A világnak több cosplay-hősre van szüksége, rendezzük hát meg az első Overwatch Cosplay Battle-t, írták a Blizzard marketingesei, és lőn.

Három főből álló brit, német, francia, spanyol, olasz és orosz csapatok mérik majd össze kreativitásukat, kézügyességüket, és nemzeti büszkeségüket. A megalkotásra váró jelmezeket a nagyközönség, azaz mi választjuk ki szavazással, a létrehozásukra három hónap áll a résztvevők rendelkezésére. Az elért eredményeket online követhetjük.

Ha megvan mind a hat jelmez, a hivatalos zsűri (melyben ott ül a Blizzard két művésze, Renaud Galand és Rachel Day, illetve profi cosplayerek, mint Sosenka és Kamuii) kiválasztja a fődíj nyertesét a pontosság, minőség és eredetiség alapján. Lesz egy közönséggyőztes is, akire újabb szavazással voksolhatunk.

A hivatalos oldal már megnyílt, válogathatunk, melyik jelmeznek álljanak neki a csapatok. Az eredményhirdetés november 26-án lesz. Ugyanitt bővebb információkat találtok a versenyről, a csapatokról, a zsűriről és a szavazás menetéről.

A résztvevők (az oldalon is megtalálhatóak):

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Hintalow
Hintalow
2018. nov. 15. 15:26
#2

Amúgy kemény azzal kommentelni a cikket, hogy PC, meg Genderizmus, meg melegek stb.
Közben meg ha venné az ember a fáradtságot, és megnézi az induló csapatokat, akkor láthatná, hogy kivétel nélkül fehér, europid emberek :D

Trolltaxi
Trolltaxi
2018. nov. 14. 11:58
#1

OK, ignore gomb nincs, kommenttörléses moderálás van.

Melyiket lenne egyszerűbb fenntartani?

Vissza az oldal tetejére