A Microsoft tavaly decemberben nagy meglepetést okozott azzal, hogy megerősítette a korábbi pletykákat, amelyek szerint Chromium alapokra költözik a Windows 10 beépített webböngészője, az Edge, sőt, egyéb operációs rendszereken is elérhetővé teszik majd a végleges változatot. A Chromium alapú webböngésző korai verzióját már egy ideje lehet tesztelgetni, azt viszont eddig nem lehetett tudni, hogy a végleges kiadás pontosan mikor jelenik meg, de végre ezen a területen is tisztult a kép, hála a Microsoft friss bejelentésének.

Amennyiben a terveknek megfelelően alakul minden, akkor a Chromium alapú Microsoft Edge 2020. január 15-én válik elérhetővé, méghozzá 90 nyelven, Windows 10-re és macOS-re egyaránt, sőt, még iOS és Android app is érkezik belőle, amelyek szinkronizálhatóak lesznek az asztali kiadással. A béta változat már jelenleg is elérhető, valamint egy kiadásra jelölt verziót is tesztelhetnek a vállalkozó szelleműek, ami már nagyon közel van a végleges szoftverhez.

Galéria megnyitása

A Chromium alapú Microsoft Edge tartalmaz majd Internet Explorer módot is, ami a visszamenőleges kompatibilitás biztosítása miatt lehet fontos, de ezzel együtt fejlett adatvédelmi beállításokat is találunk majd benne. A követés elleni védelem alapértelmezetten aktív lesz, így nem kell majd külön beállításokat elvégezni, különböző opciók azonban még lehetnek ezen a téren pluszban. Smart Screen és a Tracking Prevention együttes munkájának köszönhetően védettek lesznek a felhasználók a klasszikus adathalász módszerekkel szemben, de rosszindulatú szoftverek, valamint a felhasználó gépét kriptobányászat céljára használó malware-ek ellen is védelmet nyújt az új webböngésző. Az InPrivate mód a Microsoft Edge mellett a Bing esetében is elérhető lesz, vagyis az online kereséseinket és tevékenységeinket privát módban intézhetjük, így a privát szféra tiszteletben lesz tartva – már amennyire ez manapság lehetséges.

Az új webböngésző aktuális változatát innen lehet letölteni, azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy ez a kiadás felülírja a Windows 10 beépített Edge webböngészőjét, így érdemes mérlegelni, kipróbáljuk-e az újdonságot, vagy sem. A béta változatnál nincs ilyen probléma, azt innen lehet letölteni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. nov. 7. 1:38
#2

Jelenleg több memóriát zabál mint a Chrome, ami még úgy is gigabájtokat zabál, hogy kidobja az inaktív weboldalakat a memóriából, szóval jelenlegi formájában ez az Edge teljesen vállalhatatlan. Aki nem tudja miről beszélek, az a chrome://discards/ alatt a loading state oszlopban láthatja a különbséget.

Thomas.G.Seiei
Thomas.G.Seiei
2019. nov. 6. 21:20
#1

lehet hogy van alapja annak a pletykának hogy, a következő Windowsban az NT kernel helyett  Linux kernel lessz?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. nov. 7. 8:45

@Thomas.G.Seiei duplán nincs. Egyrészt nem lesz következő Windows, másrészt jelenleg pont a Linux kernelt akarják Windowsosítani a jó ég tudja miért.

De honnan jött ez a Linux dolog? A  cikk sem említi, hogy elérhető lenne itt is, a letöltési listában sem szerepel. Persze ha nyílt cucc valaki biztos feltúrja AUR-ba, csak mert miért ne, a Space Cadet flipper is fent van.

Vissza az oldal tetejére