A HMD az idei évtől „multibrand” stratégiát folytat, ami azt jelenti, hogy már nemcsak Nokia, hanem egyéb márkanevek alatt is szállítani fog különböző készülékeket. Ennek jegyében az első készülék egy Heineken kötődésű mobiltelefon volt, most pedig itt van három HMD okostelefon.
Noha nem Nokia név szerepel már az új mobilokon, továbbra is alsó- és alsó-középkategóriás eszközökről beszélhetünk. Az utóbbi időben rendre ilyen szerényebb készülékeket ontott magából a HMD, és hiába a nagy átalakulás, a közönség a régi marad. A HMD Pulse, a Pulse+ és a Pulse Pro is nagyjából ugyanolyan felépítéssel futott be, nagy különbség nincs közöttük, éppen ezért árban is egy szűk sávban mozognak.
Az újdonságok kiviteltől függetlenül 6,65 hüvelykes megjelenítőt használnak 1612 x 720 képpontos felbontással és 90 Hz támogatással. IPS panelről beszélhetünk minden esetben, és maximum 600 nites fényerőt lehet itt várni.
Az Android 14 fogadja majd az érdeklődőket a mobilokon, ami mindenképpen egy jó hír. Azonban ennél is érdekesebb és lényegesebb az, hogy a HMD ígéretet tett arra, hogy az összes új Pulse modell legalább kettő főverziós Android frissítésben részesül majd, valamint a 3 éves biztonsági támogatás is garantált lesz. Ez persze ma már nem kiemelkedő, de elfogadhat, ha tudja is tartani. A HMD persze eddig is ígért 2 éves frissítést a Nokiákra, de megesett, hogy ez nem ment gördülékenyen.
A mobilok között szinte csak a kameráknál van különbség, ebből a szempontból mind a három konfiguráció egy kicsit mást nyújt. A HMD Pulse előlapi kamerája 8 megapixeles önarcképek megörökítésére alkalmas. A hátoldalán kettő képalkotó található, de az egyik csak egy alacsony felbontású mélységértékelő, a főkamera vehető komolyabban, az már 13 MPixeles szenzort kapott.
A HMD Pulse+ megtartotta a 8 megapixeles frontkamerát, a hátán pedig ott van a szerény társkamera is a portrémód támogatására. Azonban a főkamera számára a tervezők ebben az esetben már egy 50 MPixeles társat választottak. A HMD Pulse Prónál biztosított az 50 megapixeles elsődleges képalkotó, valamint a mélységérzékelő is. Itt a hozzáadott pluszt egy jobb frontkamera jelenti, ami már ugyancsak 50 MPixeles lett. Szelfikben tehát már eléggé ütőképes a sorozat legjobb tagja.
Az újdonságok alapjául a tervezők az egyszerű UNISOC Tiger T606 rendszerchipet választották. Ez egy 12 nm-es lapka még régi Cortex-A75 és A55 magokkal, mindössze 1,6 GHz-es órajelen, és az IGP szerepét is egyetlen Mali-G57 feldolgozó tölti be a fedélzeten. A HMD Pulse 4 vagy 6 GB memóriával lesz elérhető 64 GB tárhely mellett, a Pulse+ és Pulse Pro már 128 GB-tal jön, és ezeknél a RAM lehet 4, 6 vagy akár 8 GB is.
Ide nem jutott még el az 5G, csak 4G LTE modem van a gépekben, de a VoLTE biztosított. A kapcsolati lehetőségek listáján szerepel még a 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi, a Bluetooth 5 modul, az A-GPS vevő, és némi meglepetésre elvileg még NFC chip is akad itt a fedélzeten. Dual-SIM-es a szerkezet, DSDS módban tudnak üzemelni, de a második SIM egy helyen osztozik a microSD-vel.
A HMD Pulse fekete és rózsaszín kivitelben kerül a boltokba, a Pulse+ narancssárga és fekete verzióban lesz elérhető, a Pulse Próból pedig fekete, zöld és lila is jön. Az ujjlenyomat-olvasót az oldalukon hordozzák a mobiltelefonok. A tervezők itt az USB-C csatlakozó mellett a 3,5 milliméteres Jack aljzatról sem feledkeztek meg, ami örömteli.
Az újdonságok 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátorra lettek bízva, és ennek köszönhetően nagyjából 2 napos üzemidővel szolgálnak majd normál napi használatban. Tölteni mindössze 10 wattal lehet majd a Pulse és Pulse+ párost, ami meglehetősen kínkeserves napjainkban, és ebből a szempontból a Pulse Pro még egy kicsit jobbnak ígérkezik, az ugyanis 20 W-os gyorstöltésről gondoskodik.
A HMD Pulse 140 euróba fog kerülni, a Pulse+ ezzel szembe 160 eurós áron jön majd, a Pulse Pro pedig 180 eurót fog kóstálni alapjáraton. Hazánkban elvileg 50 ezer forintba kerül majd a legolcsóbb készülék, 60 ezer forintért lesz elérhető a köztes modell, és 75 ezer forintos áron kelleti majd a bájait a Pro jelzővel illetett eszköz.