A francia Streacom egy rendhagyó számítógépházzal jelentkezik, ami kifejezetten Mini-ITX formátumú alaplapokhoz készült, ám a szokványos megoldásokhoz képest jóval több helyet kínál, így több alkatrész is fér el benne – cserébe viszont nem is olyan kicsi.
A DA2-es számítógépház főként azokat veszi célba, akik viszonylag kompakt számítógépházba szeretnék belezsúfolni kiszemelt komponenseiket, ugyanakkor azt sem szeretnék, ha a szűkös helykínálat jelentősebb kompromisszumra kényszeríteni őket. A Streacom éppen ezért egy kellően tágas, jól bővíthető számítógépházat épített, amelynek alsó és felső részén síneket alakítottak ki, hogy ezekre adattárolókat, folyadékhűtő szett hőleadó radiátorát, vagy egyéb komponenseket szerelhessünk. A függőleges és vízszintes kereszttartók szabadon mozgathatóak, így hatékonyan ki lehet használni a rendelkezésre álló helyet, de maga a ház is könnyedén szerelhető és a szellőzésére sem lehet panasz.
A 180 milliméter széles, 340 milliméter hosszú és 286 milliméter magas DA2 vázát egy elegáns, 6063-as alumíniumból készített panel adja, amelynek dizájnja kissé hasonlít a korábbi Mac Pro asztali számítógépek házáéra. Az elegáns keret jóvoltából mind alul, mind pedig felül nagyméretű szellőzőfelületet tudtak kialakítani a tervezők, a ház oldallapjain és hátlapján pedig több, mint 2000 furatból álló szellőzőfelület fokozza a légcsere hatásfokát.
A Mini-ITX alaplap mellett akár 145 milliméter magas processzorhűtő és akár 330 milliméter hosszú videokártya is elfér, de a ház igény szerint akár 280 milliméteres hőleadó radiátort is fogad. A ház maximum hat darab 3,5 hüvelykes és nyolc darab 2,5 hüvelykes meghajtó fogadására képes, így akár NAS is építhető vele – ehhez azonban egy második szett kereszttartóra is szükség lesz.
A tápegység szerepét alapvetően SFX-L formátumú modellre érdemes osztani, hiszen ekkor sok hely marad egyéb célokra. Természetesen ATX formátumú példány is elfér a házban, ekkor azonban a videokártya már csak maximum 225 milliméter hosszú lehet. Cserébe egy 140 milliméteres hőleadó radiátor, valamint egy 2,5 hüvelykes meghajtó így is elfér a házban a gyártó példája szerint.
Az előlap egy üveggombbal ellátott bekapcsoló gombot, illetve egy USB-C portot rejt, egyéb csatlakozó azonban nem áll rendelkezésre. Cserébe viszont sallangmentes, letisztult dizájnt kapunk, amihez jól bővíthető belső jár. A DA2-es ház várhatóan augusztusban kerül az üzletek polcaira, ára 230 dollár lesz, ventilátorok nélkül. A Streacom újdonsága feketében és ezüstben lesz elérhető.




































