Izmos, dokkolható és kiegyensúlyozott lett a Moto G100

A Motorola új névadási sémával próbálkozik, és rögtön egy erős versenyzővel rukkolt elő.

Izmos, dokkolható és kiegyensúlyozott lett a Moto G100

A Moto G100 egy felsőkategóriás okostelefon, ami nagyon jól sikerült, és egyébként nem egy teljesen új konstrukció, ugyanis nagyon hasonlít a Kínában elérhető Edge S modellhez. Nem lepnénk meglepve, ha a nemzetközi forgalomba szánt újdonság szép sikereket tudna elérni a maga nemében.

A tervezők az okostelefont egy 6,7 hüvelykes, sík felületű panellel látták el, ami 90 Hz-es üzemre képes. A készülék Full HD+ felbontással rendelkezik, IPS technológiás és a DCI-P3 színteret is támogatja. Azt is el lehet még erről mondani, hogy 560 nites a fényereje, és a megjelenítő a HDR támogatásról is gondoskodik.

Galéria megnyitása

Az Android 11 operációs rendszer várja az érdeklődőket itt, és bár a Motorolának nagyon jó Android Ona kínálata is van, ez a termék nem oda sorolt be. Itt a My UX grafikus felhasználói felület található akcióban, ami sok jó lehetőséggel szolgál. Rögtön itt elmondanánk, hogy fel van készítve a dokkolásra is a termék, amikor külső perifériákkal asztali élményt nyújtva tud a felhasználók keze alá dolgozni. Ehhez egy külön dokkolót is lehet vásárolni, ami egyrészt tölti, másrészt hűti a mobilt, szóval stabilan nagy teljesítménnyel tud szolgálni.

Galéria megnyitása

Kamerákban nem egy csúcsra járatott megoldás a G100, de nagyon átgondolt. Előre kettő egység is került, van egy normál szelfizésre alkalmas egység, ami 16 megapixeles, és került mellé egy 8 MPixeles társ is, amiről pedig azt kell tudni, hogy 100 fokos a látószöge, így az ember a teljes környezetével együtt fér bele a felvételekbe.

Galéria megnyitása

A hátlapon egy 64 megapixeles főkamera nyitja a sort, ami támogatja a képpontok összevonását, PDAF rendszert használ és F/1.7-es optikán keresztül tekint a világra. Ezen felül van egy 16 MPixeles ultra-széles látószögű egység, aminél a fejlesztők megoldották a makrózási funkciót is akár 2,8 cm-es távolságból. Akar még egy 2 megapixeles mélységérzékelő is, ami nem különösebben érdekes, de ezt még meg kell jegyezni, hogy egy nagyon fejlett TOF egység is akad a fedélzeten a fókuszálás gyorsítására.

Van egy hagyományos LED-es villanója a Moto G100-nak, és rendelkezik még egy különleges gyűrűs segédfénnyel is, ami a makró felvételeknek a készítésekor fog munkába lépni. Érdekesség még az is, hogy 6K videózásra képes a termék 30 FPS-sel, 4K Ultra HD minőség mellett pedig 60 FPS-es tempóval lehet számolni. EIS is biztosított a simább felvételekért.

A Motorola a Snapdragon 870 rendszerchipet vette itt használatba, ami lényegében gond nélkül tud helytállni a felőskategóriában, függetlenül attól, hogy a Snapdragon 888-tól azért elmarad több ponton is. A lehengerlő teljesítményt a megfelelő hűtés biztosításával próbálja majd a Motorola a lehető legtovább fenntartani hosszabb terheléseknél. A G100 elérhető lesz 8 GB RAM-mal 128 gigás tárkapacitás mellett vagy 12 GB-nyi memóriával és 256 GB-os adattárolóval. Bővíteni pedig akár 1 TB-tal is lehet a rendelkezésre álló helyet.

Galéria megnyitása

Természetesen itt már az alapfelszereltség részé képezi az 5G támogatás, ami a Sub-6 tartományra korlátozódik. Van a szerkezetben 4G LTE hálózati modem is VoLTE-vel megtoldva, és biztosított Wi-Fi 6 szupport is. Nem hiányozhat innen az NFC chip, van Bluetooth 5.1 modul, és persze A-GPS vevő is, ami ezúttal kétfrekvenciás. Kettő hálózati kártyát lehet itt munkára fogni, de ezek egyszerre nem lehetnek aktív, tehát DSDS üzemben tudnak dolgozni.

Galéria megnyitása

Az anyaghasználatot tekintve a Motorola nem esett túlzásba, jobbára műanyag a burkolat, de az izgalmas színekből nincs hiány, amik a fényben különböző módon játszanak. Ezüst, szürke vagy kék ruhában lehet majd megvenni a G100-at. A termék 207 grammot nyom, szóval nem könnyű, és 9,69 milliméter vastag, tehát meglehetősen masszív benyomást kelthet. Kapott a gépezet P2i bevonatot is, így a nedves baleseteket jobb esélyekkel tudja túlélni.

Galéria megnyitása

A tervezők megtartották a 3,5 milliméteres Jack csatlakozót is, ami ebben az ársávban lassan már luxusnak tekinthető, és a beépített hangszórókon keresztül is jól fog szólni a mobil. Meg kell azt említeni, hogy rendelkezik a masina Google Assisztant gombbal, plusz az oldalára került az ujjlenyomat-olvasó, ami minden esetben könnyen elérhető lesz ezáltal, és nagyon gyorsan, pontosan teszi majd a dolgát.

Galéria megnyitása

A masina egy 5000 milliamperórás akkumulátornak ad otthont, ami azért már megfelelő lesz azoknak is, akik sokat nyomkodják a készüléküket, normál használatban pedig 2 napot gond nélkül el fog menni. Ami egy kicsit sajnálatos, hogy a TurboPower gyorstöltés mindössze 20 wattos teljesítménnyel történhet. Persze ismerünk még olyan gyártót, akinek ugyanekkora teljesítmény jelenti a plafont a csúcskategóriában.

A Moto G100 már Európát célkeresztbe véve mutatkozott be. És az eszközért 500 eurót kell leszurkolni, ami egy nagyon baráti összeg, figyelembe véve azokat a lehetőségeket, amiket a készülék biztosít. A dokkolót külön lehet majd megvásárolni a készülékhez, viszont egy megfelelő kábelt a képernyő csatlakoztatásához mellékel a Motorola.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap