Az AMD hivatalos weboldalán érdekes aloldalak jelentek meg, amelyek új videokártyák érkezésére utalnak. A Reddit felhasználói által tetten ért újítással kapcsolatban egyelőre kevés információ áll rendelkezésre, de az már tudható, név szerint pontosan milyen videokártyák érkeznek.

Az aloldalak alapján Radeon RX 580X, Radeon RX 570X, Radeon RX 560X és Radeon RX 550X jelölésű modellek jelenhetnek meg a nem is oly távoli jövőben. A szóban forgó videokártyákhoz tartozó oldalak még nem tartalmazzák a specifikációkat, így egyelőre csak találgatni lehet, mit jelenthet az „X” jelölés. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy az összes jelenlegi Radeon RX 500-as sorozatú videokártyából készül „X” jelölésű változat, ami új revíziójú GPU-k érkezésére utal.

Galéria megnyitása

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a meglévő grafikus processzorok új, fejlettebb gyártástechnológiával készülő variánsai jelenhetnek meg az „X” jelölésű videokártyákon. Ezek magasabb órajelen ketyeghetnek, így nagyobb teljesítményt nyújthatnak, mint normál társaik, ugyanakkor arra is van esély, hogy a fedélzeti memóriát is gyorsabbra cserélik. Egyes feltételezések szerint akár a Ryzen sorozatból ismerős XFR technológiához hasonló megoldás is helyet kaphat majd az új videokártyákon, így terheltségtől, hőfokoktól és fogyasztástól függően egy-egy időre a maximális boost órajelet is túlléphetni a GPU, ami segít a teljesítmény növelésében. Akárhogy is, mivel sorozatváltás nem történik, azaz továbbra is RX500-as sorozatú videokártyákról beszélhetünk, radikális változásokra nem számíthatunk, csak némi frissítésre, ami segít a teljesítmény növelésében.

Mivel az aloldalak már megjelentek a hivatalos weboldalon, biztosra vehetjük, hogy rövidesen kiderül, mit is takar az „X” jelölés.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
s_otto
s_otto
2018. ápr. 9. 17:57
#6

PH!-n azt írják ezek nem dobozos kártyák lesznek, és semmi különbség nincs a gpu-k között.

"A sok találgatás helyett érdemes kiindulni abból, hogy az OEM-partnerek évente szeretnek új jelzéseket kapni, még akkor is, ha csak ugyanazt a hardvert adhatják el. Emiatt volt korábban is sok átnevezés, és gyakorlatilag a Radeon RX 500X sorozat sem fog sokban különbözni a Radeon RX 500-tól, csupán az OEM-ek igényeit figyelembe véve dobnak a termékek neve mögé egy X-et. Persze némi órajelemelés nem kizárt, de ez sokszor eleve az adott gyártópartner döntése, a lapkák szintjén viszont nem lesz változás."

TheRealTsL
TheRealTsL
2018. ápr. 9. 15:02
#5

A hírek szerint sima mobil gpu-k az "x"-ek. Kicsit túltolták a teóriákat a tech oldalak a gyorsabb verziókról.

Pendra37
Pendra37
2018. ápr. 9. 14:17
#4

Nem ertem ezt a kitarto fujjbanyasz puffogast. A hardverapro jelenleg rogyasig van par honapos GPU-kkal olcsoert. 580 van 80e-tol. 1060-t meg mar 60-nal lattam.

Inkabb az a fura, hogy a bolti arak meg mindig magasak. Ugy altalaban, szerintem egy jo honapja nem vesz senki GPU-t banyaszni. No meg a 2GB-s 1050 ara is megugrott mostansag, ami azert fura mert azt tenyleg senki nem veszi banyaszni.

Szerintem a mostani arakkal mar csak a boltosok akarjak kipreselni az utolso forintokat az emberekbol. Keszulnek a szuk esztendore, amikor senki nem fog GPU-t venni.

hcsa
hcsa
2018. ápr. 9. 14:36

"Keszulnek a szuk esztendore, amikor senki nem fog GPU-t venni."

Merthogy tömegesen vettek konzolt. :D

Busterftw
Busterftw
2018. ápr. 9. 12:20
#3

Ha mar itt a Vega, minek adnak ki meg 500-as sorozatbol kartyakat?

Busterftw
Busterftw
2018. ápr. 9. 14:15

Csak hogy a Vega fejlesztés újabb, miért nem Vega 56/64 herélnek középkategoriába?

magerg
magerg
2018. ápr. 9. 11:13
#2

Az X az, hogy át lesz húzva, mert nem lesz raktáron mire megvennéd.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. ápr. 9. 13:07

Szerintem inkább az árra utal: 500-szoros...

hcsa
hcsa
2018. ápr. 9. 11:01
#1

A tervező meg egy kis gall faluból származik és Mindenix-nek hívják...

Amúgy az AMD eldönthetné végre, hogy akkor most Polaris vagy Vega.

Terror
Terror
2018. ápr. 9. 17:47

Amúgy ott a párhuzamos univerzumban milyen az idő?

[LINK]

Vissza az oldal tetejére