Az elmúlt években a Reliance Jio India legnépszerűbb szolgáltatójaként nagyon sokat tett azért, hogy az új hálózati technológiákat széles körben elérhetővé tegye. A vállalat többször hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy mindenkinél olcsóbban biztosított az ügyfeleinek bizonyos fejlesztéseket, 4G LTE kapcsolódási lehetőséget vagy éppen androidos okostelefont.
Most pedig már arról szólnak a hírek, hogy a vállalat egy olyan 5G-s okostelefonon dolgozik, ami széles közönségnek lehet majd megfizethető a fejlődő országban. Indiában egyébként az 5G még nem éppen egy elterjedt dolog, de a Reliance Jio arra is nagy figyelmet fog szentelni, hogy ezt minél nagyobb lefedettség biztosítása mellett kiépítse.
Érdekes módon az utóbbi időben az igazán olcsó 5G-s mobilok előállítására tett erőfeszítések több gyártós részéről is alábbhagytak. A Realme csinálta korábban a legolcsóbb 5G modemes mobilt, de az csak Kínában jelent meg, sikerült neki 1200 jüanig (60 ezer forint) lemennie, és most a Reliance Jio szeretne egy még olcsóbb készülékkel előrukkolni. Hivatalosan megerősített információ szerint 10 000 rúpia a célár, ami átszámolva jelenlegi árfolyamon 42,5 ezer forint.
A legtöbben valószínűleg azonnal arra gondolnak, hogy a Reliance Jio a tervezés során a lehető legszerényebb 5G modemes rendszerchipet fogja felhasználni, de most úgy tűnik, hogy nem így lesz. Elvileg a Qualcomm kínálatának az alapmodellje, a Snapdragon 480 rendszerchip kerülhet majd bevetésre az új generációs hálózati támogatást nyújtó JioPhone-ban, amit egyelőre csak JioPhone 5G néven emlegetnek.
A Snapdragon 480 a számozása ellenére több korábbi Snapdragon 600 szériás lapkától erősebb, és a MediaTek Dimensity 700 rendszerchiptől is nagyobb teljesítménnyel képes szolgálni. Szóval az erővel egészen biztos, hogy nem lesz probléma az okostelefonnál, de az viszont borítékolható, hogy minden más szempontból azért eléggé fapadosra lesz lefaragva. A kijelzője például HD+ felbontással szolgálhat majd 6,5 colos méretben a jelenlegi információk szerint.
Egy kép is van az eszközről, amin elvileg az Android 11 operációs rendszer fog futni, megtoldva a Joi saját szolgáltatásaival. Elvileg egy olyan digitális csomag várja az embereket, amivel az 5G élményt is még jobban ki lehet majd élvezni. A mobil előlapi kamerája az információk szerint 8 megapixeles lesz, a hátoldalán pedig egy 13 MPixeles főkamera lesz megtalálható egy 2 megapixeles segédkamerával karöltve. Lehet ujjlenyomat-olvasó a kereten elhelyezve, és a C-típusú USB csatlakozó is biztosított, az akkumulátor pedig 5000 milliamperórás kapacitással szolgálhat, a töltése pedig 18 wattos teljesítménnyel történhet.
































