Shop menü

ITT AZ OLED KIJELZŐS STEAM DECK, ÉS KOMOLY ELŐRELÉPÉST HOZ

A készülék érdekes módon nem lesz gyorsabb, de ezen felül minden szempontból jobb terméknek ígérkezik, mint az eredeti konzol volt.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Itt az OLED kijelzős Steam Deck, és komoly előrelépést hoz

A kézi konzolok fejlődése az utóbbi időben nagyon felpörgött, és kicsit úgy tűnhetett, hogy a Steam Deck fejlesztői kicsit elkényelmesedtek, azonban a színfalak mögött folyamatosan ment a fejlesztés. Ennek az eredményét most ismerhetjük meg az egyszerűen csak Steam Deck OLED névre keresztelt gép „személyében”.

Az új Deck jóformán teljesen úgy néz ki, mint a régi, de ennek ellenére jóformán minden átalakult a felszín alatt, és a képernyő is cserélődött.

Az egyik legfontosabb fejlesztés, hogy immáron egy OLED kijelzőt használ a Deck, ahogy arra a neve is azonnal utal. A friss panelt egyedileg ide szállítja a Samsung, és a mérete is nőtt, hiszen már 7,4 hüvelykes képátlóval nézünk szembe. Az újdonság már 1000 nites fényerőre képes, HDR támogatással szolgál, és fontos, hogy hagyományos RGB alpixel felépítést használ, nem Pentile struktúrájú.

Galéria megnyitása

Azt is hozzá kell tenni, hogy már van 90 Hz támogatás, ami azonnal érzékelhető lesz a használat során, sokkal gördülékenyebben fog menni a megjelenítés, ha abban a játék is partner. Azonban a felbontás maradt a régiben, továbbra is 1280 x 800 képpontos a panel, cserébe a DCI-P3 színteret 110%-ban képes lefedni. Szóval a részletessége nem lesz kiemelkedő, de minden más szempontból szépen fejlődött.

Galéria megnyitása

Az AMD által fejlesztett Aerith kódnevű APU helyét az új Deckben a Sephiroth fantázianévre hallgató egység vette át, ami elvileg a teljesítményét tekintve nem hoz fejlődést. Szóval arra nem érdemes számítani, hogy majd az új gép sokkal izmosabb lesz. Azonban a hatékonysága sokkal jobb lett, kevesebbet fogyaszt, ennek köszönhetően pedig könnyebben lehet hűteni. A 7 nm helyett itt már egy 6 nm-en készülő megoldásról beszélhetünk.

Galéria megnyitása

Teljesen átdolgozta a fejlesztőcsapat a hűtésrendszert. Jobb lesz a burkolat alatt a hőeloszlás, mert nagyobb hűtőborda lett beépítve, és már egy nagyobb méretű, jobb légszállítású ventilátor mozgatja a levegőt, ami halkabban teszi majd a dolgát. A hatékonyabb AMD APU-t eleve könnyebb is lesz hűteni. Erről egyébként azt kell tudni, hogy 4 magos, 8 szálas, 3,5 GHz-es órajelen üzemelhet, az integrált GPU-ja pedig 8 CU-ból épül fel és 1,6 GHz-ig skálázódhat.

Galéria megnyitása

Az LPDDR5 memória már 5500 MHz után 6400 MHz-es lesz, szóval ezen a téren történt némi fejlődés, nagyobb sávszélesség lesz elérhető, miközben változatlanul 16 GB-os kapacitással kell számolni. 2230-as formátumú M.2-es NVMe SSD dolgozik majd az új Deck OLED-ben. 512 GB vagy 1 TB lehet a tárhely mérete, 256 GB-os kivitel nem érkezik már az új konstrukcióból. A bővítési lehetőség megmaradt.

A korábbi 802.11ac szabványnak megfelelő Wi-Fi és a Bluetooth 5 is cserélődött, már Wi-Fi 6E és Bluetooth 5.3 modul (aptX LL, HD) biztosított a kapcsolati lehetőségek terén. A cég elmondás szerint „2-3-szor jobb lesz a letöltési sebesség” az új 6 GHz-es kapcsolattal, a Bluetooth fülesekkel pedig kisebb lehet a késleltetés, és a vezeték nélküli kontrollerek használata is jobb lesz.

Galéria megnyitása

Szoftveres fronton igazából nincs változás, ugyanolyan lehetőségeket kapnak az emberek, mint eddig is, éppen ezért erről szinte nem is esett szó a bemutatón. Azt viszont megtudhattuk, hogy még a hangszóró is jobb orgánummal fog megszólalni, több lesz benne a mély, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a burkolat alatta kialakíthattak egy jobb passzív egységet erre a célra.

Galéria megnyitása

A Deck OLED új rezgőmotorokat is kapott, ennek köszönhetően a visszajelzések finomabbak és pontosabbak lesznek, általánosan egy jobb élményt fognak adni. Minimálisan a kezelőszerveken is alakítottak a tervezők, de ez nem szembetűnő, inkább majd érezhető lesz a használat során. Ha már a kezelőszerveknél járunk, még azt is meg lehet itt említeni, hogy az érintőképernyő már 180 Hz-es polling rate-tel fog üzemelni.

Galéria megnyitása

Az előre tekintő LED-es indikátorok is változtak, már színes lehet a fényük a szimpla fehér helyett, és készül egy limitált kiadás, ahol a fekete burkolat enyhén áttetsző, ami élőben biztosan jól fog mutatni. Ha pedig már az ilyen apróságoknál tartunk, még azt is meg lehet említeni, hogy pirosra pingált torx csavarok fogják már össze a gépet. Több dolgot is úgy alakították át a burkolt alatt a tervezők, hogy könnyebb legyen javítani az új Decket.

Galéria megnyitása

Egy nagyobb akkumulátorral lett felvértezve a kézi konzol, már 50 Wh-s telep dolgozik benne. Ez abból a szempontból aggasztóan hangozhat, hogy a Deck már eddig kis elég nehéz és vaskos volt, de a tervezők töredelmes munkájának köszönhetően azt is elmondhatjuk, hogy az újdonság tömege csökkent. A fizikai mérete pedig egyáltalán nem módosult azzal együtt, hogy a képernyője egy mérettel nagyobb lett. A töltés 20-ról 80 százalékra 45 percet fog igénybe venni.

Galéria megnyitása

298 x 117 x 49 mm-es vonalak határolják a Deck OLED-est, miközben 29 grammal könnyebb lett (640 g-ot nyom). A hatékonyabb vas és a nagyobb akku révén pedig az üzemideje már 1,5-szer hosszabbnak ígérkezik. Terheléstől függően 3-12 órán át bírhatja majd a strapát. A vállalat előrelátó volt, mert a töltéshez is hosszabb kábelt ad, hogy még kényelmesebb legyen a gép használata. A 1,5 m-es „madzag” helyét egy 2,5 méteres vette át.

A Steam Deck OLED november 16-tól lesz elérhető a tervek szerint. 550 dollárról indul az 512 GB tárhellyel szerelt megoldás, 650 dollárba kerül majd az 1 TB-os, és a limitált áttetsző burkolatos csomagért 680 dollárt kell majd leszurkolni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére