Az Oppo néhány hete már bemutatott egy K10 modellt, ami csak 4G LTE támogatást nyújtott, és a középkategóriában szállt ringbe, most pedig itt a K10 5G, ami már lényegesen komolyabb jellemvonásokkal jön, plusz befutott a K10 Pro is, ami pedig már a tavaly csúcslapkát alkalmazza.
A K10 5G okostelefon 6,59 colos, a K10 Pro pedig 6,62 hüvelykes, tehát szinte ugyanakkora a képátlójuk, és közös nevező még az is, hogy Full HD+ felbontással szolgálnak, sőt mi több, a 120 Hz támogatásról is egyaránt gondoskodnak. Azonban a K10 Pro már egy E4 generációs AMOLED panelt használ, ami 1300 nites csúcsfényt is el tud érni, miközben a K10 5G IPS-es és 600 nitre képes.
A szerkezetek teljesen ugyanazt a szoftveres környezetet biztosítják a vásárlóknak, ami azt jelenti, hogy az Android 12 operációs rendszert vonultatják fel, megtoldva a ColorOS 12.1 grafikus felhasználói felülettel. A Razer és az Oppo itt bejelentett egy közös virtuális billentyűt, ami szimulált RGB világítást vonultat fel, és a különleges rezgőmotort kihasználva a mechanikus gombokhoz hasonló visszajelzést fog adni, amihez megfelelő hang is társulhat igény esetén – ezt ki lehet kapcsolni.
Mindkét okostelefon 16 megapixeles frontkamerát vonultat fel, szóval önarcképek készítésekor nagyjából hasonló produkcióra lehet tőlük számítani. Videózni 1080p-ben tudnak, ami a videohívásoknál elegendő lesz, ha viszont valaki vlogolna, talán jobban teszi, ha más opció után néz.
Az Oppo a K10 5G-t és a K10 Prót is ugyanolyan társkamerákkal látta el, ami azt jelenti, hogy a szerkezetek biztosítanak egy 8 megapixeles ultra-széles látószögű képalkotót, és egy makrózásra kihegyezett kamerát is, mindössze 2 MPixeles szenzorral szerelve. Videózni is ugyanúgy 4K Ultra HD minőségben tudnak a masinák.
A főkamera viszont már komoly eltérést mutat, ugyanis a K10 5G egy általános, 64 megapixeles kamerával lett ellátva, ellenben a K10 Pro már a lényegesen nagyobb, Sony IMX766 szenzort használja, ami 50 MPixeles, így ennek jobb lesz az érzékenysége. Ez utóbbi esetben ráadásul már van optikai stabilizálás is a lencserendszer esetében, így még több jól sikerült fotót lehet itt megörökíteni, és a videózásnál is magasabb minőségre lehet számítani.
A K10 5G a MediaTek Dimensity 8000-Max rendszerchipet kapta meg, ami közel olyan tempóra lesz képes, mint a Dimensity 8100. Ezzel szemben a K10 Pro nem egy új chipet alkalmaz, hanem egy igen jól bejáratott megoldást, a Snapdragon 888-at, a Qualcomm tavalyi zászlóshajóját. A teljesítmény mindkét vasnál kifogástalan lesz, ez borítékolható. A RAM és a tárhely szempontjából ugyanolyan lesz a páros, meg lehet majd őket vásárolni 8/128, 8/256 és 12/256 GB-os kivitelben is.
Egyaránt Dual-SIM-esek is az okostelefonok, és az Oppo friss sikervárományosai az 5G mobil hálózati modemnek sem lesznek majd a híján. A K10 5G esetében még Bluetooth 5.3 modul is lesz, miközben a K10 Pro maradt az 5.2-es Bluetooth-nál, Wi-Fi 6-ról pedig már egyformán gondoskodnak. Az A-GPS vevő mindkettő mobilnál kétfrekvenciás, és szolgálnak a gépek NFC chippel is.
Kékben és feketében lesznek elérhetőek a K10 szériás masinák. A K10 5G a nagyobb és nehezebb, ez 205 grammot nyom 164,3 x 75,8 x 8,73 mm-es idomok mellett, miközben a K10 Pro „csak” 162,7 x 75,7 x 8,68 milliméteres és 199 gramm tömegű. Az utóbbi készüléknek már a kijelzője alatt van az ujjlenyomat-olvasója, míg a társa egy oldalsó szenzort kapott.
A K10 5G-nek még van 3,5 mm-es Jack csatlakozója, amiről a K10 Prónál már le kell mondani. A mobilok sztereóban tudnak majd megszólalni, és a Pro variánsnál a Dolby Atmos is adott extraként. Az akkumulátor pedig mind a kettő konstrukciónál ugyanúgy 5000 milliamperórás kapacitású lett, egyetlen különbség van ezen a fronton, az pedig a töltésnél jelenik meg. A K10 5G 67 wattos SuperVOOC eljárást használ, amire a K10 Pro 80 W-tal licitál rá.
Kínában indul az Oppo K10 5G és K10 Pro forgalmazása. Egyes pletykák szerint a K10 Pro lehet majd globálisan a OnePlus Nord 3. Az okostelefonok árazása a következőképpen alakul:
OPPO K10
- 8/128 GB - 2000 jüan (107 ezer forint)
- 8/256 GB - 2200 jüan (117 ezer forint)
- 12/256 GB - 2500 jüan (133 ezer forint)
Oppo K10 Pro
- 8/128 GB - 2500 jüan (133 ezer forint)
- 8/256 GB - 2800 jüan (149 ezer forint)
- 12/256 GB - 3200 jüan (170 ezer forint)






































