JOBBAN FOGY A 16 GB-OS GEFORCE RTX 5060 TI, MINT 8 GB-OS TÁRSA – AZ AIB PARTNEREK A 16 GB-OS VERZIÓK FELÉ FORDULNAK

A legutóbbi információk alapján ezt a lépést az Nvidia már utasításba is adta.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. okt. 28. 14:23
Jobban fogy a 16 GB-os GeForce RTX 5060 Ti, mint 8 GB-os társa – Az AIB partnerek a 16 GB-os verziók felé fordulnak

Az Nvidia xx60-as sorozatú gamer videokártyái iránt általában nagy a kereslet, ezek ugyanis sokkal szélesebb kör számára érhetőek el, mint a felső-középkategóriás és felsőkategóriás modellek. A GeForce RTX 5060 Ti ennek megfelelően szintén nagy népszerűségnek örvend a piacon, amit a Steam statisztikái is alátámasztanak, de a jelek szerint nem a költséghatékonyabbnak minősülő, mindössze 8 GB-nyi fedélzeti memóriával ellátott verziókat választják a gamerek, hanem a „jövőállóbbnak” tekinthető 16 GB-os verziók mellett teszik le a voksukat.

A tendencia eléggé régóta megfigyelhető, már hónapokkal ezelőtt is lehetett látni a megosztottságot: a Mindfactory.de statisztikái szerint például több, mint 16-szor nagyobb mennyiségben értékesítenek 16 GB-os modelleket, mint 8 GB-os verziókat. Ez igazából érthető is, hiszen a középkategóriás videokártyák vásárlói is azt szeretnék, ha „befektetésük” révén sokáig játszhatnának kedvenc címeikkel az újonnan beszerzett videokártyára támaszkodva, ezért is népszerűbb a 16 GB-os kiadás. A jelek szerint ez a régiók többségében szintén így van, ugyanis az iparági pletykákat megszellőztető Board Channels fórum virtuális hasábjain keresztül arról számoltak be a jól értesült szivárogtatók, hogy az Nvidia már utasította is AIB partnereit, helyezzék át a fókuszt a 16 GB-os GeForce RTX 5060 Ti videokártyákra, vagyis abból a modellből készüljön több, hiszen arra mutatkozik nagyobb igény. Szeptemberben már történt hasonló lépés, azonban most a jelek szerint még tovább növelik a 8 GB-os és a 16 GB-os GeForce RTX 5060 Ti verziók gyártása közötti darabszám-különbséget.

A változásnak valószínűleg az lesz a hatása, hogy a 16 GB-os verziók még nagyobb mennyiségben lesznek elérhetőek, míg a 8 GB-os kínálat szűkülhet egy kissé, legalábbis az egyes modellekből rendelkezésre álló raktárkészletek tekintetében mindenképpen. Ez igazából nem probléma, hiszen a kereslet és a kínálat alakulása alapján ezt a lépést kellett meghozni. Listaár tekintetében a 8 GB-os és a 16 GB-os GeForce RTX 5060 Ti között csak 50 dollár a különbség, hiszen míg előbbi 379,99 dollárba, addig utóbbi 429,99 dollárba került.

A több VRAM egyrészt tovább elég lehet a modern játékok igényeinek kielégítésére, másrészt pedig a modern funkciók futtatására is tovább lehet majd használni – ilyen például a Path Tracing. Az árkülönbség kifizetése hosszabb távon egyéb előnyöket is hozhat, hiszen a 16 GB-os verziót később könnyebb lesz értékesíteni, főleg, ha a következő generációs xx60-as sorozatú Nvidia videokártyákból már nem készülnek 8 GB-os változatok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Iblys
Iblys
2025. okt. 30. 16:49
#5

Ez ha nincs leírva el se hiszem. Azon kívül hogy lehet rá mutogatni hogy létezik olcsó új gen kártya is nem jó semmire.

Kirby
Kirby
2025. okt. 29. 0:49
#4

Ez minden új nvidia és amd kártyára igaz, és már sok hónapja tudjuk, de köszi az emlékeztetőt.

thedeveloper
thedeveloper
2025. okt. 28. 22:53
#3

Milyen meglepő, hogy az emberek nem szeretnének 486-ost építeni így lassan 2026-ban.
Mármint félreértés ne essék, szeretem a 486-osokat, de mindennek megvan a maga helye és ideje. :D

N.S.N.
N.S.N.
2025. okt. 28. 16:57
#2

Nahát! Mik vannak! Minden mai új genes és 8gb-os vga gyártását betiltanám elektronikai veszélyes hulladék előállítása címszóval, aki ennek nem tesz eleget 1 billio EURO bírságot szabnék ki rá!

tomchee
tomchee
2025. okt. 28. 15:09
#1

insert suprised pikachu face here

Mellékesen a 12gb os 5070 sem kell senkinek

N.S.N.
N.S.N.
2025. okt. 28. 16:58

@tomchee Nem csoda, 12gb annak a gpu-nak nagyon határeset, de inkább kevés.

Vissza az oldal tetejére