A következő generációs asztali videokártyák kínálata éppen kibontakozóban van: az Nvidia háza táján már megjelent a GeForce RTX 4090, a következő hónapban pedig a 16 GB-os GeForce RTX 4080 is elérhetővé válhat, közben a 12 GB-os verziót süllyesztőbe dobták.
Az AMD térfelén ezzel egy időben a Radeon RX 7000-es sorozat rajtjára készülnek, erre 2022. november 3-án kerülhet sor, az újdonságok pedig majd csak valamikor a következő hetek folyamán jelennek majd meg kereskedelmi forgalomban. Az asztali videokártyák mellett várhatóan mobil termékek is megjelennek a nem is oly távoli jövőben annak érdekében, hogy a noteszgépek frontján is hasonló gyorsulást lehessen tapasztalni az előző generációs termékekhez képest.
A napokban kiszivárgott egy érdekes információ, amely arról ad képet, milyen mobil videokártyákkal készül az Nvidia. A sor eléggé egyértelmű, ahogy az a mellékelt képen is látható, viszont némi hiányérzetünk is lehet, hiszen a „normál” GeForce RTX 4080-as modell egyszerűen hiányzik a felsorolásból. Az Ada Lovelace alapú GPU-val szerelt mobil Nvidia videokártyák első körben öten lesznek, mindegyik a GN21-es kódnevet használja, ahogy azt a korábbi pletykák már jósolták.
A csúcson helyet foglaló mobil GeForce RTX 4090-es videokártya asztali társával ellentétben várhatóan nem az AD102-es GPU-t alkalmazza, hanem az AD103-as modellt, ami asztali fronton a GeForce RTX 4080 alapját adja. Az X2 és X4 jelölésű verziók AD107-es GPU köré épülnek, míg az X6 esetében AD106-os, az X9 pedig AD104 alapokra építkezhet. Az X11 – ahogy fentebbe említettük – az AD103-as GPU-t kaphatja. Az aktuális információk alapján a GeForce RTX 4090 mobil változata 175 W-os TGP kerettel rendelkezhet, csak úgy, mint a mobil GeForce RTX 4080 Ti, a mobil GeForce RTX esetében viszont 140 W-os TGP keretre kell felkészülni.
Az Nvidia mellett az AMD háza táján sem tétlenkednek. Greymon55 legfrissebb beszámolója alapján úgy tűnik, az RDNA 3 alapú mobil AMD videokártyák felsőkategóriás képviselője – amely alighanem a NAVI 32-es GPU köré épül majd, hiszen a várakozások szerint ez lesz a csúcs mobil fronton –, akkora teljesítményt kínálhat mobil formában, mint az AMD aktuális asztali csúcskártyája, a Radeon RX 6950 XT. Abban még nincs egyetértés, hogy ezt a teljesítményt csak a Radeon RX 7900M tudja elérni, vagy már a Radeon RX 7800M is képes lesz-e rá. Konkrét kódnevek egyelőre nem szivárogtak ki az AMD mobil termékeivel kapcsolatban, ám a csúcs alighanem a Radeon RX 7900M lesz, alatta pedig a szokásos nevezéktan szerint foglalnak majd helyet az egyes versenyzők.
Az új mobil videokártyák várhatóan a CES 2023 környékén debütálhatnak, és velük együtt jó eséllyel a ZEN 4 alapú mobil APU egységekről is leránthatják a leplet. Ebben az időszakban egyébként az Intel mobil Raptor Lake processzorai is megjelenhetnek, méghozzá a többi asztali Raptor Lake modellel karöltve, azaz mozgalmasnak ígérkezik a következő év eleje is.































