Játékosoknak szánt csúcsmobillal nyit a Vivo almárkája, az iQOO

Kiemelkedő ár-érték arány és ügyes megoldások jellemzik a Vivo almárkájának első termékét.

Játékosoknak szánt csúcsmobillal nyit a Vivo almárkája, az iQOO

A Vivo néhány héttel korábban jelentette be, hogy saját almárkát hoz létre, de akkor még nem lehetett biztosan tudni, hogy milyen eszköz születik az iQOO névre keresztelt brand alatt. Voltak olyan pletykák, hogy egy hajtogatható eszközre kell számítani, és olyanról is hallani lehetett, hogy gamer kütyüről lesz szó, most pedig már kijelenthetjük, hogy ez utóbbi sejtés bizonyult helytállónak.

Galéria megnyitása

Az iQOO nem egy olyan „keményvonalas” gamer konstrukció lett, mint a ROG Phone, inkább csak jelzésértékűen képviseli a játékos irányzatot, van rajta LED-es fény és kiemelkedően jó hűtés, hogy sokáig lehessen terhelni. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elejénél. A mobil egy Super AMOLED technológiás megjelenítőt foglal keretbe 2340 x 1080 képpontos felbontással és 6,41 hüvelykes képátlóval. Van az eszköz frontján egy bemetszés benne egy szelfikamerával, ami 13 megapixeles önarcképek megerősítésére szolgál. Az eszköz hátoldalára egy triplakamerás modul került, ennek az elsődleges egysége 12 MPixeles (F/1.79) és a Sony IMX363 szenzorát használja, tartozik hozzá egy segédkamera 2 megapixellel, ez csak a szoftveres mélységélesség biztosítására szolgál. A társkamera 13 MPixeles, és egy ultraszéles látószögű, F/2.4-es optikával lett ellátva, így jól jön majd például belső tereknél.

Galéria megnyitása

A masina az Android 9.0 rendszert futtatja, és a grafikus felület alapját a Funtouch OS 9 biztosítja, ami az néhány különleges szoftveres extrával is meg lesz toldva. Az operációs rendszer egyebek mellett képes lesz minden erőforrását a játékoknak kiemelten biztosítani, kezdve a rendszerchiptől a memórián át a hálózati egységekig, és ezt mesterséges intelligencia fogja menedzselni. A megszokott hardveres kezelőszerveken felül (hangerő, bekapcsolás) a termék rendelkezik kettő rejtett, érintésérzékeny gombbal is, ezek a játékoknál jönnek majd jól. És számítani lehet 4D játékélményre, ami a leírás szerint azt takarja, hogy a szerkezet képes lesz valós időben, tehát a képi tartalommal tökéletes összhangban rezgésekkel is hozzájárulni a jobb felhasználói élményhez – a jelenetek magától tudja majd felismerni.

Galéria megnyitása

A Qualcomm Snapdragon 855 mobilplatformot vonultatja fel a szerkezet az Adreno 640 integrált GPU-val, szóval a tempóra a legdurvább grafikát biztosító játékokban sem lehet majd panasz. Kiemelendő, hogy a tervezők itt olyan hőcsöves hűtést használnak, ami jó hatékonysággal fogja eloszlatni a terhelés közben keletkező meleget, hogy az okostelefon minél tovább legyen képes a legjobbját nyújtani. A rendszermemóriát tekintve lehet majd számolni 6, 8 és még 12 GB-os kivitelekkel is, ami pedig a tárkapacitást illeti, 128 és 256 gigás opciók képezik majd a választék részét, és sajnos nincs lehetőség a bővítésre. Kettő hálózati kártya kezelésére lesz felkészítve az iQOO mobilja, és mindkettő el tudja majd érni a 4G LTE hálózati modemet, ráadásul a VoLTE is biztosított így. Az okostelefon rendelkezik kétsávos, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi-vel. Bluetooth 5 modullal, A-GPS vevővel és szerencsére az NFC chipnek sincs a híján, szóval akár fizetni is lehet majd vele.

Galéria megnyitása

Az eszköz felépítéséről azt mondta a vállalat, hogy 3D üvegtestbe lett bújtatva. Az újdonság narancssárga és kék színben lesz elérhető, valamint jön még egy karbonmintás modell is. Az eszközök gamer termékhez illően kaptak LED-es világítást is, ez a hátlapjuk közepén fut végig, és fényműsorral fog szolgálni például az értesítésekkor, de abban az esetben is, ha játszik a felhasználó. Egészen súlyos, 196 grammot nyom az eszköz, és 157,69 x 75,2 x 8,51 milliméteres a térfogata. Az ujjlenyomat-olvasó megléte nem kérdéses, ráadásul már a megjelenítő mögé rejtett szenzorról beszélhetünk – a Vivo már több mint 1 éve használ ilyet. C-típusú USB és 3,5 milliméteres Jack aljzat is került a keretre, szóval nem jelent gondot a vezetéke fül- és fejhallgatók csatlakoztatása sem. Az okostelefon egy 4000 milliamperes akkumulátorral lett ellátva, ami normál használat mellett elegendő lesz az átlagos üzemidő eléréséhez. Az eszköz bizonyos kivitelek esetén ultragyors töltési eljárással is szolgálni fog, ami 44 wattos teljesítményt takar. A vállalat elmondása szerint 85%-os töltöttségi szintet lehet majd ezáltal elérni 30 perc leforgása alatt, ami igazán jól hangzik, de már 15 perc alatt több órányi működéshez elegendő energiát fog magához venni az eszköz.

Az IQCOO legolcsóbb kivitele kb. 450 dolláros áron fog jönni, ebben az esetben 6/128 GB-os kiszereléssel kell számolni – „mindössze” 22,5 wattos gyorstöltéssel. A 8/128 GB-os verzió nagyjából 495 dollárnak megfelelő összegért lesz megvásárolható, a változatlanul 8 GB RAM-mal, de már 256 gigás adattárolóval szolgáló gép pedig kb. 540 dollárt fog kóstálni, az abszolút csúcsot jelentő modell pedig megközelítőleg 645 dollárért lesz felmarkolható a karbonmintás burkolattal és a 12 GB-nyi rendszermemóriával. Az eszköz forgalmazása Kínában indul először, már ezen a héten elérhetővé válik.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap