A Motorola 2019-ben mutatta be a Razr okostelefont kagylós formában, flexibilis képernyővel. A vállalat egy nagyon mutatós eszközt hozott létre, ami a formavilágát tekintve túlmutatott azon, amit a konkurencia nyújtott. Idén viszont nem jött új verziója, de a Lenovo vezetője most szerencsére hírt adott arról, hogy készül a következő generáció.
Az első Motorola Razr ugyan a külsőt és a formát tekintve sokakat ejtett rabul, azonban a képességei hagytak kívánni valót maguk után. A második körre sokat fejlődött a masina, de igazán nagy sikert azért nem aratott, mint ahogy igazán egyik hajtogatható okostelefon sem a tavalyi évben. Idén kezdett el beérni ez a termékkategória a Galaxy Z Flip és Z Fold modellek révén.
Kicsit úgy tűnhetett, hogy a Lenovo jegeli a Motorola Razr termékvonalat az első kettő modellnek a szerény szereplését követően, de nem erről van szó, csupán a tervezők ezúttal egy kicsit hosszabb időre ültek vissza az asztalhoz, hogy egy jobb eszközt alkossanak. A Lenovo vezetője most a Weibo közösségi oldalán osztott meg arról friss információt, hogy jön az új Razr.
Azt még nem lehet tudni, hogy ez a modell milyen képességekkel rendelkezik majd, de az egészen biztos, hogy a formavilágot tekintve marad a gyökereknél a tervezői csapat. Egy előzetes képen lehet oldalról látni azt, hogy miként épül majd fel a masina. Jól látszik, hogy a két része a telefonnak teljesen össze fog simulni, a képernyőnek pedig a házon belül meglesz az íve ahhoz, hogy a hajtogatást hosszú ideig elviselje.
Borítékolható a harmadik generációs Motorola Razr kapcsán, hogy a grafikus felhasználói felülete sok új lehetőséggel fog szolgálni, és azt is elhintette a Lenovo vezér, hogy nagyobb teljesítményt fog nyújtani. Ez utóbbi nem lesz nehéz, miután a második Razr is csak a Snapdragon 765G rendszerchipet használta. Elképzelhető, hogy csúcslapkára továbbra sem vált a Motorola, de vannak már azért ennél fürgébb alternatívák.
Arra is van esély, hogy a Motorola Razr új szériája már Kínában fog debütálni, nem úgy, mint az elődei. Kínában egyébként is nagy az igény a hajtogatható mobilokra, legalábbis nagyobb, mint máshol, így ez a lépés a legkevésbé sem lenne meglepő. De biztosak vagyunk abban, hogy globálisan is hozzáférhető lesz a készülék.
Azt egyáltalán nem lehet még most tudni, hogy mikor léphet színre a Motorola Razr harmadik kiadása, de bízunk abban, hogy egy negyedéven belül terítékre fog kerülni. Az viszont biztos, hogy jókora fejlődést kell majd mutatnia, ha a Galaxy Z Flip3 mellett szeretne valóban labdába rúgni. Vannak még gyengeségei a Samsung kagylós eszközének, de azt be kell látni, hogy összességében már feladja a leckét azoknak, akik szeretnének jobb csomagot nyújtani.






























