Az Android fejlődése nem áll meg, a Google folyamatosan dolgozik azon, hogy újításokat biztosítson. Noha az utóbbi időben azért már nincsenek olyan korszakalkotó újítások egy-egy új verzióban, azért szépen lépdel előre, és már az Android 13 érkezését készíti elő a cég.
Az első fejlesztői előzetes már meg is jelent az Android 13-ból, és nagy valószínűség szerint még ebben a hónapban érkezni fog egy újabb előzetes, mielőtt befutna az első bétája az újdonságnak. A Google hivatalosan nem számolt be arról, hogy milyen újítások lesznek majd az operációs rendszerben, de lelkes szakemberek folyamatosan fedeznek fel az előzetesben érdekes fejlesztéseket. Most is ez történt.
Két új API-t találtak a rendszer API készletében, és ezek a jelek szerint arra szolgálnak, hogy lehessen kontrollálni azt, hogy milyen erősen világít a mobil hátlapján a LED-es segédfény. Ma már minden kamera mellett van egy villanó, amit lehet használni elemlámpának sötétben. Ezt viszont eddig csak egyszerűen bekapcsolni letetett, és kész, nem tudták a mobilok vezérelni azon túl, hogy be- vagy kikapcsolták.
Az új API-k közül az egyik arra vonatkozó információt lesz képes közölni, hogy milyen fényerősséget biztosít éppen a LED-es segédfény a hátlapon, a másik API pedig már konkrétan arra fog szolgálni, hogy lehessen állítani ennek a pillanatnyi fényerősségét.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez pontosan milyen hardveres feltételhez lesz kötve, de valószínűleg kelleni fog hozzá a támogatás, nem lesz elegendő az, hogy a szoftver képes erre. Egyébként a Samsung és az Apple esetében már nem ismeretlen funkció ez, de azzal, hogy az Android támogatni kezdi, széles körben elérhetővé válhat, és új lehetőségeket teremthet.































