja ezeket az OLED paneleket, de persze azért erre csak egy kitérő válasz érkezett. „A Samsung OLED TV-k konzisztensen egy prémium élményt nyújtanak a felhasználóknak. Lenyűgöző látványvilág társul a kiváló teljesítménnyel a saját fejlesztésű NQ4 AI Gen2 processzorunknak köszönhetően, attól függetlenül, hogy az adott televízióban éppen milyen panel van beépítve.” – szögezte le a cég.

A Samsung S85D forgalmazása az Egyesült Államokban indult, és Európába is érkezik majd, de arról egyelőre nincs információnk, hogy erre mikor kerülhet sor.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2024. máj. 8. 14:16
#2

Akkor a bevetelekbol rem fussa majd arra, h a csorok ak szant lcd tv-ket ezentul rendesen csinaljak meg! M a ledek hutese egyenesen nulla es szoszerint szet melegitik magukat a hattervilagito ledek, aztan kieg mikor mar nem birja, amitol a tapegysege is megnyekkenhet es igy tovabb a kukaig! Persze pot alkatresz van a tv 1/2 v 1/3 araert :/ es 3-5 ev utan kuka a tv :/

pdx006
pdx006
2024. máj. 8. 21:59

@marc23 Mert ma már nem trendi az, hogy a hátlapon szellőzőnyílás legyen. Esetleg alulra tesznek pár sorjás lukat, ja hogy az meg a hangszórónak van.

szbalazs
szbalazs
2024. máj. 8. 14:10
#1

Az "olcsóbb" itt mondjuk elég relatív, a legkisebb 1700 USD-s ár barátok között is 600.000 Forint, de a hazai árazási politikát ismerve ennek a vége úgyis 780-800.000 lesz, az meg a lassan sűrűsödő 400-500.000 Forintos ligához mérten mégiscsak szignifikánsan drágább buli...

Vissza az oldal tetejére