Az Apple már bemutatott idén egy iPad Pro generációt, és még lesz újdonság a táblagépes fronton a legfrissebb információk alapján. Ming-Chi Kuo beszélt a napokban arról, hogy mire számíthatnak azok, akik új Apple táblagépek érkezésében reménykednek.

A híres-hírhedt elemző számtalan esetben leplezett már ló jócskán a bemutatásuk előtt érkező Apple termékeket, és a szakember ezúttal is érdekes új információkkal állt elő. Nagyon úgy fest, hogy érkezik még egy költséghatékonyabb megoldás is ebben az évben, és Kuo még arra is kitért, hogy a következő évben mire lehet számítani.

Galéria megnyitása

Az Apple az év második felében be fog mutatni egy olyan iPadet, ami 10,8 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik. Az egyelőre még nem tiszta, hogy ez pontosan hova fog besorolni a kínálatban, jelenleg ugyanis 10,8 colos iPad nincs. Van a vállalat palettáján egy 10,2 colos olcsóbb konstrukció, valamint egy 10,5 hüvelykes iPad Air variáns. Ezek közül valamelyiknek a helyét veheti majd át a 10,8 colos masina. És ez a szerkezet valószínűleg egy Apple A13 rendszerchipet kap már, de ez még képlékeny információ.

Jövőre pedig jönni fog állítólag egy olyan új iPad mini variáns, aminél már el lesz vékonyítva a keret, és nagyobb képátlóval tud majd ezáltal szolgálni. Ming-Chi Kuo információi szerint 8,5 hüvelykes panelt foglalhat majd keretbe a kisebb méretű iPad modell. És itt nagy valószínűséggel szólnak már arról is a hírek, hogy az Apple A13 lapkát alkalmazza majd a szerkezet, szóval az aktuálisnál nagyobb teljesítmény is kilátásba helyezhető.

Galéria megnyitása

Az Apple számára a táblagépek szegmense nem várt fellendülést hozott, és a vállalat valószínűleg ebből erőt merítve tovább fejleszti a készülékeit. Ugyan az iPad Pro esetében nem történt túl nagy ugrás, hiába kellett kettő évet várni a friss szériára, de az olcsóbb megoldások szépen alakulnak.

Az iPad mini kvázi feltámasztása egyértelműen jó lépés volt az Apple részéről. Ezt a szerkezetet nagy érdeklődés övezi, és valószínűleg ezért is gondolkodik abban a vállalat, hogy jövőre már jelentősebben átalakított, modernizált külsővel ad ki ilyen új gépet, mert az akár olyanoknak a figyelmét is felkeltheti, akik az aktuális eszközt birtokolják. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy a Touch ID menni fog-e, de nem lenne teljesen meglepő, ha a káva elvékonyítása együtt járna azzal, hogy a Face ID-re vált az Apple.

Ming-Chi Kuo végül még azt is megjegyezte, hogy az érkező új iPad modellek mellett a dobozban már egy 20 wattos töltőadapter is megtalálható lesz, mint tartozék. Az Apple általában előszeretettel spórol a tartozékokon, szóval ebből a szempontból ez mindenképpen dicséretes lehet, de egyébként az androidos eszközök javát ma már kérdés nélkül gyorstöltővel értékesítik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2020. jún. 30. 23:41
#3

"JÖN MÉG IDÉN ÚJ IPAD, ÉS TARTOGATNI FOG ÉRDEKESSÉGET" úúúúú raknak erre is egy gigantikus notchot?

expander
expander
2020. jún. 30. 18:30
#2

Vettem egy iPAD Pro 12,9-et, de nem tetszett. El is adtam :D

j.panzer
j.panzer
2020. jún. 30. 20:19

@expander Nekem is van iPad-em. Nem nagyon akartam Apple terméket venni, de mikor vettem, 2 választásom volt androidos fronton. Vagy egy Tab S méreg drágán, vagy valami vackot olcsón. Egyikhez sem volt kedvem, így jött a Tab S árának feléért egy iPad. Mivel netezésre, meg képregény olvasásra kellett, utóbbi mellett döntöttem, és erre a két dologra tökéletes. Viszont semmi másra nem alkalmas, amit én csinálnék vele. Szóval úgy istenigazából szerintem nem sok mindenre jó (ahogy én használnám). Láttam vele művészt elképesztően jól dolgozni, de nekem a normál fájlkezelés hiány nagyon tud fájni, csak úgy, mint a szövegszerkesztési nehézségek. O365-tre meg nem akarok előfizetni. Egyszer hajlandó lennék fizetni valami normális office csomagért, de havi szintű előfizetés nem kell.

Őszintén? Van előnye is, de összességében sokkla több a hátránya. Rá kellett jönnöm, hogy nekem vagy egy surface-t kell vennem, (csak az is mocsok drága), vagy valami Tab S-t.

humaniod
humaniod
2020. jún. 30. 17:04
#1

Én a kicsi telefon + iPad Mini páros híve vagyok, úgyhogy részemről nagyon várós!

Vissza az oldal tetejére