A Samsung legfrissebb hazai kutatása érdekes konklúzióval zárult a napokban: a felmérés értelmében a magyarok fele figyel a szemére televízióvásárláskor. A dél-korai vállalat kutatása szerint a magyar családok naponta átlagosan több, mint 4 órát töltenek a képernyők előtt, azaz a televízió igen fontos szerepet tölt be a mindennapokban – legalábbis a megkérdezettek körében. A COVID-19 világjárvány miatt bevezetett korlátozások hozzájárultak ahhoz, hogy a televízió még inkább meghatározó kikapcsolódási formává lépjen elő, ez pedig hatással lehet a szem egészségére is.

Galéria megnyitása

Annak érdekében, hogy a vállalat felhívja erre a figyelmet, elindult az Ország Szeme kampány, amelynek keretén belül fontos szempontokat hangsúlyoznak: fontos átgondoltan televíziót választani, érdemes az új technológiai megoldások felé fordulni, valamint érdeme számításba venni a nagy felbontású televíziók előnyeit is.

„Szemünk épségét alapvetően befolyásolja a televízió minősége – mondta el Joó Anna, az Ország Szeme kampány optometristája. – Alapvetően minél nagyobb a képernyő felbontása, annál kevésbé fárad el a szem tévénézés közben. Jelenleg a 8K felbontás nyújtja a legvalósághűbb képet, de nagyon fontos a képfrissítési arány is, amely megmutatja, hogy 1 mp alatt hány képkockát látunk. 120 Hz-nél például már teljesen folyamatosnak érzékeljük a mozgást, így szemünket is kímélni tudjuk.”

A válaszadók fele a szemére is gondol televízióválasztás előtt, közülük is leginkább a magyar nők számára hangsúlyos ez a szempont. A megkérdezett tévétulajdonosok 76%-a rendelkezik okostelevízióval, amelyben rendszerint kékfény-szűrő üzemmód is jelen van, ám ezt az opciót csak a magyarok egyötöde szokta használni. Az idősek között ez az arány még rosszabb, ugyanis csak 13% kapcsolja be a szemkímélő beállításokat, pedig ötből négy 65 év feletti szemüveget használ.

A legtudatosabb korosztály a 18-39 közöttieké, akiknek 26 százaléka figyel a mobiltelefonokból már jól ismert kékfény-szűrésre is. A szem egészségnek megőrzésében hangsúlyos szerepet játszó képfrissítési arány azonban csak elenyésző számú felhasználó számára, a vásárlók 29 százalékának fontos.

„Nagy örömmel tölt el minket, hogy a magyarok fele figyelembe veszi a szeme egészségét új televízió vásárlásakor, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy ez az arány a jövőben még magasabb legyen. Felmérésünkből kiderül, hogy az olyan, szemet kímélő jellemzőket, mint például a képfrissítési arány csak kevesen veszik figyelembe új készülék vásárlásakor – mondta el Witsch Gerda, a Samsung Magyarország marketing vezetője. – Éppen ezért szeretnénk az Ország Szeme kampányunkkal felhívni a felhasználók figyelmét arra, hogy a megfelelő technológiával és beállításokkal még többet tehetnek egészségük megőrzése érdekében.”

Pont azért, hogy a téma kellő figyelmet kapjon, a vállalat egy nyereményjátékot is hirdetett, amelynek keretén belül több értékes terméket is felajánlott. Ahhoz, hogy megnyerjük őket, egy gyors regisztrációra lesz szükség, majd egy nagy felbontású képen meg is kell keresni ezeket a termékeket, hogy aztán esélyt szerezzünk magunknak a sorsoláson. A termékeket különböző rejtekhelyek felkutatásával találhatjuk meg, ehhez pedig a képen szereplő tárgyak és emberek szavait kell beírni, így oda ugrik a fókusz és kiderül, érdemes-e tovább nézelődni.

Galéria megnyitása

A fenti kezdeményezéssel a Samsung két legyet üt egy csapásra: egyrészt felhívja a figyelmet szemeink védelmének fontosságára, másrészt saját termékeit is népszerűsíti, beleértve a 2020-as 8K-s QLED televíziókat is. Aki szeretne részt venni a játékban, ide látogasson el.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
maverick2007
maverick2007
2020. jún. 20. 20:24
#3

Itt is csak a malmukra hajtják a vizet, vegyél minél drágább Tv-t! Remélem ők meg gyógyszerre költik a bevételt..

axe
axe
2020. jún. 19. 11:46
#2

egyszer valahol olvastam (nem jártam azóta sem utána), hogy sok esetben a szem izmainak működésképtelensége okozza, ami pl monitor bámulásánál az, hogy nem használjuk közelre és távolra fókuszálást vagy valami ilyesmi volt, így elveszti funkcióját

pdx006
pdx006
2020. jún. 19. 6:37
#1

Ez is inkább genetikafüggő dolog. Van aki fél életét képernyők előtt töltötte, mégis leolvassa a legapróbb betűket is szemvizsgálaton, más meg 5 éves korára szemüveget kap.

Trolltaxi
Trolltaxi
2020. jún. 19. 11:14

@pdx006 Nyilván én is csak addig olvasom, amíg látom.

Vissza az oldal tetejére