Az LG Display egy lenyűgözően sokoldalú kijelzőt mutatott be, ami rengeteg új lehetőség előtt nyitja meg a kapukat. Az újítás lényegében a világ első olyan formálható kijelzője, amit lehet hajlítani, csavarni, illetve normál méretéhez képest 50%-kal szét is lehet húzni. Utóbbi tulajdonság az, ami miatt igazán különleges a termék, hiszen az eddigi csúcstartót csak 20%-kal nagyobbra lehetett széthúzni normál állapotához képest, így hozzá képest az előrelépés mértéke eléggé jelentős. Az újítást a Szöulban található LG Science Park területén mutatták be a napokban, ahol 100-nál is több részvényes vett részt a rendezvényen.

Galéria megnyitása

A kijelző rendkívül sok pozitív tulajdonsággal rendelkezik annak köszönhetően, hogy nyújtani, csavarni, illetve hajlítani is lehet úgy, hogy közben a szerkezete nem sérül és a rajta megjelenő tartalom sem tűnik el. A technológia kiválóan alkalmas lehet viselhető eszközök kiszolgálására, de íves autóipari felületeket is fel lehet szerelni általa kijelzővel, illetve sok egyéb területen is jól jöhet majd. Ezek közé tartozhatnak például akár a tűzoltó egyenruhák is, amelyeket ilyen kijelzővel felszerelve valós időben lehet különböző információkat közölni a lánglovagokkal a csapataik egyes tagjainak pozíciójával, illetve az eseménnyel kapcsolatban.

Galéria megnyitása

Maga a prototípus egy 12 hüvelykes képátlójú kijelző, ami 100 PPI-s pixelsűrűséggel rendelkezik, pixelei RGB alapúak, maximálisan széthúzott állapotban pedig 18 hüvelykes képátlóval büszkélkedhet, ami elég komoly eredmény. Az LG Display különlegessége a gyártó elmondása szerint speciális alapanyagból készül, amit kontaktlencséknél is használnak, majd ezt az anyagot a kutatások és a fejlesztések hatására rugalmasabbá és nyújthatóvá tették. Ezzel egy időben az áramkör kialakítása is új technológiák bevonásával történt, a fényforrás pedig Micro-LED alapú. Az új dizájn esetében az LG Display szerint akár 10 000 alkalommal is meg lehet nyújtani a kijelzőt anélkül, hogy képminőség terén bármilyen károsodás történne.

Galéria megnyitása

Az ígéretes fejlesztés lényegében egy nemzeti projekt része, amit egyebek mellett a dél-koreai Kereskedelmi, Ipari, és Energiaügyi Minisztérium is támogat. Célja, hogy az LG Display, és vele együtt Dél-Korea is megvesse a lábát a következő generációs kijelzők köré épülő piaci szegmensekben, amihez természetesen kutatás, fejlesztés, gyártás, illetve ellátási lánc terén is biztosítani kell a szükséges feltételeket, cserébe a sikerből profitálni fognak a helyi vállalatok és szervezetek is.

Galéria megnyitása

Az efféle fejlesztések Dél-Korea gazdasági teljesítményének alakulására is hatást gyakorolnak, vagyis a teljes gazdaság számára fontosak ezek a sikerek. A kezdeményezés révén az LG Display megfelelő erőforrásokhoz juthatott a kutatás, a fejlesztés és a gyártás kivitelezéséhez – olyan ez, mint az Amerikai Egyesült Államok és az az Európai Unió által biztosított CHIPS Act, amelynek keretén belül támogatják a félvezetőipari beruházásokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2024. nov. 12. 19:59
#2

Esetleg ha valami értelmes dolgot tudnak vele összehozni, nem pedig erőltetett hülyeségeket, akkor majd örömkönnyekbe burkolózozom. Elismerem hogy látványos fejlesztés, de hajlított kijelzők eddig is voltak, viszont azt hogy csavargassa meg nyújtogassa valaki nem tudom hova tenni.

errorcode06
errorcode06
2024. nov. 11. 17:11
#1

Ez igen, le a kalappal!

Vissza az oldal tetejére