Shop menü

ITT A TAVASZ, BESÁRGULT AZ IPHONE 14 ÉS 14 PLUS

Az Apple bejelentette az új színt, nem várt ezzel a tavaszi eseményig, friss tokok is jöttek a sárga készülékekkel.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Itt a tavasz, besárgult az iPhone 14 és 14 Plus

Egy évvel ezelőtt az Apple egy egészen sötét zöld színben adta ki a teljes iPhone 13 sorozatot. Akkor az összes készüléknek lett új színopciója, most azonban más a helyzet. A sárga ruhát csak az olcsóbb iPhone-ok ölthetik magukra, a prémium eszközök esetében a vásárlóknak le kell erről mondani, pedig tavaly azoknál is jött új opció.

A tavalyi sötétzölddel szemben most a citromsárga nagyon éles kontrasztot mutat. Itt egyértelműen egy vidám tavaszias színről beszélhetünk, ami jól illik majd az eddig lila és piros eszközök mellé a kínálatba. Az iPhone 14 és 14 Plus modelleknél lesz elérhető ez a választási lehetőség, és így az olcsóbb készülékek már összesen 6 színben lesznek jelen a kínálatban. Az imént említett piros és lila mellett az új sárga, valamint fekete, fehér és kék színek vannak a palettán.

Galéria megnyitása

Már nagyobb színválaszték van ebből, mint annak idején az iPhone 5c modellből.

A sárga nem teljesen új az Apple színpalettáján. Az említett iPhone 5c volt az első, amit meg lehetett vásárolni ilyen színben, legutóbb pedig az iPhone 11-nél volt ez elérhető opció, de közben az iPhone XR-ből is volt rikító sárga. Az előzetesen megszellőztetett renderképekkel szemben egyébként nem lett fakó a sárga kivitel, egészen erőteljes sárgát hozott létre az Apple, ami természetesen a tokon is az alumíniumötvözetből készült kereten is visszaköszön.

Galéria megnyitása

Azt nem tudni, hogy az iPhone 14 Pro modellek erről miért maradtak le, talán Apple úgy volt vele, hogy az élénk citromsárga színváltozat egyáltalán nem illik a prémium csúcskészülékhez. Egy játékos szín rontana az eszköz imázsán. De mi egészen biztosak vagyunk abban, hogy lettek volna olyanok, akik erre vágynak.

Ezen a ponton viszont áttérhetünk arra, hogy az Apple a sárga iPhone 14 páros mellett új árnyalatú tokokkal is előrukkolt, és ezek már elérhetőek lesznek az iPhone 14 Pro és 14 Pro Max modellekre is. Így tehát gond nélkül lehet az eszközöket akár citromsárgába is öltöztetni, mivel a szilikon tokból is készült „kanárisárga” opció.

Galéria megnyitása

Az iPhone 14, 14 Plus, 14 Pro és 14 Pro Max modellekre egyaránt elérhető újdonságok a sárga mellett zöld, lila és kék színekben érkeztek. A négy új szín ugyanolyan áron érhető el, mint a már megszokott tokok. Nem kell felárral számolni egyetlen esetben sem, az okostelefonra is igaz ez, ugyanannyiba fog kerülni a sárga modell, mint az eddig opciók. Ezzel pedig még mindig nincs vége, mert Apple Watch szíjakból is jöttek újak.

Több mint 20 különböző új szíj jött az Apple okosórájára a tavasz beköszöntével. A körpánt ezentúl elérhető lesz zöld, sárga, olivazöld és lila színben, a fonott körpánt esetében pedig narancssárga, opció bukkant fel a lila és olivazöld lehetőségekkel karöltve. A sportszíjat kék, narancssárga és olivazöld lehetőségekkel gyarapította az Apple. Főleg a világos árnyalatok dominálnak az újdonságok frontján, de az olivazöld az, ami mindegyik érintett szíjváltozatnál hozzáférhetővé vált.

Galéria megnyitása

Ezeken felül pedig befutott a Hermès prémium divatmákra gondozásában két különböző típusú szíjból összesen hat eltérő változat. A Hermès szíjak nem mindenhol vásárolhatóak meg, és ezek igencsak magas felár ellenében érhetőek el, szóval ezek elég erőteljesen réteg termékek, de az alap szíjak új kivitelei sokak érdeklődését kelthetik majd fel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére