A 2010-ben kiadott, ingyenesen játszható sci-fi MMO idén ősszel Playstation 4-re és Xbox One-ra is megjelenik, jelentette be a Perfect World Entertainment.

A konzoltulajdonosok több, mint 130, a történethez illeszkedő küldetésre számíthatnak, olyan Star Trek-színészek közreműködésével, mint Jeri Ryan (Hét-Kilenced), Michael Dorn (Worf), Tim Russ (Tuvok) és sokan mások. Az eddig megjelent két kiegészítő és a nagyobb frissítések szintén elérhetőek lesznek.

A fejlesztő Cryptic Studios jelentős módosításokat végzett a játék motorján annak érdekében, hogy a konzolos játékosok friss látványvilággal és játékélménnyel szembesüljenek.

A konzolon szintén elérhető Neverwinter példájából tanulva a Cryptic olyan irányítási sémákat hozott létre, melyek segítségével a játékosok könnyedén navigálhatnak majd az űrben és a földi harcok során is.

Valószínű, hogy a platformok kiterjesztése kapcsolatban áll azzal, hogy a Star Trek jogokat birtokló CBS új Star Trek TV-sorozaton dolgozik, melyet jövőre mutatnak be és a pletykák szerint a Star Trek – The Next Generation eseményei után nagyjából 50 évvel játszódik majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pogg
Pogg
2016. máj. 13. 23:18
#2

Földi harc során nem nagyon kellett új kontroll, már eddig is bent volt a TPS lövölde mód...

A trailer nem rossz, csak erősen Flotta-orientált... ennél kevesebbért is lettek morcosak a klingonok :D

Gorder, ez fura, mert elég jól kalibrálható engine-jük van, egy régi laptop is röhögve elviszi ha lehúzod, és maxon is nekem simán elketyegett a korábbi 560Ti-n. A grafika tényleg nem összevethető az újabb játékokkal, de a hajók kidolgozása, meg az egyenruhák jól hozzák a Trek hangulatot.

Nem néztem pár hónapja, de most jön majd a TOS, arra vissza fogok menni.

Egy hete jött ki asszem a promó hozzá, nézd azt az epic jelenetet 0:35 körül :D

https://youtu.be/wE0PARmn6x0

Pogg
Pogg
2016. máj. 16. 1:13

A Risa előbb volt, mint a Romulan oldal behozatala :)

Még accolade is van rá, meg kell találni a Mok'bara órát, és beállni közéjük (van rá külön emote).

Ami vicces, csak klingonnak lehet, a flottás karaktert elzavarják a náthásba - pedig Worf anno az egész hajónak tartott Mok'bara órákat...

Gorder
Gorder
2016. máj. 13. 20:19
#1

Jajjaj, hozzányúltak a motorhoz? Egyéni játékra még épp jó, de multira már sok ember i5/i7/sokmag AMD procijával is ilyen 15-25 fps-t hoz. Olyan grafikával, ami már 2010 ben is gáz volt.

Vissza az oldal tetejére