A jelek szerint a játékiparban elhelyezkedni kívánó fiataloknak a jövőben nem kell majd valamelyik külhoni egyetemen elsajátítani a szakmát, ugyanis a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem indít egy új, „játéktervező és elemző” néven futó összetett képzést. Az erre a szakra jelentkező, majd felvételt nyerő diákokat nem csak programozni tanítják majd meg, hanem kifejezetten a videojátékokhoz köthető kurzusokat és előadásokat is tartanak majd nekik. Mindezen túl a modern idők követelményeinek engedelmeskedve, a marketing és a reklámozás alapjaival is meg fogják ismertetni a hallgatókat.

Így a hallgatók nem csak a szigorúan vett szakmájukhoz értenek majd, hanem vállalkozóként is el fognak boldogulni a mindennapokban. A kurzus két féléven keresztül tart majd, amit három hét intenzív szakmai gyakorlat fog követni. Így aki szeretne hivatásos fejlesztő lenni, annak érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy augusztus huszonegyedike előtt beadja a jelentkezését. A képzésre való felvétel előfeltétele egy bármilyen szakon megszerzett diploma, informatikai ismeretek, középfokú angol nyelvtudás, valamint a videojátékok szeretete és a szakma iránti elkötelezettség. Az oktatók között olyan szakembereket találunk, mint Kristoffer Waardahl, a Crytek Budapest stúdiójának vezetője, Fekete Zsombor játéktervező, vagy éppen a 2015-ben Nemzeti Kiválóság díjban részesült Dr. Seres Szilvia.

A részletekért idekattintsanak az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Chavalier
Chavalier
2015. júl. 11. 18:26
#5

A kötelező programozási ismeretet kissé furcsállom, már lassan 7 éve foglalkozok játékfelesztéssel, persze azon belül a művészeti részével(3D, concept art, pályadizájn) és egy "Hello World"-ös programot se tudnák megírni ha pisztolyt tartanak a fejemhez se.

600k / félév nekem iszonyúnak tűnyik sajátzsebből, akkor már inkább külföld. Csak mellékesen megjegyzem hogy a 7 év alatt egy fillért sem költöttem semmilyen oktatókönyvre, online kurzusra vagy akármi ilyesmire. Google és Youtube kell, semmi más, minden tudást az internetről szereztem. Önképzés FTW.

kiskoller
kiskoller
2015. júl. 11. 22:16

Node szerintem a művészi részhez kevesebb konkrét, objektív tudás kell, mint egy játék megtervezéséhez. Ide jó szem meg rajztudás kell inkább, nem?

hEngi
hEngi
2015. júl. 9. 14:12
#4

Hát várjuk ki az első végzős évfolyamot és hogy mit mondanak ők :)

Nekem ez a játék tervező de nem kell hozzá programozási ismeret kombináció nem annyira tetszik :D

Oracle-s képzésen futottam már olyanba, hogy másfél órán keresztül a szerver gépeiket reklámozták oktatás címén :D

hEngi
hEngi
2015. júl. 10. 9:43

Amúgy a hozzá toldott kép alapján nekem is inkább management irányúnak tűnik :D

Ilyen rendet egyetlen fejlesztő asztalán se láttam soha :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 9. 14:10
#3

Hú, ez érdekelne, de csak jövőre fejezem be az infos szakot. :S Remélem jövőre is indulni fog. :'(

Kerty
Kerty
2015. júl. 8. 21:16
#2

hogy is van? aki nem tudja, tanítja? :D

expander
expander
2015. júl. 9. 11:36

Ez azért nem minden esetben igaz. Én grafikát oktatok és 17 éve grafikai tervezésből élek. Ha nem tudnám a szakmát, akkor megélni sem tudnék belőle :)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 8. 18:43
#1

Kíváncsi lennék mennyire up to date a tananyag. :|

Gyurkov
Gyurkov
2015. júl. 8. 19:42

Hát igen... meg ugye az előadók képessége sem mindegy. A szakemberek nem egyenlőek a kiváló előadókkal, szóval ez még nem garancia a sikerre. A három hét intenzív szakmai gyakorlatot is kevésnek tartom. Mindenesetre maga a koncepció tetszik, kíváncsi leszek hogyan bizonyít.

Vissza az oldal tetejére