JELENTŐSEN EMELKEDHET AZ AMD RÉSZESEDÉSE A MOBIL PROCESSZOROK PIACÁN

A jelenség az Intel processzorok hiányának köszönhető. Az Intel számára meglehetősen kedvezőtlen helyzet ráadásul egész 2020 folyamán fennállhat, amennyiben a Compal Electronics elnökének lesz igaza.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jan. 21. 6:19
Jelentősen emelkedhet az AMD részesedése a mobil processzorok piacán

Az AMD számára jól alakulhat az aktuális negyedév a mobil processzorok szegmensében, ugyanis iparági források szerint igen komoly növekedést produkálhat a vállalat piaci részesedés tekintetében, legalábbis erre utal a DigiTimes legfrissebb beszámolója. A várakozások szerint ebben a negyedévben az AMD mobil processzorok az adott szegmens egyötödét uralhatják, ami igen szép előrelépés lenne az elmúlt év harmadik negyedévéhez képest.

Hogy minek köszönhető a növekedés? Részben annak, hogy az Intel processzorokból még mindig hiány van, vagyis nem készül belőlük annyi, amennyire a piacnak szüksége lenne. A helyzet a várakozások szerint az év első felében nem is javul, de egyes előrejelzések alapján a második félévben már enyhülhet a hiány. Mivel a noteszgépgyártók a processzorhiány miatt nem tudják teljesíteni előre lefektetett üzleti terveiket, így mindenképpen alternatíva után kell nézniük, ez pedig nem más, mint az AMD. Sok gyártó fordult már a vállalat felé eddig is, a RYZEN 4000-es sorozat kedvező paramétereit látva pedig könnyen lehet, hogy még több megrendeléshez juthat a vállalat.

Galéria megnyitása

Ennek is köszönhető, hogy az aktuális év első negyedévében az AMD piaci részesedése elérheti a 20%-ot a mobil processzorok szegmensében, ami igen figyelemreméltó növekedés, hiszen az elmúlt év harmadik negyedévében még csak 14,7%-os, a második negyedévben 14,1%-os, az első negyedévben pedig 13,1%-os piaci részesedést könyvelhetett el.

Vannak viszont olyan piaci szereplők is, akik úgy látják, az Intel processzorok hiánya egész 2020-ban tapasztalható lesz, márpedig ez további részesedést hozhat az AMD számára mind az asztali-, mind pedig a mobil processzorok szegmensében. A pesszimistább előrejelzés a világ legnagyobb notebook gyártójától, a Compal Electronics elnökétől, Martin Wengtől származik – az ő szavára minden bizonnyal lehet adni.

A processzorhiány természetesen a belépő szintet is érinti, így az olcsó Chromebookokba szánt Intel Atom modellekből sem készül elég. Ez szintén jó hír lehet az AMD számára, ugyanis a vállalat már a Chromebookok szegmensébe is belépést nyert, a nemrégiben bemutatott Athlon Gold és Athlon Silver processzorok pedig kiválóan illeszkednek majd ebbe a környezetbe, ami további részesedés-növekedést hozhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

53 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2020. jan. 21. 20:13
#6

Ez is olyan hoax mint az 50%-os desktop részesedés?

s_otto
s_otto
2020. jan. 28. 14:21

@Boostocska

Komoly adatbázis, aki tudja mi az a weboldal, és betesztelte a prociját, az mind megjelenik itt. Már több mint egy millió cpu-t teszteltek, 2004 (!) óta. Komoly szám. :D

Esetleg  valami nemzetközi? :D

pepeno1
pepeno1
2020. jan. 21. 16:36
#5

Én idén tervezek beújítani egy új lapost. Illetve már tavaly is halottam, hogy az AMD-procik egész jók. Szóval most sok-sok év után megint az lesz a helyzet, hogy talán egy AMD prociss nVidia videókaris gépem lesz.

(Ugyanis az AMD videókarik illesztőprogramjai még mindig elég rosszul muzsikálnak bármilyen Linux disztró alatt. De ebben ne legyen igazam. ;) )

pdx006
pdx006
2020. jan. 21. 15:48
#4

Ez egy örök körforgás, fellapoz az ember egy 20 éves számtech újságot, ugyanezeket a híreket találja, nemcsak erről hanem úgy mindenről ami ma szenzációszámba megy. Meg ha elolvas 1998-as kommenteket szintén. A történelem mindig ismétli önmagát.

Busterftw
Busterftw
2020. jan. 21. 22:26

@pdx006

De a 3dfx örök.

prohlep
prohlep
2020. jan. 21. 12:56
#3

Én örülök hogy az AMD nem hal ki, sőt egy pici levegőhöz is jut.  Az én és környezetem szerényebb élethelyzeteire már sokszor bizonyult jobb választásnak egy-egy AMD alapú rendszer.  Kivéve laptop esetén, és most végre ott is nagyonis vállalható procikkal jelentkezik az AMD.  Ennek örülök, és nem hiszem, hogy egy bő másfél évtizedes Intel dominancia seperc szertefoszlana, mert mégha esetleg szakmailag indokolt is lenne, habár kétlem, még akkor is vannak megrendelői és beszerzői megszokások, amelyek jelenleg még mindig nagyon kedvezőek az Intel számára.

Az is világos, hogy nem-szerény helyzetekre is van versenyképes válasza az AMD-nek, de az sajnos az én látókörömön kívül esik. Elvégre már 40 éve vagyok egyetemi állásban, és az igen nagy anyagi érvágás. Tehetséges fiataloknál térden állva könyörgünk, hogy ne a közvetlen termelő gazdaságba menjenek, hanem jöjjenek az egyetemekre tanárnak.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jan. 21. 8:23
#2

Kedvezőtlen helyzet, hogy gyárt ahogy a csövön kifér és fél évre előre el vannak adva a cuccok...?

csabi02
csabi02
2020. jan. 22. 21:34

@jedi A 12/24-es TR 1920x 180W TDP-vel csak specifikus esetekben járnál jól,de otthoni felhasználásra öngyilkosság.

Blenderben hozza egy 3800x-9900k szintjét ok.

7zip-ben is kurva jó.

Adobe premier pro - 2700x/9700k szint.

Adobe photoshop - R5 2600 szint

Az összes játéktesztben 2080Ti-vel - R5 2600 (6/12) - i5 7600k (4/4 !!) szint, vagy az alatt...

jedi
jedi
2020. jan. 21. 6:41
#1

Az AMD az asztali, és szerver processzorok terén már nyeregben van. Ott egyenlőre nem nagyon van mit tenni neki.  Természetes, hogy a következő célpont a mobil szegmens. Az, hogy sok cég azért vesz egyenlőre AMD processzort, mert az Intel nem tud eleget gyártani, csak egy plusz most az AMD -nek, hogy piaci részesedést tudjon szerezni.  Az AMD az új 7 nanós gyártástechnológiával , és a Zen2-es architektúrával nagyon is versenyképes termékeket tud letenni az asztalra mobil fronton. Lehet most még sok cég azért vesz AMD-t, mert nincs Intel, de lehet jövőre már azért, mert az AMD jobb.  Van egy olyan érzésem, hogy ebből a 20%-ból jövőre simán lesz 30% is.

s_otto
s_otto
2020. jan. 22. 11:57

@Whysper

Ami linkeltél cikk arról szól, hogy öreg, használt xeon procikat raknak asztali lapokba, mert mint látod aprópénzért "nagy" teljesítményt kapsz . :D

"Ráadásul az áruk elkezdet lefelé ballagni akár 25 000Ft-ért is ki lehet fogni."

"Meglepő módon az X99-es alaplapok nem (mindig) drágábbak, mint az X79-esek, de sajnos a V3-as Xeonok még nagyon drágák.
Sajnos egyelőre a LGA 2011-es platform jóval nagyobb anyagi ráfordítást igényel.
1680v2 v3 szorzózár mentes, főnyeremeny ha sikerül jó áron beszerezni."

"A cikk írásakor a 775/771 és a 1366-os platform az, ahol jóárasított Xeon processzorokkal, minimális ráfordítással jelentős plusz teljesítményhez juthatunk. 771-es és 1366-os Xeonok meglehetősen olcsón beszerezhetők. Egy év múlva már lehet, hogy a 2011 V1-es Xeonok is "jóárasodnak""

Vissza az oldal tetejére