A HTC mobilpiacos jelenléte minimálisra csökkent, de a vállalat most egy új készülékkel állt elő, ami szerencsére egészen jól sikerült, noha nem egy csúcsmodellről van szó, így az U szériás elődöknek nem feltétlenül ér a nyomdokaiba. Az U23 Pro azzal a céllal érkezett, hogy a VIVERSE-t is kiszolgálja és népszerűsítve.
A metaverzumot a Meta mellett a HTC is nagyon komolyan szeretné venni, és folyamatosan fejleszti a VIVERSE nevű platformját. Úgy hivatkozik erre, mint egy nyílt terep minden AR és VR alkalmazás számára. Az emberek itt változatos világokat fedezhetnek fel, saját avatárokat hozhatnak létre, és kereskedhetnek digitális tulajdonokkal. A vállalat szemüvegét használva az emberek elmélyülhetnek a metaverzumban, az okostelefon pedig egy plusz eszköz lesz a teljesebb élményekért, és a VIVERSE jobb kihasználására.
A készülék az Android 13 operációs rendszert futtatja, és előre telepítve lesz rajta a VIVERSE alkalmazás, emellett pedig megtalálhatóak majd rajta egyéb szoftverek is a digitális tulajdonok kezelésére. A szerkezet azonnal csatlakoztatható lesz a VIVE XR Elite szemüveghez is. Ezt persze külön kell majd hozzá megvásárolni, de később akár csomagajánlatokban is megjelenhetnek majd ezek az eszközök. A HTC bízik abban, hogy sikeres lesz a készülék a felvonultatott ökoszisztémával. De mit is nyújt hardveresen az U23 Pro?
Az okostelefon egy 6,7 hüvelykes megjelenítőt foglal keretbe, ami sík felületű, de AMOLED technológiát használ. Full HD+ felbontással kell számolni, és 120 Hz-es működésre képes a szerkezet. A panelből egy kicsi lyukon keresztül figyel az előlapi kamera, ez 32 megapixeles érzékelőt kapott, szóval szelfizésnél jó minőséget fog nyújtani.
A mobil hátán négy kamera sorakozik, és az elsődleges képalkotó 108 megapixeles érzékelőt használ, megtámogatva optikai stabilizátorral, hogy a felvételek még jobbak legyenek, főleg akkor, ha videózásról van szó, amit 4K minőségben támogat. A társkamerák nem túl acélosak, van egy 8 MPixeles megoldás, melyet ultraszéles látószögű optikával vérteztek fel a tervezők, akad makrózásra egy 5 megapixeles kamera, és a sort egy 2 MPixeles mélységérzékelő zárja.
A Snapdragon 7 Gen 1 chipet használja az U23 Pro, ennek köszönhetően eléggé jó teljesítményre lesz képes, ha nem is a csúcson száll ringbe, panaszra aligha lehet majd oka az embereknek. A RAM lehet majd 8 vagy 12 GB-os, a tárhely pedig minden esetben 256 GB, de amennyiben ez kevésnek bizonyulna, adott a bővítési lehetőségé. A készülékben ott van az 5G, gondoskodik a Wi-Fi 6-ról, és egyebek mellett az NFC chipnek sincs híján.
A tervezők Gorilla Glass Victus üveggel fedték le az előlapot, és úgy szigetelték az U23 Prót, hogy IP67 minősítést szerzett, vagyis egészen jól bírja majd a vizet is, a porral szemben pedig teljesen ellenálló lesz. 8,88 milliméter vastag és 205 gramm lett a feketében és fehérben is érkező szerkezet. Rendelkezik 3,5 mm-es Jack csatlakozóval, ami jó hír, és az ujjlenyomat-olvasója is a kereten kapott helyet.
Egy 4600 milliamperórás kapacitású akkumulátor táplálja az okostelefont, ami eléggé szűkös, nem lesz az üzemidő bajnoka, azt borítékolni lehet. A gyorstöltéssel sem igyekszik kompenzálni a készülék, 30 wattos teljesítményt támogat vezetéken keresztül, de jó hír, hogy van vezeték nélküli lehetőség is, ez pedig 15 W-os. Támogatja a töltésmegosztást is, bár tekintve, hogy nem túl izmos a telep, ez maximum olyan apróságok töltésénél lehet érdekes, mint a fülhallgató vagy más viselhető kiegészítő.
A HTC U23 Pro Tajvanon kezdi a pályafutását. Rövidesen elérhető lesz 189 ezer forintnak megfelelő összegért cserébe 8/256 GB-tal, átszámítva 200 ezer forintért cserébe pedig már a 12/256 gigás változatot lehet behúzni.