Hogyan készítették a botokat a PUBG-be?

A fő cél az volt, hogy segítsék a fejlesztők az újonc játékosokat.

Hogyan készítették a botokat a PUBG-be?

A PlayerUnknown's Battlegrounds fejlesztői részletezték a 7.1-es frissítéssel érkező botokat. A történetet azzal kezdik, hogy a játékosok átlagos játéktudása és ügyessége rengeteg fejlődött az elmúlt három évben, ami ugyan nagyon jó, de cserébe az új játékosoknak nem éppen megfelelő az élmény. A készítők azt tapasztalják, hogy nagyon sok friss játékost rögtön az elején kilőnek a menetből, ráadásul úgy, hogy szerencsétlenek még csak sebzést sem tudtak okozni másnak.

A fejlesztők ezért szükségét érezték annak, hogy a kezdőknek is lehetőséget biztosítsanak a képességeik fejlesztésére, és ne tántorodjanak el rögtön a játéktól.

Ennek következtében hozzák be a 7.1-es frissítéssel a botokat, amiknek szerintük alapvetően pozitív és negatív hatása is lehet a játékmenetre, minden attól függ, hogy mennyire jól programozzák le őket. Így érdemesnek tartották megosztani a nagyérdeművel, hogy milyen elvek mentén dolgoztak.

A mozgás tekintetében egyértelmű, hogy a játékosok a PUBG-ben mindenféle környezetben mozognak, legyen szó nyílt mezőről, városokról, folyókról, hegyekről. A fejlesztők a botok mozgását navigation mesh-ek alapján dolgozták ki, amik tulajdonképpen határokat jelölnek ki, melyeken belül a botok tevékenykedhetnek. Ezt minden egyes pályára alaposan ki kellett dolgozni annak érdekében, hogy a botok ne produkáljanak vicces dolgokat, például ne essenek le egy sziklaszirtről. A mesh-ek jó belövésével a botok figyelembe tudják venni a veszélyeket, és ki tudják találni a legjobb utat a célpontjukhoz.

A másik fontos dolog maga a lövöldözés, legyen szó közeli tűzharcról, vagy távolsági vadászatról. A készítők szerint a PUBG-ben azért annyira szórakoztató maga a lövöldözés, mert a játék motorja figyelembe veszi a golyó fizikáját, ezt pedig a botoknál is alkalmazni szerették volna. Így a gépi ellenfelek nem egyszerűen csak valamilyen véletlenszerű esély alapján találják majd el a játékosokat, hanem szintén figyelembe veszik a golyó fizikáját.

Galéria megnyitása

Ennek eredményeként a játékosok ugyanúgy elkerülhetik majd a golyókat, mintha azt egy élő játékossal szemben tennék. Persze, egy számítógép mindig pontosabban tud kalkulálni, mint egy ember, így olyan algoritmusokat építettek be, melyek gondoskodnak róla, hogy a botok pontossága csökkenjen a távolság függvényében.

Mindez nagyon sok finomhangolást és tesztelést igényelt, de a fejlesztők szerint most már a botok viselkedése jól visszaadja egy valós játékosét.

Végül pedig ott van a lootolás kérdése, hiszen a PUBG-ben a megfelelő eszközök jelenthetik a különbséget az élet és a halál között. Ha a botoknak túl sok lootja van, az negatívan befolyásolhatja az élményt, ha viszont túl kevés lootjuk van, vagy éppen az a loot nem megfelelő számukra, akkor az egész nem tűnik túl valószerűnek.

A megoldás érdekében a programozók, játéktervezők és elemzők végigmentek egy csomó olyan adaton, amik a live serverekről származnak, és nem csak azt nézték meg, hogy az emberek jellemzően miket lootolnak, hanem azt is, hogy a mérkőzés különböző fázisaiban jellemzően milyen lootokat hordanak maguknál. Így például a botok a korai fázisban, ahol még inkább a közelharc jellemző, SMG-ket használnak majd, később pedig átváltanak távolsági fegyverekre.

Persze a fejlesztők hangsúlyozzák, hogy ezek csak a legfontosabb csapásirányok, és ezen kívül rengeteg más dolgot kellett számításba venniük a botok megalkotásakor. Végső soron arra számítanak, hogy a botok segítenek majd az újoncoknak belejönni a játékba, és önmagukban is tudják produkálni a teljes battle royale élményt, ami közel áll ahhoz, mintha igazi emberekkel játszanánk együtt.

Azt is fontos megemlíteni, hogy a készítők a következő hónapokban gépi tanulásos technológiákat vetnek majd be annak érdekében, hogy jobban elemezzék az emberi játékosok viselkedését, és az így nyert tapasztalatokkal tovább tudják fejleszteni a botokat, hogy azok minél valóságosabban viselkedjenek. Persze ezzel együtt nagyon várják a közösség visszajelzéseit is, melyek még fontosabbak ennél.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap