A Creative Assembly a múlt héten jelentette be, hogy készül a Total War: Warhammer 2, aminek ugyan sokan örültek, de legalább annyian csalódtak is. Az első rész ugyanis kevesebb mint egy éve jelent meg, ráadásul a folytatás is a piacra kerül egy éven belül. De nem is ez a legfontosabb: a nép abban reménykedett, hogy inkább a következő történelmi epizódot jelenti majd be a stúdió, ez azonban nem történt meg. A Total War: Warhammer 2 bemutatkozó előzetesét ennek megfelelően alaposan tele is szórták diszlájkokkal.

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a következő történelmi Total War már javában készül a Creative Assemblynél, ám a rajongók egy részének felháborodását látva a stúdió vezetője, Michael Whelan most úgy érezte, szólnia kell néhány szót a helyzettel kapcsolatban.

Whelan elmondta, hogy a történelmi részen és a Warhammeren két teljesen különálló csapat dolgozik, akik között ugyan van átjárás a terhelés függvényében, azonban az egyik projekt nem hátráltatja a másikat - tehát a Warhammer 2 fejlesztése miatt nem csúszik a másik játék. Ezzel együtt a stúdió nem akarja hosszú ideig történelmi tartalom nélkül hagyni a felhasználókat, így az Attila és a Rome 2 veteránjainak egy része alakított egy külön brigádot, akik most azt vizsgálják, hogy érdemes lenne-e további tartalmakat, vagy különálló kiegészítőket készíteni a legutóbbi történelmi Total Warhoz valamilyen formában.

Az új történelmi résszel kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztés nagyon jól halad: a játékterv végleges, úgyhogy jelenleg ezerrel gyártják a grafikai elemeket és egyéb asseteket. Mivel egy olyan korszakot dolgoz fel a játék, amivel korábban nem volt dolga a Creative Assemblynek, fontosnak tartották (a sorozat történetében először) egy világszínvonalú történelem-szakértő bevonását is. Whelan szerint ez hihetetlenül hasznos volt, a stúdió saját kutatásait rengeteg helyen egészítette ki a szakember.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mark29
Mark29
2017. ápr. 6. 15:46
#2

Már kb. 1 éve lehet tudni hogy csinálják a warhammer mellet. Nem hiszem hogy a warhammer 3 előtre terveznék de lehet hogy a 2-3 közé besuvasztják.

Az viszont valószínű hogy a warhammer sikere ennek is jót tesz majd.

És talán nem dlc-vel kerül be a játszható népek 80%-a.

SirGalad
SirGalad
2017. ápr. 6. 14:00
#1

Hehe, úgy értettem, hogy java nyelven készül. Szakmai ártalom. Nagyon kíváncsi vagyok a történelmi részre, ez a warhammer nem nagyon mozgat.

Vissza az oldal tetejére