Az Apple kiemelte a szeptemberi eseményén, hogy a tabletek világában kiemelkedő termékeket biztosít, és nemcsak a minőséget tekintve, hanem az adott ársávokban is különösen jó ajánlatokat vonultat fel. Nagyon kedvelt a cég palettáján az egyszerű iPad, ami a legelérhetőbb megoldásnak számít, és ez most kapott egy fontos vérfrissítést. Az iPad mini pedig a megjelenését tekintve felzárkózott a komolyabb modellekhez.
Apple iPad
Az iPad kilencedik generációja már ez a mostani újdonság, és a cég a rendezvényén erről nem sokat beszélt, mert csak néhány dologban változott a termék. Megkapta például a 10,2 colos Retina panel az Apple berkeiben már jól ismert TrueTone technológiát, ez azt jelenti, hogy nemcsak a fényerejét fogja szabályozni folyamatosan, hanem a színhőmérséklettel is igyekszik majd igazodni a változó környezeti viszonyoknak. A kezelést az Apple Pencil fogja könnyebbé tenni, melynek köszönhetően például grafikus munkánál is lehet majd számítani az olcsó iPadre.
Itt már rögtön az iPadOS 15 fogadja a vásárlókat olyan újításokkal, mint a billentyűzet használatakor elérhető billentyű kombináció menü, vagy a továbbfejlesztett jegyzet funkció. Itt már a programozóknak is lehetősége lesz a munkára, ami egy remek hír, és a widgetek komplex használatának sem lesz akadálya. De lehetne még sorolni az újításokat, mert szerencsére az Apple ezen a fronton kitett magáért. És az iPad mini is ezzel a rendszerrel fog a színre lépni.
A fejlesztők egy 12 megapixeles FaceTime kamerát használnak már az előlapon, ami érdekes módon ultra-széles látószögű optikával lett megtoldva. Ennek köszönhetően egy kicsit torzabb képet nyújt majd, de sokkal nagyobb rész bele fog férni a felvételekbe a környezetből és a felhasználó körül ülő emberek is gond nélkül beleférnek majd a képbe például a családi beszélgetések során. Képes arra a kamera, hogy kivágja a képen az embereket és követi is, így amikor nem szükséges, akkor felesleges tartalom nem fog a képen szerepelni.
Az új iPad esetében az Apple az A13 Bionic rendszerchipet alkalmazza, ami egy kicsi előrelépést hoz majd a teljesítményben a korábban alkalmazott Apple A12 után. 20 százalékos teljesítménynövekedést lehet kilátásba helyezni, ami értelemszerűen nem lesz sorsfordító, de abban biztosak lehetünk, hogy a tempóra nem lehet majd panasz. Elérhető lesz a termék csak Wi-Fi-vel és persze 4G LTE hálózati modemmel is, és munkára pedig a Smart Keyboarddal kifejezetten jól lehet majd használni.
A cupertinóiak változatlan árazás mellett dobták piacra az iPadet 64 GB-os tárkapacitással 135 ezer forintba fog kerülni. Ezentúl szerényebb változatban nem kínálja a terméket a cég, ami szintén egy jó újítás, hiszen eddig 64 GB jelentette a kiindulási pontot.
Apple iPad mini
Tavaly visszahozta az Apple az iPadnek a kisebb, mini változatát, azonban a külseje az évek alatt nem frissült, csak a belső tartalom lett jobb. Idén pedig végre megkapta az első dizájnváltását a széria, és végre vékony kávás lett az iPad mini is. Ez egy kiválóan hordozható és már egészen jó élményt biztosító termék lesz, ami bárhol tudja majd szórakoztatni az embereket. És lehet majd használni a második generációs Apple Pencil ceruzával.
A friss Liquid Retina Display egység 8,3 hüvelykes átlóval szolgál már, széles színtartományt képes lefedni, a fényereje 500 nit lehet, és kapott egy tükröződésmentes bevonatot is. Akárcsak a fenti masina, az iPad mini is rendelkezik True Tone technológiával, ami növelni fogja a nézői élményt és a minőségérzetet egyaránt. A bemutatón a felbontásra nem tért ki az Apple, de biztosak vagyunk abban, hogy a pixelsűrűséggel nem lesz gond.
Kettő kamerával lett felszerelve az iPad mini, és mind a kettő 12 megapixeles, az egyik az előlapon, a másik pedig a tablet hátoldalán található. A főkamera rendkívül gyors élességállításra lesz képes, és az optikáját F/1.8-as rekeszérték jellemzi. Ezzel 4K Ultra HD videózásra is lehetőség nyílik. A Smart HDR technológiát használva igyekszik majd minél jobb felvételeket alkotni a táblagép. És a főkamera mellett biztosított LED-es segédfény is, amit mindenképpen örömmel emelünk ki. A frontkamera pedig ugyanolyan mint a kilencedik generációs iPadnél, 122 fokos és képes kivágni a képen az embereket, és mozgás közben követni őket.
Nem árulta el az Apple, hogy milyen rendszerchipet használ az iPad Mini, de brutális teljesítményt fog nyújtani. A processzort tekintve 40, a grafikus feldolgozó egységet számításba véve pedig 80 százalékkal lesz nagyobb a számítási kapacitása, mint az elődmodellnek az Apple A12-vel. A gépi tanulást gyorsító Neural Engine pedig duplázza majd a sebességet. Vélhetően az Apple A14-ről beszélhetünk itt.
Kiemelte a vállalat, hogy itt mér az 5G hálózati támogatás is elérhető lesz opcionálisan, alapban persze marad a csak Wi-Fi-s opció – ahol már a Wi-Fi 6 technológia lesz adott. A szerkezet mobil hálózati modemet használva akár 3,5 Gbps-os letöltési sebességet is képes lesz elérni.
Az iPad mini teljesen új alumínium burkolattal lett ellátva, ami 100 százalékban újrahasznosításból származik, mint minden Apple termék esetében. A Touch ID megmaradt, csak miután lekerült az előlapról a kereten találta meg az új helyét. Ez gyors, megbízható és jól kitapintható lett. Sztereó hangzást biztosít majd az iPad mini, ennek köszönhetően videózni, zenét hallgatni is élvezetesebb lesz majd rajta.
Arany, lila, fekete és rózsaarany változatokban lesz elérhető az Apple kisebb újdonsága. Fontos, hogy nem a Lighning csatlakozót kapta meg a termék, hanem C-típusú USB-vel lett felvérezve. Támogatott a gyorstöltés, viszont itt nem kell túl nagy dologra gondolni, az Apple-bél megszokott 20 wattos teljesítmény érhető el a telep táplálása során.
Az iPad mini valamivel drágább lett a generációváltással, de a fejlődést tekintve ezt sajnos nem lehet meglepetésnek nevezni. 200 ezer forintban lett meghatározva ennek a modellnek az ára.