Izgalmas és sokoldalú lett a Honor Magic 2

Hat kamera, faltól falig érő kijelző, 40 wattos gyorstöltés, és ez csak ízelítő abból, amit a csúcsra járatott Honor nyújt.

Izgalmas és sokoldalú lett a Honor Magic 2

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az októberi mobildömping végén bemutatkozott a Honor Magic 2 is, ami a Xiaomi Mi Mix 3-hoz hasonló felépítéssel rendelkezik, de jobb teljesítményt fog nyújtani a riválisánál, és ezzel együtt az árazása is borsosabb. Ez a zászlóshajó sokak szívébe lophatja majd be magát a különleges megoldásai révén, amikkel egyszerűen ki tud tűnni a tömegből.

Galéria megnyitása

Az új Magic modell egy 6,39 hüvelykes panelt foglal nagyon vékony keretek közé. A megjelenítő 2340 x 1080 képpontos felbontást biztosít és AMOLED technológiára épül, ráadásul ennek köszönhetően tényleg kiemelkedően jó lesz a színvilága, 108%-ban képes lefedni a DCI-P3 színteret. Az okostelefonon az Android 9.0 operációs rendszer várja majd az érdeklődőket, amire az Emotion UI 9.0 grafikus felhasználói felület lett húzva a Huawei-től megszokott módon. Ebben az esetben akad a készülék kelléktárában egyebek mellett egy YOYO névre hallgató digitális asszisztens szolgáltatás is, ami különböző hangutasítások végrehajtásában fog segédkezni a tulajdonosoknak.

Ahogy azt már felvezettük, szétcsúsztatós dizájnról beszélhetünk, és ezt úgy oldották meg a tervezők, hogy por ne kerülhessen az illesztések mentén a burkolat alá, ami mindenképpen üdvözölendő.

Galéria megnyitása

A mobiltelefon hátlapjának a feltolását követően a megjelenítő felett három kamera bukkan elő. Ezek közül kettő a biometrikus azonosításról, tehát az arcfelismerésről gondoskodik (2 MPixel, F/2.4), ami 3D minta alapján történik, így kellően biztonságos. És ezeknek köszönhetően lehet a 3D Qmojikat is használni, melyek a felhasználó arcmozgását utánozzák. A szelfik és a videocsevegések felelőse 16 megapixeles érzékelőre épül, ehhez egy F/2.0-s lencserendszer társul, és mozgóképfelvételek alkalmával Full HD minőséget tud produkálni. A mobil hátán is háromkamerás modul van, melynek a felépítése eltér a Mate 20 Prónál, vagy éppen a P20 Prónál látott konfigurációktól. Ezúttal adott egy 16 megapixeles, Ultra HD-s elsődleges kamera, amihez F/1.8-as rekesznyílással dolgozó optika tartozik, van egy 24 MPixeles társkamera, amit szintén F/1.8-as apertúra jellemez, de ez már egy monokróm szenzorra épül, és akad még egy 16 megapixeles egység a fedélzeten (F/2.2), mellyel már extraszéles látószögű fotókat és videókat lehet megörökíteni a speciális lencserendszernek hála. Sajnos optikai stabilizálás nincs, helyette gépi tanulásra támaszkodó, szoftveres AIS van – és meg kell még említeni a LED-es villanó meglétét is.

Galéria megnyitása

A Huawei már évek óta a HiSilicon leányvállalata által fejlesztett rendszerchipeket alkalmazza a felsőkategóriás okostelefonjaiban, és ezúttal sincs ez másként. A szeptemberben leleplezett, 7 nanométeres csíkszélességen készülő Kirin 980 dolgozik a színfalak mögött, ami a legújabb ARM komponensekre épül. A háromklaszteres lapkában 2,6 és 1,92 GHz-es órajelen munkálkodó Cortex-A76 párosok vannak egy 1,8 GHz-es Cortex-A55 kvartett mellett, az IGP szerepét a Mali-G76 MP10 tölti be, és adott egy Dual-NPU is, ami kimagasló teljesítményt tud biztosítani a gépi tanulással kapcsolatos feladatok alkalmával. A rendszermemória 6 vagy 8 GB-os (LPDDR4x) lehet, ami pedig a háttértárat illeti, 128 vagy 256 GB-nyi kapacitással lehet számolni. Bővítési lehetőség nincs, ezért a vásárláskor jól meg kell fontolni, hogy melyik mellett teszi le a voksát a felhasználó. A kapcsolati képességek lajstromát a 4G LTE hálózati modem nyitja, ami akár 1,4 Gbps-os letöltési sebesség elérését is lehetővé teszi és szolgál VoLTE-vel. Emellett van a készülékben 802.11 a/b/g/n/ac WLAN, mely ideális esetben még 1733 Mbps-os tempóra is képes (és persze kétsávos), adott a Bluetooth 5 modul olyan kiterjesztésekkel mint az BLE és az aptX HD, nem hiányzik az NFC chip, és van kétfrekvenciás A-GPS vevő is, ami kiemelkedő pontossággal szolgál. Dual-SIM-es az eszköz, dedikált slotok vannak, és mind a kettő SIM elérheti az LTE modemet – de csak DSDS módban tud üzemelni.

Galéria megnyitása

A készülék előlapjához hasonlóan a háta is egy üveglappal lett lefedve, a keret pedig alumíniumötvözetből készült, ami megfelelő merevséget biztosít a különleges felépítés mellett is. Az új generációs Magic meglehetősen nehéz lett, 206 grammot nyom, de a térfogata jó ahhoz képest, hogy mekkora megjelenítőt foglal keretbe, 157,32 x 75,13 x 8,3 milliméteres vonalak határolják. Az okostelefon három színben lesz megvásárolható, mindegyik átmenetes; szürke-ezüst, különböző árnyalatú kék és lila-rózsaszín opciókból lehet majd választani. Vízállóságról nem beszélhetünk, de egy minimális cseppállóságot biztosít a Honor, így egy záporesőtől még nem fog baja esni. A burkolaton nem látható az ujjlenyomat-olvasó, ami annak köszönhető, hogy a megjelenítő alá lett bújtatva a szenzor, és ez a „megszokottnál” nagyobb (32,48 mm) területen érzékel. Bár a Huawei Mate 20 már nem kapta meg a Mate 20 Pro extragyors SuperCharge töltési technológiáját, itt erről sem kell lemondani.

A 40 wattos teljesítményű eljárásnak köszönhetően 15 perc elegendő lesz az 50 százalékos töltöttségi szint eléréséhez, 30 perccel a konnektorra csatlakoztatást követően pedig már 85%-nál jár majd nulláról indulva a mobil.

A Honor Magic 2 szinte minden földi jóval meg lett áldva, így nem is olcsó, de az ár-érték aránya továbbra is jó. A legszerényebb kivitelben (6/128 GB) nagyjából 545 dollárt kóstál a szerkezet, a 8 GB memóriát és 128 GB-os tárhelyet nyújtó megoldás megközelítőleg 620 dollár, a legdrágább konfiguráció pedig a 256 GB-os adattárolóval és változatlanul 8 GB-nyi RAM-mal kb. 690 dollárért vihető haza. Kínában fog debütálni a termék, a rendeléseket máris felveszi a vállalat, a szállítás pedig a tervek szerint november 6-án indul, szóval nem kell rá sokáig várni.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward