A nyári melegben rendszerint nem csak a „gamer vasak” izzadnak, ha nincs megfelelő hűtésük, de maga a játékos is, amennyiben nem klímával felszerelt szobában száll szembe ellenfeleivel. A problémára már több megoldás is létezik: vannak hűtőventilátorral ellátott egerek, hűtéssel felszerelt gamer szék, illetve apró USB-s ventilátorok is, ám ezek nem használnak, ha éppen a fejhallgató alatt keletkező izzadsággal kell harcolni.
Egyes gyártók passzív módszerekkel már próbálkoztak a fejhallgatók szegmensében, így hűtő géllel ellátott termékek már kaphatóak – ilyesmit a Razer mellett a Turtle Beach is kínál, hogy csak két példát említsünk. A HP szakemberei ennél egy fokkal hatékonyabb, frappánsabb megoldást eszeltek ki, ugyanis az Omen Mindframe Gamer Headset képében megalkották a világ első olyan mikrofonos gamer fejhallgatóját, ami aktív hűtéssel érkezik.
A HP Omen Mindframe Headset termoelektromos hűtést használ, amely a hangszóró házában helyezkedik el – mindkét oldalon egy-egy. A szerkezet összegyűjti az akusztikus kamrában felgyülemlő hőt, amit aztán a külvilág felé továbbít a ház külső borításán keresztül. A technológia pontos működését, illetve a headset belső felépítését egyelőre nem részletezte a gyártó, viszont az aktív hűtést már szabadalmaztatták. A hűtőteljesítmény szoftveresen állítható lesz, így kisebb az esélye, hogy a túlzott hűtés hallójárati problémákhoz vezessen.
Maga az Omen Mindframe Headset egyébként egy 7.1-es virtuális térhangzást kínáló megoldás, ami DTS Headphone:X 11 támogatással érkezik, így valós térhangzást kapunk, ami nagyon jól jöhet, ha fel kell ismerni, melyik irányból leselkednek ránk veszélyek az adott játékban.
A szett része egy zajszűrős mikrofon is, amely egy irányból érzékeli a hangokat, azaz unidirectional típusú. A mikrofon egy állítható kar végén lapul: a kart felhajtva automatikusan elnémul, majd visszahajtva ismét beszélhetünk. A fejhallgató házán hangerő-szabályzó is található, és az RGB LED alapú világítás sem maradt ki a sorból. Utóbbi Az Omen Command Center nevű segédprogramon keresztül vezérelhető, csak úgy, ahogy a fejhallgató egyéb paraméterei is, beleértve az aktív hűtést.
A HP Omen Mindframe Headset önbeállító fejpánttal érkezik a kényelmes viseletért, és a hangszórók körüli párnázás is ezt biztosítja, ami műbör borítást kapott.
Az USB portra kapcsolódó fejhallgató akár mobileszközökkel is használható lesz, megjelenésére azonban majd csak az év második felében kerül sor, de hogy pontosan mikor, az egyelőre nem derült ki. És ezzel együtt az újdonság várható listaárát is homály fedi – egyelőre.