Shop menü

JIM KELLER AZ AMD-TŐL A TESLÁHOZ IGAZOLT ÁT

A veterán szakember az önvezető funkciókat biztosító hardverrészleg vezetője lesz, így nagyon komoly szerephez jut.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Jim Keller az AMD-től a Teslához igazolt át

Néhány hónapja komoly meglepetést okozott Jim Keller, ugyanis kiderült, hogy távozik az AMD-től, ahol befejezte a Zen és a K12 processzor-architektúrák fejlesztésével kapcsolatos feladatokat. Új kihívásokat akart keresni a hivatalos bejelentés szerint, és a Tesla Motors friss bejelentése alapján meg is találta számítását: csatlakozott az elektromos autók fejlesztését és gyártását végző nagyvállalathoz, ahol az önvezető funkciót biztosító hardverek fejlesztését fogja irányítani.

Jim Keller igazi veterán mérnök, aki a 90-es évek végén kapott állást az AMD-nél – akkoriban az AMD és az Intel között kiélezett harc folyt a processzorpiacon. A szakember főszerepet játszott az Athlon K7 architektúra fejlesztésében, majd a K8-as architektúra fejlesztésével kapcsolatos munkálatokat is vezette. Ez az időszak AMD-s szemszögből nézve meglehetősen sikeres volt.

Jim Keller 1999-ben távozott az AMD-től, majd később az Apple háza táján tűnt fel, ahol az A4-es és A5-ös SoC egységek fejlesztésében játszott komoly szerepet. 2012 folyamán visszatért az AMD kötelékébe, ahol a fentebb már említett feladatokon dolgozott egészen tavaly szeptemberi távozásáig. Később, az év vége felé már azt pletykálták, hogy a Samsunghoz szegődött, most viszont kiderült, hogy a Tesla Motors kötelékét fogja erősíteni.

Galéria megnyitása

A Tesla autóiban jelenleg Nvidia Tegra gyártmányú SoC egységek dolgoznak, amelyek az elektromos autók fedélzeti számítógépes rendszerének alapját adják. A cég az októberi szoftverfrissítés kiadása óta sok mérnököt elvesztett, ugyanis egyes szakemberek más vállalatokhoz igazoltak át. Elon Musk még tavaly év vége előtt bejelentette, hogy magasan képzett mérnököket keres az önvezető funkció fejlesztését végző divízióba, azóta pedig lassan kezd összeállni a csapat. Jim Keller mellett néhány olyan szakember is csatlakozott a munkához, akik korábban az Apple táborát erősítették, így szakértelemből már nincs hiány – most már csak az a kérdés, pontosan mit terveznek a Teslánál.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére