Az LG máris frissítést adott ki a G7 ThinQ okostelefonja számára. A májusban bemutatott mobil esetében a kamera került most a fókuszba. A videózásnál új módra lehetnek majd figyelmesek a felhasználók, de a vaku, az automata üzem és a színek megjelenítése is változik.

Az LG G7 ThinQ a debütálásakor maximum 30 FPS-es Ultra HD felvételi lehetőséget nyújtott, az új szoftver telepítését követően viszont már megjelenik itt a 60 képkockás sebesség is. Hogy miért jobb 60 FPS-es videókat készíteni a megszokott 30 FPS-es helyett? Nos, ebben az esetben a mozgások sokkal simábban kerülnek megörökítésre, szóval a sportoknál, gyorsan mozgó témáknál kifejezetten ajánlott ezt a módot választani a hagyományos, 30 FPS-es opció helyett. Persze azzal számolni kell, hogy így még nagyobb helyet foglalnak majd a felvételek, illetve ebben az esetben maximum 6 percig „foroghat” a kamera – ez utóbbi meglehetősen furcsa megkötés, ugyanis 30 FPS-es módban még bármilyen hosszú film rögzíthető.

Galéria megnyitása

Az LG az automatikus mód algoritmusán finomított, ennek eredményeként a fotóknál jobb lesz az élesség. A vállalat módosította a renderelésnél a zöld és a piros színek kezelését, aminek szintén hatása lesz a fényképek minőségére – ezeket az LG általában hajlamos túlszaturálni, de a frissítést követően ez talán majd változik. Avaku használata kapcsán hallani lehet egy Super Bright módról, amivel elvileg jobban lehet majd deríteni a rossz fényviszonyok mellett készített fotókat.

Az LG G7 ThinQ felhasználók először Dél-Koreában kapják majd meg a szóban forgó frissítést, később viszont szélesebb körben is elérhető lesz, a mobil értesítést küld az eszköz tulajdonosának, amikor ez megtörténik, így senki nem marad majd le róla.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére