JELENTŐSEN CSÖKKEN EGYES ASUS VIDEOKÁRTYÁK ÁRA ÁPRILIS ELSEJÉTŐL

A vállalat hivatalosan is bejelentette az ármérséklést, ám érdekes módon ez a döntés csak a GeForce RTX 30-as sorozatot érinti, az AMD videokártyák áránál egyelőre nincs szó hasonló lépésről. És sajnos csak az USA területére vonatkozik a jelenlegi tervek szerint.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. márc. 30. 11:34
Jelentősen csökken egyes ASUS videokártyák ára április elsejétől

Az ASUS eléggé jelentős árcsökkentésre készül az Amerikai Egyesült Államok területén, már ami a vállalat videokártya-kínálatát, pontosabban annak egy részét illeti. A bejelentés lényegében azután érkezett, hogy az Amerikai Kereskedelmi Hivatal úgy döntött, a Kínával szembeni kereskedelmi háború részeként büntetővámmal sújtott termékek közül jó néhányat a kivételek listájára helyez, így például a nyomtatott áramköri lapokat is, amelyekre eddig típustól és felhasználási módtól függően 7,5% és 25% közötti mértékben szabtak ki büntetővámot, ennek köszönhetően a velük felszerelt termékek drágultak is 2021. januárja után.

Galéria megnyitása

Most, hogy a döntés értelmében a nyomtatott áramköri lapokra vonatkozó büntetővám eltűnt az egyenletből, az egyes termékek olcsóbbak lehetnek, amennyiben ezt a „nyereséget” tovább hárítják a vállalatok a végfelhasználókra, és nem a megnövekedett anyag-, szállítási- és gyártási-költségek finanszírozására fordítják, ahogy azt korábbi hírünkben már említettük.

Az ASUS a GeForce RTX 3050-től a frissen megjelent GeForce RTX 3090 Ti-ig terjedi szinten az összes GeForce RTX 30-as sorozatú videokártya árát csökkenti az Amerikai Egyesült Államok területén 2022. április 1-től, az árcsökkentés mértéke pedig maximum 25% lesz, valószínűleg modelltől függően. Arról nem érkezett hír, egyéb régiókban terveznek-e hasonló lépést, illetve arra sem érkezett magyarázat, hogy az AMD videokártyák miért képeznek kivételt, ezek ugyanis a bejelentés értelmében nem esnek át árcsökkentésen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Supra
Supra
2022. ápr. 1. 6:37
#3

...vagyis nagyobb haszonnal fogják ugyanannyiért adni a kereskedők, meg a bányászok. A másik, hogy amerika területén. Ahol amúgy is minden sokkal olcsóbb. Valahogy az az érzésem van, hogy az amerikai árakat az europai eladások finanszírozzák...

cheatergs
cheatergs
2022. márc. 31. 15:29
#2

Ápr. 1-től. Vicc.

Merwenus
Merwenus
2022. márc. 31. 13:11
#1

Azt valaki magyarázza már el, hogy a MAGYAR árakra, az amerikai extra vám hogy a qrwa életbe van hatással, amikor ezek a VGA-k amik idejönnek amerikába SOHA nem mennek.

thedeveloper
thedeveloper
2022. márc. 31. 16:39

@zvigh  Illetve a fostalicska használt/lopott autók alkatrészbiznisze is nagyon megy :)

Vissza az oldal tetejére