JÁTÉKOSOKNAK SZÁNT TAGOKKAL BŐVÜL A BRIX PC CSALÁD

A Brix Gaming sorozatban combos kis masinákkal találkozhatunk, amelyek a Haswell processzor mellett egy ütősebb GeForce videokártyát is tartalmaznak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. ápr. 24. 8:01
Játékosoknak szánt tagokkal bővül a Brix PC család

A Gigabyte Brix sorozatában már most többféle családból lehet válogatni, és a jelek szerint hamarosan még változatosabbá válik a termékpaletta, ugyanis érkezik néhány új, GeForce videokártyával felszerelt modell is.

Az egyik újdonságot egy sajtóeseményen mutatta be a gyártó, amit Las Vegasban rendeztek a napokban. A speciális Brix PC korábban már a PAX East rendezvényen is feltűnt, így elég sok minden tudható azzal kapcsolatban, pontosan mit rejt a háza. A Brix Gaming sorozatot erősítő újdonság az eredeti Brix-hez képest kétszer magasabb – olyan, mint a Brix Pro –, de kell is a hely, ugyanis elég erős hardver lapul a házban.

A processzor szerepét egy kétmagos, négy szálon dolgozó Core i5-4200H típusú Haswell központi egység tölti be. A processzormagok 2,8 GHz-es alap- és 3,4 GHz-es Turbo Boost órajelen ketyegnek. A 47 wattos TDP-vel rendelkező Haswell processzor mellé egy erős, GTX760-as videokártya is bekerült, így az apró konfiguráció kiválóan alkalmas játékra.

Persze a viszonylag nagy CPU és GPU teljesítmény mellé nagy hőtermelés is jár: a processzor 47 wattos TDP-je mellett a videokártya 170 wattos TDP-je is fűti a nagynak éppen nem nevezhető légteret, így elég komoly hűtésre van szükség ahhoz, hogy a komponensek kellően hűvösek maradhassanak. Arról egyelőre nincs hír, hogy a hűtés mennyire hangos, ezt ugyanis nem lehetett megítélni a rendezvényen tapasztalható hangzavar miatt. Az biztos, hogy játék közben egészen jól átmelegszik a gépház.

Az újdonságnak egyéb összetevők tekintetében sem kell szégyenkeznie. A rendszermemória két darab DDR3-as So-DIMM memóriamodul formájában foglal helyet az alaplapban, az adatok tárolásáról pedig mSATA SSD meghajtó és 2,5 hüvelykes adattároló egyaránt gondoskodhat. A kínálatból a Gigabites Ethernet port, a Bluetooth vezérlő és a 802.11ac WiFi vezérlő sem hiányzik, de ezeken kívül négy USB 3.0-s portot is kapunk. A videó kimenetek között ezúttal két HDMI port és egy Mini DisplayPort bújik meg.

A Gigabyte bejelentése szerint a GeForce videokártyával ellátott Brix Gaming modellek a következő hónap folyamán jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban. A maximalisták számára jó hír, hogy lesz közöttük olyan példány is, amelyben Core i5-ös helyett Core i7-es Haswell processzor lapul.

Várható ajánlott végfelhasználói árakról egyelőre nincs hír, de az biztos, hogy ezek az apróságok sokkal inkább alkalmasak lesznek játékra, mint a korábban piacra dobott Brix Pro modellek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kono
Kono
2014. ápr. 25. 10:58
#7

Azért, mert egy másik típuscsalád korábban hangosra sikeredett, mi a biztosíték, hogy ez is az lesz. Mindig előre okosak az emberek :D Abba lehet spóroltak ezen, ebben meg lehet nem fognak. Itthon komolyabb gamer asztali pcm van, még sincs semmi hangosodása a hűtésnek, pedig aztán húzva is van és terhelem is rendesen. Kisebb légtérben, ha jól irányított az áramlás, nem kell pörögnie akkora fordulaton valaminek, hogy ugyan akkora légtömeget mozgasson.

Egyébként az egyes hozzászólónak csak egy apróság: alsó tápos ház kintről szív és kifelé is fúj, semmi kapcsolata a beltérhez. Évek óta semmi baja a tápomnak.

Szóval ha hangos nem lesz és melegedni se fog, lényegében csak nem kell betenni egy zárt helyre, akkor kap levegőt, hogy így is maradjon. Mérete igazán megkapó, a Gigabyte rohadt strapabíró konstrukció és dekoratív egy cucc, DE az ára és az árusítás komoly gond lesz számunkra azthiszem, így ez is csak egy illúzió marad egyelőre :S

gabesz7630
gabesz7630
2014. ápr. 26. 16:17

"Egyébként az egyes hozzászólónak csak egy apróság: alsó tápos ház kintről szív és kifelé is fúj, semmi kapcsolata a beltérhez. Évek óta semmi baja a tápomnak."

Igen ?

Ezzel most mit is szerettel volna mondani ?

Mert ha jol emlexem kicsit maskepp fogalmazva leirtam, hogy ma mar nem kell egy tapnak a benti levegot mozgatni (a regi gepek megoldas volt ez csak valahogy beragadtak a mernokok) mivel nagyreszt mindenkinek van rendszer ventije...

;)

XuChi
XuChi
2014. ápr. 24. 17:23
#6

Idehaza még az Amd-s verziót sem lehet kapni :( akkor szerintem ezt sem lehet majd. :(

Kampfwagen
Kampfwagen
2014. ápr. 24. 12:34
#5

Már az előző játékra szánt Brix is rettenet hangos , pedig abban nincs is diszkrét vga.

XuChi
XuChi
2014. ápr. 24. 9:56
#4

Nekem nagyon tetszik ez a gép, már csak abban bízok hogy az a gtx760 normál 760 és nem a mobil verziója :(. Ha lesz itthon i7 verzió tuti benevezek rá. Már nagyon várom :D

Ui: Most látom hogy 170w a tdp :) akkor asztali lesz :) Juhhéééé.

gabesz7630
gabesz7630
2014. ápr. 24. 9:28
#3

Ha a tapod nincs szejjel terhelve akkor a belole kifele szallo levego alig melegebb mint a ami bemegy.

Es ha alsotapos lehet nem is kifele fuj, hanem kintrol sziv.

Akkor meg folyamatos a legeramlas mert a protko meleg levegoje meg fent kiszall.

Igy tenyleg nem kell bele kulon venti.

Vagod.

j.panzer
j.panzer
2014. ápr. 24. 9:09
#2

Nagyon furának tartom, hogy elviszik a Brix-eket ebbe az irányba, és a másik irány meg nem. Nekem konkrétan meg sem fordulna a fejemben, hogy ilyet vegyek, csak a hátrányát látom. Egy asztali gamer PC-hez képest, ez zajosabb, melegszik, az alkatrészek nem cserélhetőek, vagy csak nagyon korlátozottan, ha meghibásodik, az rohadt drága lesz, stb.

Egyetlen előnye az, hogy kicsi. De a hátrányok tekintetében ez szerintem kevés nagyon.

Ellenben nem értem, hogy miét nem adnak ki a Brix-ekből alacsony fogyasztású CPU-val (Pl atom, vagy valami hasonló) passzívan hűtött változatot. Munkára (nyilván nem videó vágás, de office, stb), böngészésre, letöltésre, házimozi rendszerekhez, tökéletes lenne. Nem fogyasztana, nem melegedne, és nem zajongana. Annak látnám értelmét, jómagam még vennék is. De ilyesmi nincs. Ellenben egy ilyen zajos kazánházat csak összepakoltak végül. Hihetetlen.

gabesz7630
gabesz7630
2014. ápr. 24. 8:36
#1

"... nagynak éppen nem nevezhető légteret, így elég komoly hűtésre van szükség ahhoz, hogy a komponensek kellően hűvösek maradhassanak..."

Szerintem semi koze a legterhez sot.

Eleg annyi, hogy elol mondjuk egy venti beszivja a levegot, a tap, meg hatul egy kisebb venti kifujja azt kapa. Akkor az a jo ha nem egy stadion belul a cucc.

Meg hangos nagyfordulatu ventik se kellenek hozza.

A legyeg, hogy mindig friss levego keuljo be a "regi" meg ki ....

Itt meg jol lathatoan a video kartya kulon utakon jar, mivel oldalt racsos ahol tud szivattyuzni es hatul meg kifingja.

Ilyen tekintetben szinte az osszes tap meg haz egy rakas szar mivel tapok a gep elhasznalt levegojet huzzak be a gepen belul valahol, majd toljak ki hatul ("jot" tesz neki, hogy meleg levego "huti").

Szinte mindekinek van egy rendszer hutoje igy a tap nyugottan huzhatna befele hatul a levegot mivel kevesbe melegszik mint a tobbi alkatresz es tolhatna befele a levegot a hazba, amit egy nagyobb kisfordulatu venti valahol eltavolit.

Plane igaz ez a desktop vagy also tapos megoldasokra ahol semmi nem indokolja, hogy a tap kifele nyomja e levegot.

Amugy ez a cucc meg kis "meregzsak".

De az ara is olyan lesz az tuti.

Kivancsi lennek az a szosz a power gombnal szeria tartozek e? :/

gabesz7630
gabesz7630
2014. ápr. 24. 9:11

Elhiszem de ezert is irtam igy:

"Eleg annyi, hogy elol mondjuk egy venti beszivja a levegot, a tap, meg hatul egy kisebb venti kifujja azt kapa. Akkor az a jo ha nem egy stadion belul a cucc."

Konnyebb egy kissebb cuccban megoldani egy folyamtos legaramlast mint egy nagy "ures" bilibe.

Azokba rohadtul nem is kell semmi ossze-vissza aramlik benne a levego gyak 10 centinkent rakhastz bele egy ventit egy 2 fokot fogsz lefaragni.

Arrol nem is beszelve, hogy nem mindegy, hogy kapja e orran szajan a falsot, vagy nagyjabol tenyleg ott jon be es ot megy ki ahol szeretnenk.

Vissza az oldal tetejére