Újabb dokumentumok láttak napvilágot, miközben zajlanak a különböző versenyhatósági ügyek a Microsoft - Activision felvásárlási ügyben. Legutóbb a Sony nézőpontjából ismerhettünk meg érveket, most pedig a Microsoft oldaláról is megtudhatjuk, mit gondolnak. Természetesen alapvetően azt, hogy a Sonynak semmi baja nem lesz abból, ha nem jutnak hozzá az Activision játékaihoz.

"A Sony nem csak a vezető konzolgyártó, de egyben egy nagyon erős kiadó is. A cég nagyjából egyforma méretű az Activisionnel, és közel dupla akkora, mint a Microsoft játékkiadással foglalkozó részlege" - érvel a Microsoft. A dokumentumban a redmondiak "ikonikusnak" nevezik az olyan Sony-játékokat, mint a God of War, a The Last of Us, vagy éppen a Destiny 2 (aminek a fejlesztőjét ugyan tényleg megvette a Sony, de a játék maradt multiplatform, tehát itt nem egészen tiszta a Microsoft logikája).

Az exkluzívokra rátérve a Microsoft hangsúlyozza, hogy a Sony eleve sokkal jobb helyzetben van, így az Activision hiánya nem érintené hátrányosan a versenyt.

"A Sony sokkal több exkluzívval rendelkezik, mint a Microsoft, amik közül számos játék jobb minőségű is. A Sony és a Nintendo first-party játékai Európában és világszerte a legkelendőbb játékok között vannak, a Sony esetében olyan prominens címekről van szó, mint a The Last of Us, a Ghost of Tsushima, a God of War és a Spider-man".

A Microsoft hangsúlyozza azt is, hogy a Sony számos third-party exkluzív megállapodást is kötött, valamint olyan megállapodásokat is, melyek kizárják, hogy az adott játék megjelenhessen Xbox-platformokon. Itt olyan címeket sorolnak, mint a Final Fantasy 7 Remake, a Bloodborne, a Final Fantasy 16 és a Silent Hill 2 Remake. A redmondiak szerint a konzolexkluzív címek a globális játékeladások nagyobb részét teszik ki PlayStationön mint Xboxon, és a Nintendo esetében méginkább ez a helyzet, hiszen a Nintendo számára mindig is elsődleges volt a first-party exkluzív tartalom.

"Kizárt, hogy a Sony, amelyik több mint 2-1 arányban vezet a konzolpiacon, bármilyen bajba kerülne amiatt, hogy nem férhet hozzá egyetlen franchise-hoz" - folytatja a dokumentum, kifejezetten a Call of Dutyra utalva.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KikiGames
KikiGames
2022. nov. 29. 21:06
#7

Úristen de szánalmas már ez az ügy. Sony egyre kevesebbet ér a szememben.

chihuahua011
chihuahua011
2022. nov. 28. 13:49
#6

Most már annyira beleélik magukat abba a felvásárlásba, hogy a saját játékaikat is lefosozzák (mondjuk nem is hazudnak azzal, hogy sokkal sikeresebbek a Sony saját játékai) csak hogy sikerüljön a felvásárlás. Plusz az is igaz, hogy nem a Cod elvesztésébe rokkanna bele a Sony. Még mindig azon vannak a Sony-nál, hogy csak a cod tartja életbe a PS-t ami egy batár nagy hazugság.

ájPon
ájPon
2022. nov. 28. 13:44
#5

"Destiny 2 (aminek a fejlesztőjét ugyan tényleg megvette a Sony, de a játék maradt multiplatform, tehát itt nem egészen tiszta a Microsoft logikája)."

Teljesen tiszta a logika, hiszen ugyanezt akarja csinálja a Microsoft is a Call of Duty-val (legalábbis egy ideig, valszeg a Bungie új játékai már szintén nem jelennek majd meg xboxra)

Crytek01
Crytek01
2022. nov. 27. 21:43
#4

Elég vicces ez a deal. Mindkét oldal ajnározza a másikat fantasztikus :)   Mondjuk amik eddig elhangoztak mindkét oldalról mind igaz dolgok  szóval ami igaz az igaz...csak sajnos ezt a dealt se a sony se a ms nem fogja befolyásolni ezt csakis a hatóságok fogják eldönteni majd .... :(   Pedig de tolnám már game passba az acti összest :)

_Nope_
_Nope_
2022. nov. 28. 15:14

@Crytek01  "csak sajnos ezt a dealt se a sony se a ms nem fogja befolyásolni "
Pont hogy ők azok akik próbálják befolyásolni, ügyvédeken, lobbistákon, tanácsadókon keresztül, hogy számukra kedvezőbb döntést hozzon a hatóság :)

Samanoske
Samanoske
2022. nov. 27. 21:15
#3

Ez mindig is így volt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. nov. 27. 20:25
#2

Horizon forbidden west PS4 pro-n valami fantasztikus, a 30fps is alig észrevehető, gondolom profi a motion blur.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2022. nov. 28. 14:39

@zkarpati 1-2 ev es jon az ,)

tomchee
tomchee
2022. nov. 27. 19:30
#1

Kell nyalni rendesen azert a felvasárlasért... :D

De még mindig nem értem, ha anyira a mobilos reszleg miatt akarják felvásárolni, at ABK -t és a cod miatt szívnak, akkor miert nem engedik el a codos studiokat, és vesznek meg minden mást?

Ja hát igen. Mert valojában mégis csak a cod ról van szó. A mobilis részleg csak alibi ....:)

Vissza az oldal tetejére